A  D R Á V A S Z Ö G B Ő L  I N D U L T A M...

                                    Dr. SOMFAI JENŐ  NAPLÓTÖREDÉKEI

 

                                                 SZERKESZTÉS, BIBLIOGRÁFIA: FEKETE LÁSZLÓ

 

                                                   LEKTORÁLÁS, JEGYZETEK: SURJÁN MIKLÓS

 

                                                        A kezdetektől - 1905-ig.

 

               Baranyába és Tolnába az első németországi raj 1614, vagy talán 1714-1748 között jött, de nagyobbszámban a kurucvilág után érkeztek, hogy az elnéptelenedett vidékeken legyen munkáskéz, illetve Németország akkori sanyarú gazdasági helyzete miatt.

             1780 után már kevesebben jöttek, mert ott is kellett a munkaerő és itt a teljesen leromlott nincsteleneket már nem szívesen fogadták. Dél-Dunántúlon elsősorban az Eszék - Mohács - Buda hadiút mellett pusztult ki a lakosság a 150 éves török uralom alatt és a kuruc-labanc világban. Így már a törökök elől is erre húzódott délszlávok, a maradék magyarság ritka sorai közé települtek a túlnyomóan délkelet Németországból, de még Württembergből, Hessenből és a guldai érsekség területéről is érkezett németek. A dunai hajókon szállított és nagyrészt a Bánságba irányított jövevényekből Paksnál, Mohácsnál leváltak az itteni földbirtokosok toborzói által elcsalogatott németek. Igen sokféle nyelvjárás-területről érkeztek, és nyelvjárásukat másfél század után is megőrizték. Gyermekkoromban   hallhattam Baranya-szentistván, Pélmonostor, Bán lakosainak dialektusában beszélő telepeseket. Még házasságkötések is ritkán fordulhattak elő nem egyívásúak között.

            A telepesek földesúri szerződéssel kaptak földet Dél-Baranyában. Részben a Siklós körüli hatalmas Batthyány birtokon, illetve a törökverő Savoyai Jenő hercegnek adományozott Baranyaháromszögben. Savoyaitól a Habsburgok vették meg, ahol erdőt irtottak kapott földjük területén a betelepülők.

            Apai és anyai elődeim tehát a Baranyaháromszögben, illetve Tolnában kezdtek új életet. A Bingold nagyapa származása nem egészen egy-értelmű, mert a kereszt-levélen, mint lehetőség a ,,Pinkoly'' is fel van tűntetve. Visszaemlékszem egy vándor-festő által készített nagyon jó olajportréjára, amely nem mutatott német jelleget, inkább olasznak, vagy valami déli származásúnak mutatta.

            Apai nagyapám szabó volt, harmadik gyereke volt apám. Jó tanuló volt az elemiben és anyai nagyapám, a szentistváni kántortanító, rábeszélte a családot, hogy taníttassák. Ez persze a számos gyerek és a szegénység miatt nagy feladat volt. A négy polgárit Siklóson, a tanítóképzőt a pécsi Püspöki Intézetben végezte el, mindig jeles rendű minősítéssel. Oklevelével a szentistváni iskola osztálytanítója lett.

         Anyai nagyapám családjában is mindig szűkösen volt a pénz. Öt gyereket neveltek és a családfő, úgy látszik nem tudott gondosan gazdálkodni. Fogatot tartott, ének-, és zenekart szervezett úgy, hogy a hangszerek javarészét is maga vásárolta meg, stb. Így aztán csak az elsőszülött, - anyám - került ki a házból iskoláztatásra. Ő is csak úgy tudta elvégezni a tanítónőképzőt, hogy két alkalommal is, egy-egy évre elment tanítani és az így megkeresett pénz tette lehetővé a továbbtanulását.      

         A Képzőt elvégezvén állásba ment. A házasságot az tette lehetővé, hogy nagyapám Olasz községben egy tanerős állást vállalt. Így apám Szentistvánon* (Baranyaszentistván, ma Petlovac Hr.) osztálytanítóból kántortanító lett, a megüresedett osztálytanítói állást pedig, anyám kapta meg.

          Szüleim a faluban Bődyékkel, - akinek a húga, Lenke együtt járt anyámmal a képzőbe - Lázárékkal, az uradalmi erdésszel, két-három földműves családdal és főképp a Zett családdal tartották a kapcsolatot, de a rokonsággal is. A bolmányi tanítóék, Terbicsék, az ottani középbirtokos Mlasowszky család is a baráti körükhöz tartozott. Sűrűn és rendszeresen látták vendégül egymást Schweisl József lőcsi közép-birtokossal - 100 hold itt már kiemelkedő nagy vagyon volt - és Kram Ferencékkel. Ez utóbbi Pélmonostoron kb. 5-7 hold szőlőben gazdálkodott és szép nagy boltja volt ugyanott.

          Falunk kelet-nyugat irányú utcájában jó száz ház lehetett. Ezek eredetileg, a településkor, egyforma nagyságú telkeken épültek, és minden telekhez tartozott egy kb. 2 katasztrális holdnyi szántó a ,,Hofstel''.* (Der Hofstelle = majorság, háztáji) A letelepüléskor minden házhoz tartozott egy talán 8-10 holdas szántó az un. ,,Hútwad''-on.(Der Hutweide= legelő) eredetileg tehát legelőnek volt kiszabva, valószínüleg később osztották föl a telkes gazda ,,Gaurhäusler''-ek*  (Der Gauthäusler = lovasgazda)  között.

         Minden telkesgazdának volt rétje Baranyaszentistván és Lőcs között a Karasica mellékágának, a Kanálisnak kissé mélyebb szintű völgyében. Nyáron kisülő legelőterület volt, amit inkább az állatok járatására használtak. A szomszéd falu, Petárda felé, volt egy közbirtokossági akácerdő, mely elég nagy volt ahhoz, hogy a rendszeres fakitermelés biztosítsa a falu tüzelőszükségletét.

         A természetes szaporulat két újabb utca nyitásával járt, a falu keleti szélétől, a legelőig, nyugati szélétől a MÁV állomásig. Azok a gödrök, melyekből a vályog készítéshez kiszedték az agyagot, a csapadék-, és talajvízzel feltöltődve, kis tavacskává váltak. Az itt lakók ,,Kleinhäusler''-ek*, (Der Kleinhäusler = házas zsellér) többnyire napszámosok és főképp kőművesek voltak, akik a környező Habsburg Frigyes főherceg uradalmában találtak munkát. Esetenként egy-egy szántót megvettek a telkes gazdáktól, de erre nagyon ritkán nyílt lehetőség, mert a gazdák nagyon szorgalmasak voltak. Ők is inkább igyekeztek, hogy a szomszédos Bolmány szerb-, és részben sokác Lőcs - Petárda falvakban, vétellel gyarapítsák birtokukat.

               A falu lakosainak dialektusa erősen különbözött a szomszédos Pélmonostor német nyelvjárásától. Általában középtermetű férfiak és alacsony nők - szőkék, vagy barnahajúak voltak. A mezőgazdasági idényben látástól vakulásig dolgoztak, csak télen éltek könnyebben, bár ekkor is sok dolguk akadt állataikkal. Két-három un. sodrott, nem túl nehéz igásló, 2-3 tehén, számos disznó és sok baromfi volt minden háznál. A tehenek piros-tarka bonyhádi-, a disznók mangalicák, - majd később más fajtájúak is voltak.

            A tejet reggel és este behordták a szövetkezeti tejcsarnokba és havonta kapták meg érte a pénzt. A tojást hetenként szedte össze egy lapos szekérrel járó begyűjtő, hangosan kiálltva: ,,Eierweiber''.*  (der Eierwerber = tojásgyűjtő)

           Feljegyzem azokat a családneveket, melyek felmerülnek emlékezetemben: Arnold, Baurustark, Bauer, Daunhauer, Einfinger, Geiringer, Hahner, Haffner, Hohman, Horsek, Jauch, Krémer, Laug, Leibing, Martin, Müller, Pippus, Pliegl,   Phol, Putt, Ruppl, Ruff, Schaller, Scheffer, Schmidt, Schneider, Schuszter, Schwab, Tickert, Tischmacher, Tren-ked,Trost, Walter, Weber, Weissbart, Wittmayer, Zett.

           Ezeken kívül volt egy Benies család - magas, keskenyarcú, fekete hajú - és egy Kobia nevű is.

           Falunkban több szabó, négy kovács, kádár, bognár, ács, több cipész, két mészáros, több borbély, két vendéglős, négy vegyeskereskedés volt gyermekkoromban. A kőművesek naponta jártak biciklin a közeli uradalmakba, távolabbi munkahelyekről csak hétvégén jöttek haza.

           A plébánost és a tanítót Rókus-napkor, cséplés után fizették búzával, árpával, amihez még fizetés járult az állam részéről, a stólapénz, pár hold a Hutwadon és rét. A pap ezen felül lukmabort* (lukmabor = a pap és a tanító természetbeni járandósága)  kapott azoktól, akiknek Pélmonostoron szőlőjük volt, és minden házból egy kakast. A papi és kántori javadalomba beletartozott a házhoz szállított tűzifa is. A tantermek fűtéséhez is megvolt határozva a tűzifa mennyisége. Rókus-napkor fizették a pásztorokat is.

           Apám Schmidt György, kántortanító 1877. november 23-án született Baranyaszentistvánban, anyám Bingold Lujza versendi tanítónő pedig 1880. szeptember 24-én Szellőn. Házasságot 1901. október 16-án kötöttek, Versenden. A házassági okmány aláírását megtagadták az akkori egyházi-állami kultúrharc miatt, az állami anyakönyvezés bevezetésének kezdeti idején.

           Beköltöztek a tanítólakba, aminek utcai traktusában két tanterem, egy kétablakos és egy háromablakos volt. Egyik a kisiskola, másik a nagyiskola. Az épület csodálatosképpen még ma is ( 1980. febr. 25.) áll, pedig jórészt vályog falai vannak.

         Nővérem, Gabriella 1903. január 7-én, bátyám, Andor 1904. január 1-én született. Én 1905. december 10-én vasárnap 14 órakor születtem Baranyaszentistván községben.

         Bizonyára nem volt könnyű helyzetük szüleimnek az Apponyi féle iskolatörvény végrehajtásával, a magyar nyelvű oktatás bevezetésével - idegen helyen könnyebb lett volna, mint a szülőfaluban. Egyházi iskola volt és az egyházközség vezetője pedig a plébános, Bődy Károly berzencei származású, somogyi magyar ember. Vele nem is volt baj, de egyes iskolaszéki ülés után apám gyakran nagyon paprikás hangulatban jött be a lakásba. Mégsem tudta magát elhatározni az állásváltoztatásra. Mint tanító a szakkörökben is igen jó minősítést kapott, mint kiváló kántor és énekes, széles körben ismert volt. Ez az indokolatlan helyhez ragaszkodás a későbbiekben igen súlyos következményekkel járt. Jellemző, hogy anyám, még apámnál is jobban ragaszkodott Baranyaszentistvánhoz.

 

 

                                                                  1905 -1915

 

         Kisgyerek koromra visszaemlékezve előttem vannak apai nagyszüleim, akik az iskolaház utcai oldaláról eső szobában laktak. Ez egyben postahivatal is volt. Úgy gondolom, hogy először a német dialektust tanultuk meg, mert szüleink a csütörtöki szünnap kivételével, délelőtt-délután az iskolában voltak. Mi addig a nagyszülőkkel voltunk, akik magyarul nem tudtak beszélni. Az udvaron lévő istállóban tehenek voltak, az udvarban sok lúd, kacsa, csirke, a három disznóólban göbe, malacok, meg a hízók.

         Kedvenc szórakozásunk volt elemista korunkban, esténként a tejcsarnokban bejegyezni a leadott tej mennyiségét a kiskönyvekbe és egyidejűleg a napló rovatba is.

         Nagyapám, jóval a 70. évén túl, a nyári konyha füstölőjében a hurkák-kolbászok rendezgetése közben lebukott a székről. Ráesett egy köcsögre, többszörös bordatörést szenvedett és mellhártyagyulladásban halt meg, még a század első évtizedében. Hamarosan követte nagyanyám is. A Magyarbólyból kijáró körorvos tüdőgyulladást állapított meg. Ezután a gazdálkodásból a tehén tartás elmaradt.

         Én két évvel voltam fiatalabb bátyámnál, de már 4-5 éves koromban vele együtt töltöttem délelőttjeimet az alsó tagozatos ,,kisiskolában''.

         Kora gyermekkori emlékeimben van, hogy mennyire meg voltunk illetődve, amikor a pélmonostori csendőrőrs járőre végigment a falun. Arra is emlékszem, amikor az udvar deszkakerítése helyébe téglakerítést raktak, a malteroslány ránk szólt, - mert mi ott lábatlankodtunk - hogy: ,,félre magyar, jön a német!''

         A koragyerekkor emlékei közé tartozik az is, hogy a faluban lakott anyai nagyanyám - aki özvegy volt, - két lányával, Ettivel és Emmával. Nagyapám Olasz községben halt meg 1909-ben 50 éves korában, feltehetően tüdőbajban. Az özvegyi nyugdíj és Ettinek varrónői keresete, szerény megélhetést biztosított nekik. Jauch téglagyáros házában, külön udvarról nyíló, 2 szoba-konyhás lakásuk volt. Apám tavasszal és ősszel gyakran sétált le hozzájuk és ott fogyasztotta el a szaletliben* (üveges veranda, vagy kerti lugas) a magával vitt uzsonnát és bort.

         Pajtásaink bőven voltak, mert minden családban volt legalább 2-3 gyerek. A paplakban nevelődtek a plébános unokaöccsei, de sokat voltunk második szomszédunknál, Ruff Andráséknál, ahol jó játszóhelyet adott a kádárműhely.

          1914. június 28-án Sarajevóban Gavrilo Princip revolverlövései halálra sebezték a Monarchia trónörökösét* (Ferenc Ferdinánd trónörökös és Zsófia hercegnő) és feleségét. Erről a Dunán-túl c. napilapban olvastuk a részletes tudósítást. Jól emlékszem - 8 éves múltam akkor - mi gyerekek lejátszottuk a tragédiát. Egy kiskocsiban húzták el a ház előtt a ,,trónörököst'' és én voltam a ,,merénylő'' ! Volt egy játék pisztoly, melybe egy gyutacsos parafa dugót kellett elölről beszorítani, és a ravasz meghúzásakor előrevágódó szög durrantotta el azt. Izgatottságomban elfelejtettem a kis pisztolyt felhúzni, így a dugó eldurrant, miközben a csőbe akartam beszorítani. Kárt nem tett bennem, de a jelenet nem sikerült.

         A merénylet után egy hónappal, július 26-án üzent hadat a Monarchia Szerbiának. Falunkba a mozgósítási parancs délután érkezett, jól emlékezem, egy forró, litánia utáni időben. Apámnak is be kellett vonulnia, de pár nap múlva hazatért, a postaigazgatóság révén kapott felmentéssel, mert Ő volt a helyi postahivatal vezetője.

         Így utólag megállapíthatom, hogy a nagy háborús lelkesedésből: ,,Megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd Hercegovina, mert a magyar nem enged, míg egy csepp vére meleg''* (korabeli katonanóta) és a reményekből: ,,Mire lehullanak a falevelek, vége lesz a háborúnak''* (I. Fernc József "Népeimhez" c. proklamációjából) falunkban nem mutatkozott semmi. A Sabác körüli kudarc* (Sabac - Szerbia, 1914. augusztusában itt verték vissza a szerbek a Monarchia csapatainak támadását) meglepetés volt, - itt halt meg a Putz család négy fia közül három. Lőállásukban a szerbek géppuskatűzzel lekaszálták őket.

         Szeptember közepén megindult az indokolatlanul alábecsült orosz ,,gőzhenger'' és október 3-án már orosz lovasság foglalta el Máramaros-szigetet. Bár sikerült az ellenséget a Kárpátokon túl visszanyomni, a harcok nagyon váltakozó eredménnyel jártak. Emlékezem rá, hogy Przemysl hatalmas erődrendszerének elvesztése, - Gyóni Géza - milyen nagy rettegést keltett, féltünk az orosz áradattól. A német villámháború is elakadt Párizs előtt szeptember első felében, és ezzel el is dőlt a világháború sorsa.

         Mindezeket persze csak a mai ismeretem alapján írom, akkor a részleteket nem tudhattuk. Emlékszem arra, hogy a Dunántúlban sorra jöttek a hírek a hadifoglyok számáról, én sokáig jegyeztem ezeket, gyerekésszel azt remélve, hogy elfogynak majd az ellenség katonái és így vége lesz a háborúnak.

         Anyám azt gondolta, hogy csak a háború végén iratkozzunk be a középiskolába. Apám reálisabb volt. Nővérem három évvel előzött meg az elemi iskolában, bátyám csak egy évvel járt felettem. Bátyámmal - tekintettel gyengébb testi fejlettségére, meg a világháborúra - csak öt elemit végeztettek, és így együtt kezdtük meg középiskolai tanulmányainkat a pécsi ciszterci főgimnáziumban.

 

 

                                                                       1915 - 1916      

 

    1915. szeptemberében tehát együtt kezdtük meg tanulmányainkat. Osztályfőnökünk egy fiatal tanár, Deáky Hónor volt.* (Deáky Hónor István *1885 ciszterci szerzetes, tanár) Én még nem töltöttem be a 10. évemet és ezért az alsó tagozatban eredményeim elmaradtak bátyáméi mögött. Ő végig jeles rendű volt, nekem az első két évben elégségesem is volt. Aztán jó rendű lettem, a felső osztályokban 2-3 jóval, de érettségi bizonyítványom nekem is színjeles volt.

         Életformánk úgy alakult, hogy apánk bérelt a püspöki uradalmi háztömbben egy kétszoba-konyha-fürdőszoba-cselédszobás lakást, az Anna u. 20 sz. alatt. Bejött velünk anyai nagyanyám, Etti lányával. Apánk biztosította a háztartással kapcsolatos anyagiakat. Nagyanyám nyugdíja megmaradt és Etti is hamarosan keresethez jutott, mint varrónő.

         Nővérem, aki két tanévben a Mária Intézet kollégiumában lakott a Megye utcában, természetesen szintén velünk lakott. A cselédszobának is voltak lakói. Apja kérésére Kram Dezső lakott ott, mert azt remélték, hogy Andor bátyám segíteni tud neki a tanulásban. Dezső igen gyengén tanult és a tanárok tanácsára a második évet, már a Városi Polgári Iskolában folytatta. Innen kereskedelmibe ment. Érettségi után saját üzletét vezette. Ez az üzlet a Kossuth téren állt, lebontása után, a mai Konzum Áruház került a helyére.

         Amikor elment tőlünk, nem szűnt a zsúfoltság, mert a Braideföldi Schulz Jóskát erőltették hozzánk az apjáék, ugyancsak azzal a reménnyel, hogy átveszi tőlünk a tanulás tempóját. Őt negyedik osztály után tanácsolták el a ciszterciek a kereskedelmibe. Özv. Weiningerné adott neki szállást és ellátást a szomszédunkban.* (Weininger Andor zongoraművész és Weininger Margit a zongoratanár édesanyja: Mór u. 9.) Most végre a cselédszobának tervezett diákszobánk, csak kettőnk szolgálatára állt.

         A közellátás évről-évre romlott. Háztartásunkat úgy sikerült zavartalanul ellátni, hogy lisztet, füstölt árút, zsírt, mézet, baromfit szüleim rendszeresen vasúton hozták be Pécsre. A Széchenyi téren átszálltak a másik villamosra és a Mór utcától cipelték fel a nehéz csomagokat, vesszőkosarakat a lakásba.

         A húsvéti-, karácsonyi szünetekre és a nyári vakációra persze hazamentünk. Nyaraink kellemesen teltek. Most már leginkább Pohl Pistával barátkoztunk, aki polgáriba járt és utána a tanítóképzőt végezte el. Sokat bicikliztünk, de ma sem értem, miért kellett kölcsön kérni, miért nem volt sajátunk?

         A falu keleti végén az agyaggödör mély és tiszta vizű volt, nem úgy, mint a nyugati tóé. Ebben sokat halásztunk a saját készítésű emelő-hálóval. Sokszor 20-30 cm hosszú compókat fogtunk ki. Húzóhálóval és varsával a Kanálisban pontyot, csukát, harcsát is kiemeltünk. Ezek mellett csíkhalat is fogtunk. Otthon megtisztítottuk és ropogósra sütve fogyasztottuk el.

         Fürdésre az állomásnál lévő Kobia féle téglaégető agyaggödre volt alkalmas, mert elég mély és tiszta volt a vize. A Zauch féle, nagyobb téglaégető tavában tiltották a fürdést, mert nagyon mély és veszélyes volt.

                                                                                       1917

 

         Úgy emlékszem, ez év nyarán Eisenerz osztrák bányavároskából egy csapat iskolás gyerek jött, tanítójával falunkba. Mivel már rosszak voltak az élelmezési viszonyok, itt remélték, hogy fölerősödnek. Furcsa volt, hogy úgy köszöntek Glkauf! Nem tudtuk, hogy ez a Glückaufot* (Glück auf! Szerencse fel! bányászköszöntés) jelenti. Volt közöttük egy kedves, kis szőke lányka - Düenrügg Anna - akivel szívesen beszélgettem, és ma is szívesen emlékezem rá vissza.

         Nem voltam verekedős gyerek, csupán egyszer fordult elő, hogy tízpercben az egy évvel felettem járó Molnár Pistát megpofoztam. Annyira bántam, hogy még ma is emlé-kezetemben van.

         Az órák kezdetét és végét, az aprótermetű, szakálla miatt, ,,Hindenburg tábornok''-nak nevezett portás harangozása jelezte.

         Az Anna-, és a József utcai tömb gyerekei az udvaron játszottunk és bosszantottuk a viceházmesternét. Néha késő este, az ablaka alatt kukorékolva zavartuk pihenését.

         Ahogy a háborús évek múltak, mind rosszabb lett a közellátás. Főleg a tejhiány okozott gondot, mert hiszen zsírt, lisztet, burgonyát, stb. hazulról kaptunk. Az udvaron pedig, egy bokros részen, mindig volt 1-2 kosár csirke.

         Apám nemcsak tanította iskolájában a magyar állameszmét, hanem azt mélységesen át is élte. Így pl. a hadikölcsön felhívásokra, teljes erejével reagált.   Valamikor 1917-ben Kram Ferenc barátja ajánlotta neki, pénzét ne a hadikölcsönbe adja, hanem vegyen Pécsett házat, Pélmonostoron meg szőlőt. Ki is nézett Kram a Nagy Flórián utcában egy családi házat, aminek az ára 35 000 korona volt. Azzal jöttek haza, hogy apám pár napon belül viszi a pénzt. Sajnos, ehelyett újabb kötvényt jegyzett, pedig Bődy plébános úr is igyekezett lebeszélni erről. Még a templomban is azt prédikálta: A hadikölcsönjegyzés, csak megnyújtja a háborút. Ehhez tiszteletreméltó bátorság kellett.

         Apám változatlanul hangoztatta, ha az állam elveszik, akkor min-den pusztul! Végül is a pélmonostori 1200 négyszögöles szőlővásárlástól eltekintve, addigi munkájuk gyümölcse, több, mint 60 000 korona, a hadikölcsönnel elveszett.

         Másodikos gimnazista koromban kezdtem el a zongoratanulást. Boldisné, Andalits Irma volt a tanárom. Maga az iskola a Búza téren volt egy városi bérházban. Két év múlva a tanárnőt egy másik városba helyezték, és én átkerültem a Mária utcában lévő magán-zeneiskolába. Itt Hoffman Kálmán tanított, majd 2-3 évre átadott Szoboszlay Margitnak. Szerencsémre,mert ezekben az években annyira belehabarodtam a footballba, hogy délutánjaim nagy részét a PAC pályán ill. a gimnázium futbalistáival a vásártéren töltöttem el. Itt most az Autójavító Központ van.

         Hoffman Kálmán* (Hormos - Hoffman - Kálmán, 1888-1958 zongoraművész, karnagy, a Pius Gimnázium tanára) bizonyára rég elküldött volna iskolájából, nem lett volna olyan végtelenül türelmes, mint Szoboszlay Margit tanárnő. Amikor csillapodott a football rajongás és kb. 2 év után visszakerültem Hoffmanhoz, jelentős haladást értem el, mert igen jó tanár volt. Nyugdíj jogosultságot szeretett volna, ezért hivatalnok lett a megyénél. A tehetségesnek tartott tanítványait a Városi Zeneiskolába irányította.

         Így kerültem Opritia Mária keze alá, aki akkoriban jött Bécsből a zeneiskolába. Nála is alapos oktatást kaptam mindaddig, míg a kórtani laboratóriumi elfoglaltságom és a szigorlatokra készülődés, már minden időmet lefoglalta. Ez negyedéves medikus koromban következett be, 1927-ben, amikor a konzervatóriumi beosztás szerinti IX-X. évfolyamban voltam.

         Egy kissé előreszaladtam az időben, térjünk vissza a gimnáziumba. 

 

                                                                                    1918

 

         Negyedik gimnazista voltam, amikor a világháborúban oly tragikusan összeomlott minden körülöttünk. Természetesen nem ismertük az alábbi részleteket, csak a durva változást láttuk, a   s z e r b  m e g s z á l l á s t!

           1918. nov. 14-én délelőtt Cvetics alezredes* (Cvetic, Milos városparancsnok) bevonult megszálló csapatával a városba. Hamarosan megszállták a szénbányákat is. December elején megerősítették az addig gyengébb seregüket és Cvetics mellé, Radovanovics is bevonult.* (Stevo Radovanovic alezredes, katonai parancsnok) A kezdeti enyhébb hang, keményebbre fordult. Emlékszem arra, hogy az új parancsnok azzal fenyegetődzött, hogy nyugtalanság-lázadás esetén, a földdel egyenlővé teszi a várost.

         Előfordult, hogy a vasárnapi Széchenyi téri fiú korzót, lovas-attakkal ürítették ki, minden látható ok nélkül. Nap mint nap olvashattuk az újságban, hogy ,,katonaruhába öltözött ismeretlen tettesek'' kitépték a késő esti vonattal érkező nő utasok kezéből a kézitáskát. Betöréseket, fosztogatásokat követtek el. A lap nem írhatta meg, hogy ezek a megszállók közül kerültek ki. Nem sokkal később, már gyilkosságokat is követtek el, katonai lőfegyverrel.

 

                                                                                   1919

 

         A nyarat Szentistvánon töltöttük, ahol a közellátás élelmezési vonalon még jó volt. Mint mindig, footballoztunk és a pélmonostori szőlőbe, a bolmányi Dráva mellékágra kirándultunk a ,,nagyokkal''. A társaság tagjai: Zett Jancu, Getto Jani, Schmidt Jóska, Braunstarb Teréz, Weber Mária, Weiman Terus nevére emlékszem. A Szentistvánon nyaraló Geisz Tecával, Scheffer Marissal, Pohl Pistával Repnyákon* (az egykor siklósi járáshoz tartozó Petárda község külterülete) is voltunk egy-két alkalommal.

         November 30-án érkezett Pécsre az első antantmisszió és vele Horthy megbízottja: Hardy kapitány. Az a hír kezdett elterjedni, hogy végéhez közeledik a megszállás.

                                                                                   1920

 

         Ebben az évben egyre nagyobb lesz az élelmiszerhiány. Kialakul az árú rejtegetés. Az üzletek üresek, de nagy felárral zugkereskedés folyik és ebben a szerb katonák is benne vannak.

         A nyári vakációnkat ebben az évben is Szentistvánban töltöttük el.

        Az új tanév első megrázkódtatása a főgimnázium igazgatójának, a nagytekintélyű Buzássy Ábelnek* (Buzássy Ábel 1964-1929) ciszterci szerzetes, tanár, gimnáziumi igazgató) letartóztatása volt. Többekkel együtt: Fenivey, Mosonyi Dénes* (1874-1942 kanonok), Ruzsinszky Béla, a határrendőrségen súlyos bántalmazásokat szenvedtek el, - ismeretlen okból.

         Mi a karácsonyt otthon töltöttük, szénszünettel hosszabbítva meg a szabadságot. Így múlt el az 1920-as esztendő.

 

                                                                                  1921

 

         Január 22-én mi diákok is levonultunk Dózsa Lajos temetésére, akit a városi rendőrségen vertek agyon. Családi ügyben jött ide Székesfehérvárról. Két szerb detektív lövöldözni kezdett a több ezer főnyi gyászoló szétoszlatására. A fenyegető tömeg aztán megfélemlítette őket és elinaltak.

         Mi az iskolaév befejezésével hazamentünk Szentistvánra. A nyár már előrevetítte a jövő sötét árnyékát, mert Lőcs megálló már Luč; Szentistván MÁV állomás pedig Petlovac volt.

         Bődy plébános most is reális és okos volt. Áthelyeztette magát Babarcra és azt tanácsolta szüleimnek is, keressenek a Háromszögön kívüli Baranyában állást. Apám fel is kereste Pécsett a tanfelügyelőt és mereven elzárkózott, hiszen ekkor már sok ezer közhivatalnok nyomorgott, mint állástalan vagonlakó. Ezeket a Felvidékről és Erdélyből zavar-ták ki az új urak. Apámat nem volt nehéz lebeszélni az áttelepülésről, annyira hihetetlennek tűnt még akkor mindaz, ami aztán pár év alatt be-következett, és megpecsételte a mi sorsunkat is.

         Mi, még a határ lezárása előtt, - aug. 20-án - Einfinger János szekerén   feljöttünk Németbolyig Kálmán nagybátyánkhoz és két nap múlva az Ő kocsiján Pécsre, az Anna utcai lakásba. Nővérünk 1921-ben érettségizett és otthon maradt, Etti tánti pedig, aki már 1917-ben férjhez ment Tényi István lőcsi bognármesterhez, szintén.

         1921 őszén megkezdtük a VII. gimnáziumi osztályt úgy, hogy anyagi helyzetünk teljesen bizonytalan volt. A határ most már le volt zárva a Háromszög felé. Nagyanyánk özvegyi nyugdíját eddig a dárdai járási illetményhivatal folyósította, így az bedugult. Sikerült végül elintézni, hogy a megyei illetékhivatal elismerte a jogosultságot. Már el sem tudom képzelni, miképpen tudtunk ebből a csekély nyugdíjból megélni.

         Október 21-én jött Pécsre Horthy Miklós és a többi középiskolával együtt az utcákon sorfalat álltunk.

        Ebben az időben még bányamérnöki főiskolára készültem Sopronba és az ottani jó hírű konzervatóriumban terveztem zongoratanulmányaim folytatását is. Persze nem tudtam, ennek anyagi feltételei hogy alakulnak majd. A városi Zeneiskolában Opritia Máriánál szépen haladtam, meg volt elégedve velem.

         A Nemzeti Hadsereg feltöltésére a középiskola két felső osztályában toborzás kezdődött. A többiekkel együtt, én is jelentkeztem. Már az eskütétel következett volna, amikor a toborzótiszt megkérdezte, hogy: Mindenki magyar állampolgár? Miután én jugoszláv állampolgár voltam, leléptettek. Ez egyébként szerencsés dolog volt, mert a nagy ígéretek ellenére, nagyon kevés idejük maradt a tanulásra akik bevonultak. Jeles rendű voltam már és a zenetanulásról is le kellett volna mondanom.

 

                                                                                   1922

 

         Tavasszal nagy reményeket fűztünk a határmegállapító bizottság munkájához, de mivel a Karasicát hajózható folyónak minősítették, Lőcs körzetében semmi változás nem következett be.

         A tanév vége felé elmentünk a Váradi Antal utcába települt SHS konzulátusra érdeklődni: Hazamehetünk a nyáron? Szüleink ui. levélben hívtak és biztosítottak, hogy nyugodtan jöhetünk. Ugyanilyen választ kaptunk a konzulátuson is. A kapott úti igazolvánnyal elindultunk azzal, hogy szeptemberre ugyan ezzel visszatérhetünk. Nagyanyánk Pécsett maradt.

       Otthon erősen zavarta jó közérzetünket, hogy a házban napi vendég volt a helyi szerb jegyző, egy Beremendről optált 25 éves fiatalember, aki a pesti Állatorvosi Főiskolára készült, és a zavaros viszonyok rendezésére várva, addig is elvállalta a közigazgatási beosztást. A másik zavaró dolog az volt, hogy érkezésünkkor Pélmonostoron bevonták úti igazolványunkat. Azt mondták, augusztus végén visszaadják, de akkor meg azt mondták: Menjünk a szabadkai szerb gimnáziumba, ill. jelentkezzünk katonai sorozásra.

         Ilyen fordulat hatására átszöktünk a határon. Andor egy szekér ülésdeszkája alá kuporodva tudott átjutni. Engem Schmidt András unoka-bátyám kísért a rétre, vállunkon kaszával-gereblyével. Elkezdtünk kaszálni és amikor tisztának látszott a helyzet, úgy éreztük, nincs veszély, átléptem a határvonalat. Vagy fél órás gyaloglás után felmerült a gyanú bennem, hogy visszatévedtem a zegzugos határrészen jugó területre. Óvatosan, rejtőzködve, végül megláttam a magyarbólyi állomást, de előbb még érintettem Lapáncsát.

         Így mindketten szerencsésen átjutottunk, de ez az utolsó nyári vakációnk igen súlyos következményekkel járt. Szüleink állásukat vesztették, mi pedig anyagilag magunkra maradtunk. Egyedül a kántori állás maradt meg. Közben letették a nyelv vizsgát. 1925-ben helyezték vissza állásukba, de áthelyezték őket Bánátba. Félév után újra elvesztették állásukat, mire visszatértek Petlovacra a kántori lakásba, ahol minden ingóságukat visszahagyták. Nagyon nehéz körülmények között éltek. Évek folyamán a lakosság erősen Volksbund hatás alá került. Mivel apám változatlanul ki-tartott ''magyar hűsége mellett'' és a ,,felszabadulást'' várta, fokozatosan szembekerült a lakosság Volksbundista részével. Ez végül olyan gyűlölködésbe fajult, hogy volt tanítványai, még a kántori jövedelmétől is meg akarták fosztani. Nem sikerült nekik, mert hitközségi választáskor a bundosok szélsőségesei kisebbségben maradtak

        

                                                                    1923 - 1924 - 1925

 

         Mindezek ellenére, mindketten színjeles eredménnyel érettségiztünk 1923 júniusában. Nyáron pótvizsgára készülőket oktattunk, én a mozi-zenekarban* (némafilmek vetítése alatt játszó kisegyüttes) harmóniumon játszottam, így igyekeztünk anyagi létünket biztosítani.

         Szerencsére ősszel megnyílott az Erzsébet Tudományegyetem jogi-, bölcsészeti kara, és az orvosi kar első évfolyama.* (Az erdetileg Pozsonyban alapított Erzsébet Tudományegyetem, ebben az évben kezdte meg működését Pécsett) Mivel Pécsett volt lakásunk, nagyanyánknak kis nyugdíja, továbbtanulásunk lehetővé vált.

         Elsőéves korunkban sikerült elintézni a visszahonosításunkat, az emerencia révén. Bernolák volt igazságügyi miniszter, emerenciás dominus* (Foederatio Emericana = Katolikus egyetemi ifjúsági szervezet) volt ebben segítségünkre.

         Az első három egyetemi évben - 1923 - 1926 végéig - volt még időm arra, hogy zenekonzervatóriumi tanulmányimat folytassam. Nehezen tudom megérteni, hogyan fért bele napomba még két óra zongoragyakorlás is Zsupancsics zenetanárnál (Zupancsics Vilmos 1886-1938 gordonkaművész, zenetanár) Kamarazenéltünk, ennek eredménye, hogy Knappig Tibor hegedűn, Vámos Rudi csellón, én zongorán, többször szerepeltünk egyetemi rendezvényeken. A katolikus kör adventi és nagyböjti műsoros délutánján, Schaurek Rafael jogi prof. katolikus köri igazgató rendezésében, ill. az Emericana ünnepségein is szerepeltünk.

         A Zenekonzervatórium évzáró hangversenyein, a műsor befejező számai között voltam. Ma is sajnálom, hogy utolsó szereplésem: Mendelsohn Rondo brillante c. zongorakoncertre, már nem kerülhetett sor. A zenekari kíséret zongorára volt átírva és annak megszólaltatója Opritia Mária tanárnő lett volna, de nem sikerült megfelelő, második zongorát kiállítani.

         Röviden feljegyzem kapcsolatomat a vasasi Jékl családdal. Jéklné, Bieber lány volt. Szülei a József utcai szárnyban laktak és itt tartózkodott az iskolai évben Bözsi nevű lányuk. Amikor mi leérettségiztünk, elkezdtek barátkozni nagyanyánkkal, azzal a céllal, mi jó társaság leszünk a 15 éves lánynak. Nekünk is jól jött, hogy családi körben tölthettünk időn-ként pár órát. Szívesen fogadtuk a meghívásokat, később már a hétvégi vendéglátást is. Szabad hétvégeken biciklimmel kigurultam hozzájuk. Apjával időnként szalonkalesre is elmentem, ahol bányamérnökökkel és más érdekes emberekkel ismerkedtem össze. Persze, nagy elfogultság és anyai túlzás volt, ilyen fiatal korban házassági terveket szőni. Amikor Jeklné, célzásokat tett, hogy a bányaorvos, Schwarz dr. - 5-6 éven belül nyugdíjba megy, ők mint DGT igazgató tanácsadók, előnyben részesülhetnek majd az állás betöltésénél. Ekkor jobbnak láttam ezt a kapcsolatot lazítani, annak ellenére, hogy a trianoni nyomorban nehéz volt elhelyezkedni. Nem gondoltam arra, hogy ilyen nyilatkozatot tegyek, még kevésbé arra, hogy anyagi és erkölcsi segítséget elfogadjak.

         Ebben az évben nálunk lakott nővérem vőlegénye, dr. Bács László, aki pesti rendőrfogalmazói állását azért cserélte fel a pécsi pénzügyigazgatási fogalmazói állással, mert itt remélt   lakáshoz, és könnyebb megélhetéshez jutni. 1923 nyarán nővérem át is jött azzal, hogy ősszel megesküsznek. Úgy látszott azonban, hogy szíve szerint Pesič Jovóhoz tartozónak érezte magát. A főbajkeverő azonban anyánk volt, akit elkápráztatott Jovo vagyonos volta, és aki Lacit, templomegerének tartotta. Apánk élesen szemben állt a szerb vő gondolatával, mi ketten és nagyanyánk, a leghatározottabban elleneztük anyánk mesterkedéseit. Igy a levelek Újváry Ilonka címére, Ellica barátnőjéhez érkeztek. Mi erről nem tudtunk, Laci nem sejtett semmit. Ellica kívánsága az volt, hogy esküvője előtt, még egyszer hazamehessen rövid időre. Amikor a határon át akart szökni, a szerb határőrök elfogták. A fogdából Jovo szabadította ki. Jött az értesítés, hogy most már nem mer újra átszökni, útlevelet egyelőre nem kap. Laci is rájött, hogy itt miről is van szó, szilveszter éjfélig adott a visszatérésre határidőt. Teljes kétségbeeséssel ült közöttünk magába roskadva, ezen a szomorú szilveszter éjszakán, de látnunk kellett, hogy a házassági terv kútba esett.

         Laci átkérte magát a bírósághoz és nemsokára át is helyezték egy másik megyébe. Nagyon sajnáltuk, mert igen korrekt, jó ember volt.

        1924. jún. 2-án, a szerb templomban Bolmányban* (Bolman HR) megvolt az esküvő. Apám nem ment el, pedig a három gyermeke közül Gabriella volt a szemefénye.  

        1925. nyarán útlevéllel pár hétre hazamentünk. Ebből kb. tíz napot Kácsfalun* (Jagodnjak HR) töltöttünk. Jovo sógorunkat ugyanis ebbe a jegyzőségbe helyezték. Mi a kezdeti éles veszekedések után, - apánk kívánságára is, aki szintén értelmetlennek találta, hogy tovább negligálja a fiatal családot - megbékültünk a helyzettel. Annál is inkább, mert Jovo szolidan viselkedett, jó családapának bizonyult, - Milán fia pár hónapos volt már - és Ő is a politikai változások áldozata volt. Azért lett végül is körjegyző, mert a határ miatt nem mehetett fel Pestre, a tervezett állatorvosi tanulmányok végzésére.

         Ők Kácsfaluról Belyére* (Belje HR) kerültek 3 évre. Itt a következő két nyaramon nagyon kellemes heteket töltöttem el a Duna-Dráva szöglet vadregényes vidékén. Kopács vízivilágában Tököspusztán, Schaller erdőmérnökéknél; Eszéken, ill. Pélmonostoron Saághy gyógyszerészéknél, ahol Bandi fiuk és Manci lányuk egyformán jó baráti kapcsolatban voltak velem. Itt találkoztam többször Schneider Juluval, aki akkor   tanárképzőbe járt. A pedagógiai ténykedése Vörösmarton magyar missziót jelentett. A későbbiekben Baranyai Júlia néven írt, több kiadást megért munkája, a Duna-Dráva szöglet múltjával foglalkozott.* (Baranyai Júlia 1906-1937. Vörösmarton élő írónő és etnográfus. Említett munkája: Baranyai vizeken.)       

        Reisz Elemér segítségével a jezsuita kollégiumban kaptam négy zongoratanítványt. Hetenként két délután mentem oda, a közben beszerzett biciklivel, így már egy biztos pénzforrás is nyílt.

         Az egyetem előadóterme csak október közepére készült el, akkor is építési törmelékek maradtak. Egy feketére festett ládatetőre írva kezdte meg: Róhrer László, Czehmeister László és Tóth Zsigmond a volt városi tornacsarnokban a fizika, kémia, illetve anatómia előadásokat.* (Rohner László 1874-1937 biofizikus, egyetemi tanár. Zechmeister László 1889-1972 kémikus, egyetemi tanár. Tóth Zsigmond 1872-1950 anatómus, egyetemi tanár, az 1932-33-as években orvoskari dékán, 1940-42-ben rektor)

          Még megemlítem, hogy a Petőfi centenárium alkalmával, a Dunán-túl c. napilap irodalmi pályázatán, Petőfi és az Alföld c. pályamunkámmal, második díjat nyertem.

         A ciszterci gimnáziumból vagy húszan kezdtük meg az orvosi tanulmányokat. Jórészt szorgalmasan csináltuk a dolgainkat, csak az okozott nehézséget, hogy mi az akkori humán tanterv szerint kémiát nem tanultunk a gimnáziumban és így Czehmeister előadásai kínai nyelvet jelentettek nekünk. A reálban érettségizett társaink tájékozottak voltak a tárgyban. Amikor két hét múlva, a prof. helyett Rom Pál tanársegéd adott elő, ugyanolyan stílusban, közbeszóltunk, hogy vagyunk itt szép-számmal, akiknek az alapfogalmak hiányoznak. Nem értünk semmit az elmondottakból. Erre azután egy pár órát szántak a főelőadások mellett.

         Miután tandíjmentességre volt szükségem, a félév végén kollokválnom kellett. A fizika jól ment, de kémiából bizony, csak elégségesre tel-lett. Az év végén a kémia szigorlat már jó-, a fizika kitűnőrendű lett. Így biztosítottam a mentességet a második évre, ami aztán végig meg is maradt.

         A pécsi egyetemen a,,numerus clausus''-ról* (A zsidó hallgatók arányát szabályozó törvény) szó sem volt. Nem hogy 6%, de a többsége volt zsidó az orvostanhallgatóknak. Azt hiszem ma is, hogy a pesti, debreceni és szegedi orvoskaron, ha nem is stiklibe, de mégis figyelembe vették Haller törvényét.* (Haller István politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a numerus clausus törvény beterjesztője) Pécs volt valószínüleg a mentsvár, azért is érkeztek ide ,,ismeretlen helyről'' pénzek, így éveken át száz medikus menzáját fizette Kaufeld iregi földbirtokos.

         Pécsett egyébként nem voltak verekedések a karon. Az  évben egyszer kikergették az anatómiai teremből a zsidókat, de ezt jogászok tették velük. Az anatómus Tóth Zsigmond egyébként antiszemita volt, viszont a kórboncnok, Entz Béla* (Entz Béla 1877-1959 patalógus, egyetemi tanár, az 1931-32-es években orvoskari dékán) annyira zsidóbarát, hogy az intézetben még véletlenül se fordult elő keresztény asszisztens. Erős Gedeon, Görög Dénes mellett, még a samesz is zsidó volt, Kellner Béla személyében.

         Számomra az első bonctermi bemutatás okozta a legnagyobb meg-rázkódtatást. Napokon át töprengtem, hogy át kellene iratkozni a jogi fakultásra. Azután mégis belenyugodtam a helyzetbe. Boncolni soha sem 15 szerettem, ennek ellenére anató- miából és kórbonctanból is kitűnőre szigorlatoztam.

         Az egyetemen mi ciszterdiákok, mindig közösséget képeztünk. Kunsztler János volt a legjobb társam. Egymás mellett ültünk a második padban, együtt jegyzeteltünk, jegyzeteinket azután kölcsönösen kiegészítettük. Akkor még nem létezett golyóstoll, a töltőtollak közt az igazán jók számunkra drágák voltak. Volt olyan íróeszközöm, amibe a toll fölé tinta-ceruzabél darabkát lehetett rögzíteni és egy üveg vízbe kellett azt sűrűn mártogatni.

         János barátom épp oly szegény volt, mint én. Apja a vásártéri híd-mérleg kezelője meghalt még első éves korában. Hogy ott maradhassanak a mérlegház szoba-konyhás lakásában anyjával, szerdán és szombaton délelőtt, hetivásári napokon, biciklivel kétszer, jó félórára lefutott segíteni a mérlegelésnél. Ennek ellenére, - vagy éppen ezért, - velem együtt, a szigorlatok többségét, kitűnő jelzéssel tettük le.

         Emlékezetes anatómia szigorlatom volt. Tóth Zsigmond egy csoportban, csak egynek adott kitűnő jelzést és erre Resch Béla, a ,,paksi mogyoró'' volt kijelölve. Demonstrátor is volt, evangélikus, és Csaba bajtárs, mint a professor.* (a Csaba Bajtársi Szövetség tadja) Én emericánás és valamilyen megjegyzésem miatt, különben sem szimpatikus. Így aztán mind nehezebb kérdéseket kaptam, amikor már úgy tűnt, hogy konkurense lehetek Resch Bélának. Végül a szigorlat negyedik órájában, beugratós anatómiai kérdésekkel akart megzavarni. Ezt észrevettem és irreális kérdéseire, irreális választ adtam. Az elnök Rhorer, fizikus professor volt és nem vette észre ezt a helyzetet. Így Tóth kénytelen volt befejezni a szigorlatot. Hogy mennyire jól ítéltem meg a helyzetet, az is mutatja, hogy eredményhirdetésnél még a bukást is felolvasta, és csak legvégül az én kitűnő jelzésemet.

         Persze, kérdezhetett volna olyant, amire nehezen tudtam volna megfelelni, de tény, hogy a feladott kérdéseket, ill. a gyakorlati témákat hibátlanul oldottam meg. Sokat is tanultam erre a szigorlatra, így a másik tárgyat, az élettant a nyári szünetre halasztottam és csak szeptember elején jelentkeztem Pekár Mihálynál.* (Pekár Mihály 1871-1942 egyetemi tanár, az Élettani Intézet igazgatója) Ez a vizsgám jó jelzésű volt, így az első szigorlat egyesített eredménye: kitűnő!

         Az egyetemi ifjúság egyesületeket alakított. Pécsi területi egyesület volt a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, (DEFHE) aztán a bajtársi egyesületek. Az orvoskaron Csaba B. E., a királypárti, fehérsapkás Szent István B. E., és megalakult a Foederatio Emericana. Eddigi irányvonalunknak megfelelően és nem utolsó sorban azért, mert az Emericana felső vezetőségében a ciszterci rend nagy számban volt képviselve, ide jelentkeztünk Andor bátyámmal. Pestről átjött két tag, Szabó Pál Zoltán* (1901-1965 földrajztudós, a Dunántúli Tudományos Intézet első igazgatója) és Zengl Alajos. Ők alakították meg a Quinquae Eccleisensis corporatiot*, (az Emericana pécsi szervezete) melynek dominus tagozatában a város tekintélyes katolikus bírói, tanárai, stb.; familia tagozatában azok feleségei, leányai, valamint katolikus egyetemi hallgatónők tartoztak, a kúriába pedig a fiú egyetemisták. Helyiségünk a Megye utcai Katolikus Legényegyletben, de pár éven át a belvárosi Katolikus Körben volt.* (jelenleg a Csontváry Múzeum épülete)

         Kéthetenként tartottunk kuriális gyűléseket, melyeknek mindig volt komoly része: oktatás, rövid előadások, stb.; és vidám része: ének-kar, szavalatok, stb. Itt szoktunk hozzá a nyilvános szerepléshez. Időn-ként családi esteket rendeztünk, amire a familia ,,kisasszonyai'' süteményeket hoztak, a dominusok némi bort, mi pedig megtáncoltattuk a lányokat. Volt, hogy kis műsort produkáltunk, dalokat, kisebb jeleneteket, énnek kari számokat, kamaramuzsikát adtunk elő. Karnagy Horváth Miska volt.* (Horváth Mihály 1903-1984 a Pius Gimnázium zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója)

         Az egyetemi és egyéb bálokon, táncestélyeken mindig gondunk volt arra, hogy az ott megjelent emericánás lányok jól szórakozzanak., ne ,,áruljanak petrezselymet''. Így egy nagy családot képeztünk, és ez adta meg egyetemi éveink savát, borsát.

         Maga az egyetem itt Pécsett hosszú ideig idegen test maradt, a profok nem hajlottak a városiak felé, a ,,tükék'' számára így idegenek maradtak.

          A második évben már bekerültem a kúria tisztikarába. Két éven át voltam ceremóniás és utána egy évig a kúria vezetője, senior. A negyedik, ötödik évben az elsőéves ,,gólyákat'' oktató, nevelő magister. Az absolutorium után elbúcsúztattak bennünket a kúriából. A valétabálon Ruwald Tusi adta át a kézimunkatarsolyt, és a jelképes csutorát. Mi gyertyával, virágos valétabottal, salamanderben* (Vidám alkalmakkor libasorban, kacskaringózva felvonuló diákok) vonultunk ki és vissza, a katolikus körben tartott táncestélyre.

                                                                              1926

 

         Ez év tavaszán foglalta el Virág Ferenc szekszárdi plébános a megüresedett püspöki széket. Zichy Gyula, az előző püspök, Kalocsai érsek lett.

         Aug. 29. A mohácsi csatavesztés 400 éves évfordulóján Horthy Miklós a következőket mondta: Hiszem és remélem, hogy a déli szomszéddal hamarosan visszatérhet a régi barátság és megértés.

         Sajnos,ez éppúgy süket fülekre talált, mint pár évvel később Olaszországba menet, a zágrábi polgármester üdvözlő szavaira horvát nyelven adott barátságos hangú válasza.

         Az év végén, már magyar útlevéllel utazhattak szüleink is, és így segíthettek volna rajtunk, ha lett volna mivel. Andor bátyám latin különbözeti érettségire készített elő jogra beiratkozott tanulókat, kereskedelmiben érettségizetteket. Én tovább is tanítottam a Piusban zongorát.

             1926. szeptember 1-én kezdtem dolgozni, mint kórtani díjas gyakornok, és megszakítás nélkül, 49 éves szolgálat után mentem nyugdíjba, mint orvosegyetemi adjunktus.

                                                                                   1927

 

         Március. Nagy élményünk volt, amikor Prohászka Ottokár fehérvári püspök, négy konferenciabeszédet tartott a Katolikus Körben. Az egyetemi hallgatóknak tartott lekigyakorlatot.

         Témája: Credo unam sanctam, catholicam et apostolicam ecclesiam* (Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházat. Részlet az apostoli hitvallásból)

        Az ezt követő, pesti egyetemi konferenciabeszéde közben a szószéken esett össze, és ott halt meg.

         Az év elején kórtanból igen sikeresen kollokváltam. Ezt követően gyógyszertanból is kitűnő jelzéssel sikerült. Pár nap múlva, egy műsoros esten, az engem   vizsgáztató Mansfeld prof.* (Mansfeld Géza 1882-1950 farmakológus egyetemi tanár, 1934-35-ben rektor) kamaramuzsikálni hallott. Imponált neki a dolog, gondolta szorgalmas embert az intézetben is, tudna hasznosítani. Így fordult aztán sorsom az elméleti kutatómunka felé.

         A IV. évfolyam kezdetén, kinevezett díjas gyakornoknak. Én voltam az ország orvosegyetemein a legfiatalabb díjas gyakornok. Ez persze nagy átcsoportosítást vont maga után. Mint egyetemi gyakornok, veszély-, és a tandíjmentesség kockázata nélkül, bizonyos előadásokat elhanyagolhattam, az absenciát* (távollétet, hiányzást) az intézetek elnézték egymásnak. Belgyógyászatra időnként eljártam ugyan, de szemészetre csak néha, bőrgyógyászatra ugyszólván egyáltalán nem. Változatlanul ott voltam minden demonstráción, kórbonctanon, sohasem hiányoztam a szülészetről, gyermekgyógyászatról. De pl. közegészségtanra, éppen csak az index aláíratására jelentem meg a semesterek* (félévek) első, és utolsó napján. E tárgyban ismereteimet 15 évvel később, a tisztiorvosi tanfolyamon szedtem össze és mélyítettem el később, mint egyetemi hygiénikus előadó, illetve, mint állami közegészségügyi felügyelő.

         A fizetésem és az a körülmény, hogy mint intézeti tag, az ebédlőben olcsón kosztolhattam, lehetővé tette, hogy a Piusban eddig végzett zongoraoktatói munkát lemondhattam. A tanárok fizetése 800 P volt, én 134, ill. később 180 pengőt kaptam. Ebben az évben jelent meg a pengő és nyugodott meg a szörnyű inflációs helyzet.

         Az Intézetben igen lendületes munka ment, így bizony ez erősen le is foglalt, de nagyon érdekelt és ambitionált. Pár hónapon át Heckt Kató tanársegédnő megtanított a főbb vizsgáló eljárásokra. Akkor persze még nem voltak ismertek a mai labormunkát könnyítő gépek, automatikák, meg kellett tanulni az analitikai mérleggel a manipulálást, a refraktormeterezést, a vércukor meghatározást, Hagedorn Jensen módszerével. A fehérjeroncsolást Kjeldahl módszerével és hasonló nagy figyelmet, aprólékos, pontos munkát kívánó és esetenként maró gőzöknek-gázoknak kitett eljárásokat.

         Mikor aztán Heckt Kató jelentette a kurzus elvégzését, úgy látszik jó minősítést adott rólam, mert egyenesen a professor, és a magántanár kísérleteinek lettem egyik kivitelezője. Ma is nagy tiszteletet érzek irántuk, mert amikor a kísérletsorozat két év után befejeződött, a német nyelvű közleményben nevemet, mint társszerzőét olvashattam.

 

              G. MANSFELD und E. SCHSMIDT:

                     VERSUCHE IN EINER OPERATIVEN   BEHANDLUNG DES DIABETES.

                     Klinische Wochenschrift, 1928. Ig. f. No. 31. 14. sz. 1460. p.

 

                                                                                     1928

 

         Ez év nyarán a kórbonctan, kórtan, gyógyszerhatástan szigorlatok után, megkezdtem az egyéves gyakorlatot a különböző klinikákon és sorra letettem a szigorlatokat.

         Nov. 12. Tegnap öten intézeti gyakornokok, ebédre voltunk hívatalosak Mansfeldékhez. Mikor sötétedni kezdett, az állólámpa fényénél zongoráztam. Először egy-két Chopin, majd áttértem Beethovenre, eljátszva többek között a Mondscheint és Patetiquet is. Anikó* (Mansfeld professor leánya) szomjas lélekkel itta muzsikámat és igen megvolt hatva.

         Ma írt egy levelet melyben kér, mihelyt határoztam egymáshoz való viszonyunkat illetőleg, bármi legyen az eredmény, értesítsem őt azonnal. Életénél is jobban szeret és ha ki is vetem szívemből, képemet az ő lelkéből nem téphetem ki sohase!

         Hazudnék, ha azt mondanám, nem hat meg ez a nagy szeretet. Szegény Anikó, tőlem jót még igen keveset kapott. Sok izgalmas és kétséges órát okoztam már neki, szüleivel való halk összetűzéseket és elég keveset voltam hozzá igazán kedves. Az utolsó két hónapban pedig, direkt kerültem. És ő mégis kitart, kezdem hinni, hogy sokáig kitart.

         Vajon ma, amikor olyan nagyon kevés szeretet maradt ezen a forrongó világon, nem kellene-e két kézzel ragaszkodni egy ilyen önzetlen szeretethez? Persze, a XX. század gyermeke nem él már abban az ideális és romantikus világban, amikor a szív hangja diktált. Én nem erőltetek semmit. Az igaz szerelemnek éveket kell kibírnia. Egy biztos, hogy Anikó nagyon szeret.

         Nov. 14. Dohnányi* (Dohnányi Ernő 1877-1960 zongoraművész, zeneszerző, a Zeneakadémia tanára) koncertről jövök. Tele vagyok az ember és a muzsika csodálatával. Legjobban Schubert szonátájában fogott meg. Ezt a hosszú és nehéz darabot oly szépen játszotta, csak ámultam felette. A II. tétel andantéjának variációit, brilliáns technikával adta elő. A legnehezebb    és legkényesebb helyzeteknél is oly pompásan játszott, hogy nem is értem rá arra gondolni, hogy megfigyeljem a technikai rész megoldását. Nagy élmény volt.

         Adott ezenkívül egy Mendelssohn praeludium és fugát, egy Beethoven andantinót, három kis Chopint. A műsor második felében pedig, két Dohnányit, egy nagyon hangulatos és hatásos Brahms - Dohnányi valzer összeállítást, és Liszt XIII. Rapszódiáját. Ráadásul Schubert Moment Musicaléjat adta. Az utolsó nem volt nagyon kiemelkedő, legfeljebb finom billentésével tűnt ki.

         Ott voltak Scipiadesék,* (Scipiádes  Elemér 1875-1944 szülész-nőgyógyász egyetemi tanár, 1937-38-ban rektor) Mansfeld és Anikó egy ismeretlen asszonnyal. Szünetben viziteltem náluk. Katinka nagyon közvetlen volt, Anikó sápadtnak látszott és nagyon szép volt. E pillanatban nagy kíváncsiság fog el és szeretnék egy pillantást vetni a jövőbe, vajon olvassa-e velem e sorokat valaha a kis Anikó?!

         Kifelé jövet egy ismerős arcot láttam és köszöntés után megismertem, hogy ő a villányi Sötétné. Most felmerül előttem az a pár nap, ami-kor a villányi álarcosbál után, ennek az asszonynak a hatása alatt álltam. A ruhatárban - közel állva egymáshoz, - néztem őt. Egy ideig mosolygott, majd hogy szóljon valamit megkérdezte, állandóan itt vagyok Pécsett? Mondtam, hogy egy szomorú szigorló vagyok, de hogy őt is láthassam, egy Dohnányinak kellett lejönnie Pécsre. Azt hiszem hízelgett hiúságának amit mondtam, mert barátságos mosollyal búcsúzott.

         Ez év januárjában, vagy februárban lehetett, amikor lent voltam Villányban. Rab jelmezben vonultunk be és nekem mindjárt feltűnt Ő, mint az estély legelegánsabb hölgytagja. Szép tengerzöld selyemruha volt rajta, és állandóan érdeklődően, mosolyogva figyelte a táncolókat. Ő maga nem táncolt. Nem sokáig dubitáltam, felkértem táncolni. Attól fogva mást nem is láttam. Ő láthatólag szívesen fogadta udvarlásomat, - a férje kevésbé.

         Mivel nem ismerte még a modern táncokat, én meg nagyon jól tudtam táncolni, egy kör alatt pompásan megtanítottam tangózni. Olyan szépen táncoltunk, hogy mind abbahagyták a táncot és minket néztek. Tánc után férjével kimentek az étterembe. Éjfél után hosszasan beszélgettem vele, a villányiak élénken figyeltek. Nagyon szépnek és kívánatosnak éreztem. Kértem, ha bejön Pécsre, adjon rá módot, hogy találkozhassak vele. Ő hosszas húzódás után megjelölt egy időt a Király utcában. Valóban találkoztunk is, de a nappali világításban már sokkal öregebbnek találtam. Kimentünk a sétatérre, majd hazakísértem az Apáca utcába. Én intézeti elfoglaltságomra hivatkozva, nem fogadtam el a délutáni meghívást és itt vesztettem el a csatát.

         Ma kórtani előadáson voltam. Előtte jeleztem Mansfeldnek, hogy holnaptól a szülészeti klinikán cselédkönyvezem. Előadása után, viccelődő tónusban megkérdezte: Miért hallgatja maga még a kórtant, maga szülész? Én, aki tudom, hogy nem szokott Géza súly és alap nélkül, még viccet sem mondani, talán arra gondolt, elhagyom az intézetet és szülésznek megyek? Mindenesetre szeretnék tőle barátságban elválni, és vele, főképp pedig a lányával azután is jóba lenni. Úgy gondolom, hogy karácsony előtt beszélek Scipióval, tudna-e nekem lakást-kosztot adni, és miután hazulról megjöttem, Mansfeldnek bejelenteni.

         Szeretném, ha pár évi szülészeti tanulmányaim után egy fix fizetéses állást kaphatnék, ami mellett jó, privát pacientúrám lehetne. Mert szeretnék meggazdagodni. 28 éves koromra megnősülnék, sokat dolgoznék, szép és jó feleségemmel együtt örülnénk az életnek. Majd veszek egy szép kis négyüléses Fordot, amin   nagyszerű   kirándulásokat fogunk csinálni. Kíváncsi vagyok, ki lesz a feleségem? Vallásosnak, intelligensnek, szemérmes és testileg-lelkileg tiszta, előkelő lelkű, igazi nőnek kell lennie, akire mindig tisztelettel nézhetek, mint egy Mária oltárra!

                                        K á r, h o g y   A n i k ó n e m k a t o l i k u s !!!

         Nov. 16. A mai napot életem egyik döntő fontosságú napjának tartom. Ma állottam szolgálatba a Szülészeti Klinikán. Eredeti elgondolásom az volt, hogy majd megismerve a klinika életét, karácsony előtt megkérem Scipiadest, vegyen fel, ill. helyezze kilátásba felvételemet, lakás és koszttal. Ünnepek után ügyesen bejelentem az egészet Mansfeldnek. Azonban másként történt.

         Délelőtt magához szólított Scipió azzal, hogy azon emericánás szigorló orvosok, akik gynekologusok* (nógyógyászok) akarnak lenni, jelentkezzenek nála már most, nehogy késő legyen. Ezt én tudomásul vettem azzal, hogy közölni fogom az érdekeltekkel. (Hardtmann, Knappig) Azonban magam is erős gondolkodóba estem, hogyha várok karácsonyig, esetleg Scipiades fel sem vesz majd. Mivel régi elhatározásom, hogy theoretikus nem maradhatok pénz és kellő érdeklődés hiányában, nem sokat dubitáltam. Délután bejelentettem magam. Gondoltam, majd kérem a lakást-kosztot és minden rendben lesz. Elmondtam, tisztelettel kérem, vegyen fel jövő ősszel a klinikára. Ő beírta nevemet a naptárába, és azt mondta, majd meglátjuk, hogyan lehet mindezt elintézni. Elő vagyok jegyezve, és már nyújtotta is a kezét, és már kívül is voltam.

         Ez tehát megvolt. Mindenesetre becsuktam magam mögött a kaput a Gyógyszertani Intézetben. Nem tudom, vajon a szülészeti nyitva van-e számomra, és vajon mi vár rám odabenn? Azt hiszem, inkább bízhatok egy katolikus emberben, mint egy zsidóban. Két évig meg kibirom, akármi legyen is.

         Scipiades ma este megmondja a feleségének, holnap reggel Katinka Anikónak. Anikó vagy rémült hallgatásba esik, vagy - amit most valószínűtlennek tartok - elmondja Apjának. Mansfeld mindenesetre megtudja vagy agyonhallgatja az egészet, vagy agyontöm munkával. Bár, amilyen politikus, tekintve azt, hogy Scipiades nem potentát a karban, talál valami harmadik megoldást, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon.

         Ha karácsonyra hazamehetek, úgy megbeszélem édesanyámmal a klinikai felszerelésemet. Szeretném, ha Ő kötne nekem 12 pár finom,fehérharisnyát. Csináltatok 12 fehér műtősinget, legalább három fehérnadrágot és egy pár fehércipőt. Kiegészítem alsónadrág készletemet egy tucatra.

         Hej! De még mennyit kell kínlódni ezzel a sok büdös szigorlattal és egyebekkel, amíg ideérek. És akkor? Ez az élet. Mindig csak sürgetjük az időt és nem hisszük, hogy múlik az magától is igen gyorsan, és épp ez a bonyolult tragédia, hogy múlik. Miért van az, hogy sohasem tudunk a jelenben élni, csak a végén döbbenünk rá, még nem is értem rá élni!

         Nov. 19. Ma csináltam életemben az első nőgyógyászati belső vizsgálatot. Istenem, hány ezer fog ezután következni? Csak adja Isten, hogy mindig becsületes szándékkal nyúljak hozzájuk és sokat használhassak nekik, Isten dicsőségére, embertársaim javára, családom örömére!

         Nov. 26. 22-én volt a gyermekorvosi szigorlatom, melyre elégséges jelzést kaptam Heim Páltól.* (Heim Pál 1875-1929 gyermekgyógyász, egyetemi tanár, rektor) Utána behívott és én kijelentettem neki, hogy a jegy nem tudta megdönteni azon véleményemet, hogy a gyerekgyógyászatot jól megtanultam.

         Szombaton volt Scipiades Katinka névnapja. Magam is ott voltam a zsúron. Mindenkivel egyformán táncoltam, ráértem ügyelni arra, hogy mindenkivel beszéljek. Csöndesen viselkedtem... egyszóval nem mulattam valami fényesen. Anikó is ott volt. Az öreg Scipio zavarba is akart hozni vele, majd őtet velem, Hát nem sikerült neki. Tánc közben elmondtam, hogy doktorátus után eljövök szülésznek. Először kissé megdöbbent, majd megnyugodott. Édesanyja is akarta már nekem ezt a lépést tanácsolni. Apja számít arra, hogy maradok, most még ne is jelentsem neki szándékomat. Majd kérdezte,hogy számíthat-e rám? Nyílt választ nem mertem adni.

         Azt mondtam, látja, hogy sietek végezni és szülésznek is azért megyek, hogy mielőbb önálló lehessek. Megnyugodott és azzal vált el, hogy ő is beiratkozik az egyetemre és türelemmel vár rám.

         Nem tudom magam megérteni! Azt a nőt, akire vágyom, félek nem tudom megtalálni. A mai ismerőseim közül egy sincs, aki maradéktalanul kielégítené ezt a nagy vágyakozásomat. Ha egyedül vagyok, úgy gondolom, Anikó lenne a kiválasztott. De én többet akarok érezni feleségem iránt, nem is tudok sokáig a szemébe nézni. És minél szerelmesebben, odaadóbban néz rám, annál inkább szorongat egy a tudatalatti, valami kellemetlen érzés.

         Dec. 3. Kubinyi a múlt héten meghalt és így megürült a pesti I. sz. tanszék. Nagy kombinációk folynak, nagy harc lesz, amíg a kérdés eldől, ki lesz az utód? Ma Scipiades, Lovrich és Frigyesi nevét emlegették. Ha Scipiades felmegy, remélem felhoz engem is, ha Frigyesi lesz a tanár, úgy Mansfeld Ottó lenne a Bakács téren igazgató és akkor talán alkalmam nyílik az elhelyezkedésre? No, majd meglátjuk.

         Dec. 10. Ma van a születésnapom! Belépek a 24. életévembe. Most fogom befejezni tanulmányaimat és diplomát kapok. Hazulról kaptam egy nagyon meleg hangú gratulációt. Anikó egy levelet írt, hogy úgy jutalmazzon az Isten, mennyire csak megérdemlem. Mi jobbat is kívánhatna az, akinek egyetlen vágya és óhaja, tökéletesen boldognak tudjon! Aranyszvű kislány!

         Dombóváron voltam a Mestrits fiúkkal, Vámossal és Knappiggal, ahol egy Goldmark zongoraquintettet játszottunk a Mária Kongregáció műsorán. Utána a patikuséknál vendégeskedtünk és éjfél után értünk haza Pécsre. Nagyon csinos lányuk van és nagyon barátságosak voltak. Hívtak, jöjjünk ki többször is hozzájuk!

 

                                                                                    1929

 

         Jan. 4. A kis Ági diphteriában megbetegedett és Anikó ez idő alatt bent lakott az Intézetben. Egészen összemelegedtünk úgy, mint tavaly ilyenkor. Sőt, nem is úgy! Sokkal komolyabban! Anikó a könyvtárban tanult, én a laboratóriumban dolgoztam. Amikor elkészültem, együtt számoltuk ki az eredményeket, és nem számoltuk a csókokat! Olyan jó családi hangulatban éltünk. Születésnapjára egy gyönyörű, cserepes cykláment hoztam neki, amit ismét meg kellett köszönni!

         Mire ő elment, én is hazautaztam a szüleimhez a karácsonyi szünetre, jó napokat töltve otthon. Bőved estéjén* (szenteste), egy gyönyörű szép selyemkendő érkezett postán, a ,,pécsi Jézuskától''. A szülők is egészen el voltak ragadtatva tőle. Egyedüli vágyuk, hogy összekerüljünk.

         Tegnap is, ma is találkoztunk, hosszasan beszélgettünk a karácsony alatt történtekről. Ma könnyes szemekkel jött ki a proftól. A diri gőgösnek mondta Anikót, apja egy nagy prédikációt tartott neki. Olyan édes volt lecsókolni szeméről a könnyeket.

         Eredeti tervem szerint már jelenteni kellene a profnak, hogy év végén elhagyom az intézetet. Nem fogom egyhamar jelenteni, pedig elmegyek! Ha Scipiades felmegy Pestre és ide egy rendes ember kerül, pl. Lehóczky, akkor is még bizonyára a Scipio fog a nyáron itt dirigálni és én ide kérem a kinevezésemet. Ha pedig megvan a két évem, már nézhetek valami után. Félek azonban attól, hogy Mansfeld elmenetelemet hálátlan-ságnak, mostani hallgatásomat pedig kétszínűségnek fogja ítélni, és majd ellenen fordul?

         Legjobb volna persze, ha mindjárt az elmenetelem bejelentésével együtt, megkérném tőle a lánya kezét! Ehhez az kell, hogy magam is vég-leg és biztosan az egész életre szólólag erre komolyan elhatározzam magam, másodszor, hogy Anikó is határozottan állást foglaljon. Ma ezt meg is említem neki. Ő még nagyon fél szüleitől és nem merne határozottan fellépni.

         Az öreg vagy vissza fog utasítani, vagy elhalandzsázza a dolgot, vagy azt fogja mondani, jó! Ha egy év múlva, Anikó érettségije után is ilyen komolyan fogok erre gondolni, nem zárkózik el a dolog teljesítése elől. Elvégre én se akarok azonnal eljegyzést, csak szeretnék tisztába lenni a helyzettel és minél előbb révbe érni. Az már mégsem lehet, hogy mindig titokban tálálkozzunk, mi akadálya lehet, hogy rendszeresen járjak hozzájuk, ha szeretem 17-18 éves lányukat!

         Az én számításom szerint Anikó érettségije utáni ősszel, tehát második doktori évemben megtartjuk az eljegyzést. Ekkor még csak családi körben, - nyilvánosan, csak tavasszal. Szakorvosi oklevelem megszerzése után pedig állást keresek és megtartjuk az esküvőt. Ha Mansfeld akarja, tud valami fix fizetéses állást szerezni. Ebből és kezdetben valami havi apanázsból, szerény igényekkel meg lehet élni. Később majd megsegít az Isten és hozzájutok valami jó pacientúrához. Ezek szerint kb. 3 év múlva lenne Anikó a feleségem, addigra neki is le kell vizsgáznia. Ha célját látom ennek a viszonynak, erre állítom be az életemet.

         Elképzelem saját lakásunkat, akár egy városban, akár egy nagyobb községben, ahol minden a miénk. Milyen nagy nap lesz, amikor saját lakásomba vezetem be, saját asszonyomat... Elmegyünk kirándulni, boldogan száguldva egy kis autóban, összeölelkezve, és megízleljük már e földön a túlvilági boldogságot!

         Minden attól függ, hogy május-júniusban a család és én, milyen eredménnyel fogunk tárgyalni. Az ügyet elódázni nem hagyom, de végül is, ahogy Isten akarja!

         Jan. 26. Ma volt Anikó eltolódott születésnapi zsúrja. Én úgyszólván főszereplő voltam. Nagyszerű hangulatban fél háromig voltunk együtt.

         Febr. 15. Tegnap jubiláltam. Egy hónapja, hogy vőlegény vagyok. Az eseménydús idő alatt, egy szót sem írtam naplómba, ezek a napok szívembe vannak írva. Január 8-án egy hosszú-hosszú levelet írtam Anikónak, amire Ő 9-én válaszolt. 14-én megtartottuk eljegyzésünket. Egy Mária éremmel jegyeztem el és a kórházi kis kápolnában imádkoztunk. Örökké fogom hordani a kis érmét.

         Közben múlt az idő. Scheffer* (Scheffer László *1898-, a gyógyszertani intézet tanársegédje) megpályázta a munkásbiztosító egy állását. Ügye nehezen halad előre. Konfliktusba került Mansfelddel, nekem már az ő érdekében is színt kellett vallanom. E hó elején bementem hozzá és bejelentettem, hogy doktorátus után gyakorlatra, de előzőleg klinikára szándékozom menni. Mansfeld jelezte, hogy erre az elhatározásra ő is számított, de nem szeretné ha elhagynám az egyetemet. Három pontot tart fontosnak a klinika megválasztásban:

1.  Legyen olyan szakma, ahonnan szükség esetén, a kereset legjobb reményével  lehessen privát pacientúrába menni.
2.  Ahol van elég téma ami kidolgozásra vár.
3.  Ahol nem nagy a zsúfoltság.

         Ennek a három feltételnek szerinte a bőrgyógyászat felel meg leginkább. Ha a privát pacientúrát tartom szem előtt, nem ajánlja a szülészetet. Tudja, bennem megvan minden feltétel és szerencsés esetben az egyetemi katedrát is elérhetem. Nem azt kell nézni, mi lesz három-négy év múlva, hanem mi lesz tizenhárom-tizennégy év múlva! Ha megvárnám itt tanársegédi kinevezésemet, az lendítene klinikai pályámon is. Majd érdeklődik és később részletesen megbeszéljük.

         Másnap lehívta Anikót. Beszélgetésüket Anikó levele híven tükrözi. Mint barát a barátnak kijelenti, hogy nagyon boldog volna, ha belőlünk egy pár lesz. Számolni kell azonban azzal, hogy esetleg egyikünk el-bolondul, ezért nem szabad a pletyka tárgyává tenni magunkat. Ha találkozni akarunk, vasárnaponként vizitelhetek náluk.

         Már egy hete nem láttam Anikót!!! Mit tagadjam, új helyzetünkben ez egy kellemetlen, rosszirányú változás.

         Jún. 27. Fél éve nem jegyeztem fel  semmit  naplómba. Most  van  mit. Tegnap   d o k t o r r á   a v a t t a k ! Hát ezt is elértük. Vége a szigorlatozásoknak, kezdődik egy új szakasza életemnek. Hétfőn már munkába is állok Vertánnál.* (Vertán Emil 1883-1942, sebész) Milyen nagy, tiszta öröm volt a tegnapi avatás. Zsúfolt aula, de én nem látok senkit-semmit, csak a kis Anikómat. Ott állt a tömegben és amíg a jogászokat avatták, mi csak néztük egymást.

         Hálát, nagy hálát adunk Neked Ég és Föld Ura, hogy egészséget, képességet, alkalmas körülményeket adtál, hogy elértük életünk e szép napját. Hála és dicséret Neked jó Isten, hogy egymásnak adtál minket! Adj nagy lelki erőt, hogy előkelő lelkek maradhassunk, együtt dicsőítsük a Te nagyságodat! Könyörgünk, lehessünk mindig szereteted szigorú körében, lehessünk jó szüleink öröme, lehessünk egymás tiszta gyönyörűsége. Hozsánna Néked nagy Isten!

         Következett a mi avatásunk. Az eskü... komoly, szép dolog:

 

                                     Esküszöm az élő Istenre, és fogadom...

 

         Az én aranyos kis menyasszonyom küzködik a szemébe tóluló örömkönnyekkel. Hiszen nagy dolog is ez, ilyen már csak a házassági eskünk lesz. Sokan jöttek gratulálni, de mi nem szakadtunk el egymástól. Együtt mentünk haza.

         És ma már el kell búcsúzni, megy Angolhonba. Három hosszú hó-nap és sok száz kilométer fog elválasztani. De a szeretetnek mi a tér az idő? Egymással leszünk mi állandóan. Egymásra gondolunk minden percben. Rajongó vágy fog el, hogy Vele menjek, vagy itt tartsam magammal. Tűrni, várni kell, várni arra, hogy minden percünket együtt tölthessük!

         Június 26-án kaptam meg a diplomámat és négy nap múlva már be is álltam a Gyermeksebészetre Vertán Emil mellé. Vertán kiváló manualitású operatőr volt, nyitásokat pl. varrógépet nem vezetett be, gyomorresectiót nem végzett, hanem csak anastomozist. Kétes esetekben a felnőtteket átirányította a sebészeti klinikára. Így meg kínosan precíz asepticus és a szöveteket kímélő munkamódszere eredményeképpen, igen jó volt a műtéti statisztikája.

         Doktorrá avatásom után már láttam, hogy nem maradhatok meg a teoretikus pályán. Mansfeld kilátásba helyezte, amennyiben továbbra is úgy dolgozom, mint addig, 4-5 éven belül egyetemi magántanár leszek. Az akkori körülmények között ehhez aranyháttér kellett volna, anyagi támogatás a szerény tanársegédi fizetés kiegészítésére, Isten tudja, hány éven át. Mert adjunktusi állások nem ürültek, kutatóintézetek akkor nem léteztek. Így kénytelen voltam a gyógyítószakra irányt venni. Akkorra már az igazán szerény gyakornoki fizetésemből egész szépen felruházkodtam, sőt bankbetétem is volt, úgyhogy a szakorvossághoz szükséges klinikai két évet, még díjtalan állásban is meg tudtam volna csinálni.

         Bár adódott kereseti lehetőség is. A gyermekklinikán volt egy kb. 25 ágyas felnőtt sebészeti osztálya Vertán Emilnek. Ezt kapta kárpótlásul azért, hogy a Városi Kórház nagy osztályát, klinikai célra át kellett adnia. Neki a régi pacientúrájából a földbirtokosok úgyszólván mind megmaradtak. Két segédet tartott, de nem számított a nála töltött idő szakképesítési előfeltételnek. Megint csak elegáns dolog volt Mansfeldtől, hogy a kari ülésen elintézte, hogy mint műtőnövendék a két évből másfelet Vertánnál tölthettem el.

         Itt megvolt a szobám, a kosztom, a klinikai ruhák, és minden privát műtét után az assistentia-díjam. Ez havonta 3-400 pengőt tett ki. Így nemcsak hogy nem kellett bankbetétemhez nyúlnom, hanem egy év után a Pécs-Baranyai Bank páncél-szekrényében, egy ezer holland forintos bankjegyet helyeztem el. Közben értékes ismeretségbe kerültem Dél-Dunántúl sok jelentős családjával, akiket az osztályon kezeltünk, illetve operáltunk.

         Még a Pesti klinikai intermezzó* (közjáték) előtt, 1929. dec. 6-án, a Notre Dame zárdából* (a mai Leővwey Klára gimnázium) beszállítottak egy diáklányt, appendicitissel. Abban az időben az appenddectorina igen gyakori műtét volt, a tünetek jelentkezése-kor automatikusan operáltunk mi is, mások is, sokkal egyszerűbbnek vélve a sima műtétet, mint kockáztatni a heveny állapot kivárását. A kislány szepegett, megsajnáltam és megkérdeztem, szülei hol laknak? Azt válaszolta, apja főnök Komlón. Felhívtam telefonon, kiderült, hogy az Állami Szénbánya igazgatója. Megnyugtattam, hogy sima műtétről van szó, nem kell semmitől tartani.

         Két nap múlva bejött a nővére* (Timkó Magdolna, akit feleségül vett) látogatni, aki rám, - számomra egészen szokatlanul - igen nagy hatást gyakorolt.. Én akkoriban nagyon fölényes voltam társaságom lánytagjaival szemben. Hozzászoktam, hogy ők legyenek meghatva, én pedig csak élveztem a népszerűséget. Ezt az a tény biztosította, hogy éveken át gyakran szerepeltem ifjúsági vezető, illetve a muzsikával a dobogón.

         Most az volt a megdöbbentő érzésem, hogy elfújta a szél a fölényemet, erős érzelmi kötődés jelentkezett. Ettől meg is ijedtem, ösztönösen védekeztem, és amikor megtudtam, hogy újból látogatásra érkezik a kislány nővére vasárnap délután. Mivel vasárnap én voltam az ügyeletes, megkértem Künsztler János barátomat, helyettesítsen a látogatási idő alatt, és én meg elmentem a Mecsekre.

 

                                                                                      1930

 

         Fél évig voltam Vertán Emil mellett a gyermeksebészeti klinikán. Nobilis* (nemes, nagylelkű) volt, így anyagilag előnyös helyzetbe kerültem mégis elhagytam helyemet fél év múlva.

         A pesti I. sz. Női Klinikára nem rég nevezték ki Frigyesi Józsefet professzornak, aki egyik leghíresebb operatőr volt az országban. Most tudományos vonalon is fel akart futni és teoretikus előképzettségű fiatalokat keresett. Így Mansfeldnál is érdeklődött. Mivel lányával akkortájt érzelmi kapcsolatban voltam,szívesen vette volna, ha estleges vője egyetemi karriert csinál, beajánlott Frigyesinek!

         Így történt aztán, hogy decemberben megkaptam a pesti klinikára szóló kinevezésemet, díjtalan gyakornoknak. Ez az akkori viszonyok között rendkívül nagy szerencsének számított, mert számos egyetemista várt arra, hogy előbb-utóbb státusba kerül.

         Jan. 1. Felutaztam Pestre. Kellermayeréknél, akik az Aggteleki utcában laktak, a cselédszobában kaptam helyet. Mérsékelt lakbért kértek, mert rokonok vagyunk. A klinika megdöbbentett. Itt mindenki nagyon gazdagnak bizonyult, hozzám képest. Hétvégén pl. Paál Gábor és társa Rennbach báró adjunktus vadászterületére autóztak. Az egyik tanársegéd   arról beszélt, hogy egy kórházi alorvosi állást remél, mert őt a miniszterelnök felesége, Bethlen Margit pártfogolja.

         Az ambulantián kaptam beosztást, ahol Schulz Gábor volt a vezető. Nagy volt a betegforgalom, lelkiismeretesen oktatott a vezetőm, így a két hónap alatt nagyon sokat tanultam. Ezután a szülőosztályra kerültem. Itt a reggeltől, másnap délig tartó szolgálati idő alatt 15-20 szülést észleltünk. Berger Károly magántanár pedig részletesen beszámoltatott bennünket a szülőnők állapotáról. Az itt szerzett bőséges tapasztalatnak Komlón vettem nagy hasznát.

         Fizetésről, vagy valami fenntartásról, szó sem esett. A hosszú ügyeleti idő alatt, még egy bögre pótkávét sem kaptam. Láttam, hogy hosszú ideig kell kitartanom a Pécsett összegyűjtött pénzemmel, talán még túloztam is a takarékosságot. Hideg vacsora, földimogyoró és hasonlók az étrendem. A klinikán tudományos munkára semmi lehetőség nem volt. Itt mindenki operált, kapcsolatokat teremtett, kórházi főorvosi állásokra vadászott, de itt csak az idősebbek jöhettek számításba.

         A tanársegédi kar abban reménykedett, hogy az adjunktusi állások közül egyik-másik majd csak megüresedik és akkor előbb léphet közülünk valaki. A sor végén álló díjtalan gyakornok miben reménykedhetett? Úgy képzeltem, hogy tudományos munkával hívom fel magamra a prof. figyelmét. De a professzornak színét sem láthattam. Egy-két órára bejött a klinikára, egy-két műtétet elvégzett és sietett a hatalmas Minerva kocsiján, ebbe-abba a szanatóriumba, ahol búsásan fizető magánbetegeit műtötte.

         Elméleti munkával csak Szarka Sándor adjunktus foglalkozott, vele azonban nem kerültem kapcsolatba. Meg sem kérdezte, mivel akarnék foglalkozni. Volt még egy tanársegéd, Lacska dr., akiről mindenki tudta, hogy kiváló boxoló, de semmi több. Én a terhességi toxicosisokkal szerettem volna foglalkozni. Az irodalomból sejtettem, hogy vagusra aktiv anyagok felhalmozódása okozza azt. Vért vettem az ilyen nőktől és leforrasztottam a kis kémcsöveket, hűtőben tároltam azzal, hogy időnként leviszem az anyagot Pécsre és régi intézetemben Straub süven* (Straub szíve = thességi tox) nézem meg, alapos-e a feltevésem? Persze Straub süvet a klinikán m tudtam állítani és a pesti élettani tanszéken sem adtak erre lehetőséget.

         Április elején ismét Pécsre utaztam az összeszedett   szerumok titrálására, meglátogattam Vertánt is. Közölte, hogy az utódom hamarosan kap valami állást, ha akarok, visszajöhetek. Megemlítettem Mansfeldnek esetleges visszatérési szándékomat, indokolva a pesti klinikán a sivár helyzettel és anyagi kilátástalansággal. Ezt ő nem értette meg - beati possidentes!* (boldog tehetősek) - azt mondta, én neurastheniás vagyok.

         Pesten meg akartam kérdezni a professzort, mikorra várhatom a dí-jas gyakornoki kinevezésemet, de egyszerűen nem tudtam bejutni hozzá. Erre azt csináltam, hogy beültem délután a magánrendelőjébe, és amikor én voltam a soros, megkérdeztem, mikorra várhatok díjas állást? Nagyon csodálkozott, hogy valaki ezt meg meri kérdezni, és azt válaszolta, majd ha megürül egy állás! Az én válaszom erre az volt, hogy amennyiben alkalmazni óhajt, majd értesítsen Pécsett!!!

                      Ezzel befejeztem pesti orvosegyetemi pályámat, visszatértem Vertánhoz. A műtőnövendéki szolgálati időmbe beszámították a négy hónapot, sőt Vertán örült, hogy nem kell a továbbiakban nőgyógyászati konziliumban részt venni, ezen vizsgálatokat rám bízta.

         A Gyermeksebészeten jól éltünk. Rafaisz Gáspár volt az idősebb, de kb. egy év után megkapta Gamásban a körorvosi állást, és így Grűber Béla lett a társam. Bent laktunk a klinikán, azt írtuk fel ebédre, vacsorára, amit megkívántunk, mert az operált betegek műtét után pár napig csak teát, levest fogyasztottak. Fiókomban halomba gyűlt a háromszögsajt, látogató barátaim hordták el. A magánbetegek elláttak bennünket borral, pezsgővel, cigarettával. Pénzt nem fogadtunk el. Vertán dr. félhavonként korrektül kiutalta az assistentia-díjat.

         Május elején, amikor Pécsre visszatértem, Mansfeld Annával való kapcsolatunkat fokozatosan oldottam. Mikor szakadt meg véglegesen, arra dátumszerűen már nem emlékezem. Ezzel párhuzamosan mind gyakrabban töltöttem egy-két szabad órámat Ruwaldéknál.

         Ez a lány - számomra érthetetlen módon - évek óta feltűnően ragaszkodott hozzám. Semmit nem ígértem neki, de náluk mindig nagyon kellemesen   telt el az   idő. Gyakran voltunk ott Andor bátyámmal és Világhy Gyulával. Sokat zongoráztam náluk. Most, hogy a Mansfeld kapcsolat megszűnt, magam is kezdtem arra gondolni, hogy ez a kapcsolat, házassághoz vezethet. Pünkösd délutánján is együtt voltunk és mondtam Andornak, estefelé menjünk el hármasban egy rövidebb mecseki sétára, és ekkor majd nyilatkozom Tusinak. Az Apáca utcában négyszobás lakása van, amit anyja átad neki, ha férjhez megy és Sátoraljaújhelyre költözik. Tusinak állása   van a Pécs-Baranyai Bankban, így - bármíly sanyarú az orvosi pályán a kilátás, - meg lehet indulni.

         És akkor... Koradélután beléptek Gugerék, - Ruwaldnéval ismeretségben lévén, - hogy bérma-lányuk ott átöltözhessen. A bérmalány pedig, a komlói Timkó Magdolna volt. Újra jelentkezett nálam az az erős érzelmi hatás, mint az első találkozásunknál és az volt az érzésem, nem szabad magam lekötni, várnom kell!

         Ruwaldné házasságkötése megtörtént Czieleszky Kálmánnal, ki szintén özvegyen maradt két gyermekkel. Elutaztak Újhelyre, ahol a Nemzeti Bank főnöke lett. Tusi nem utazott velük, valamiféle kétségbeesett makacssággal ki akarta kényszeríteni nyilatkozatomat, ill. reménykedett ebben.

         Nem volt könnyű számomra, mert szerettem Tusit, nagyon kedves és jó lány volt, jó feleség lett volna belőle, de nem tudtam elhatározni magamat erre. Így aztán csak döntenie kellett és egy utolsó estén - Sósné Farkas Anci barátnőjénél, - csak búcsút kellett mondani egymásnak.

         Feltehető, hogy a 1930-as év első felében lezajló érzelmi hullámzásaim játszottak közre abban, hogy bizonyos akasztófahumor állapotába kerültem, és elkezdtem fiatalasszonyoknak udvarolni. Így kerültem kapcsolatba Walleistenné Lőbl Mucival, Pécs akkor elismerten egyik leg-szebb asszonyával. Hogy ez nálam simán végződött, az egészen ritka szerencse volt. Miután ebben a viszonyban megpörkölődtem, óvatos lettem, amit Nagy Lexiné, meg egy pár további kalandra kész asszony, végül is gyávaságnak tarthatott. Mégis jó volt állapotomban kitartani, mert így teljes függetlenségemet megőriztem, társadalmilag és erkölcsileg is.

         Ebben a kedélyállapotban ért egy váratlan szilveszteri meghívás, a komlói Timkó családtól! Hogy mennyire sorsdöntőnek éreztem ezt az utamat, mutatja az is, hogy ezt a vasúti jegyemet megőriztem, és csak nem régen veszett el. Talán amikor utóljára hurcolkodtunk?

                1930. dec. 31. A vonatban összetalálkoztam Légrádi /Bugovácz/ Sándor sebész tanársegeddel. Mindenről beszéltünk, csak arról nem, hová megyünk. Így aztán kölcsönös volt a meglepetés, mikor mindketten kiszállni készültünk Bakóca-Godisán és kiderült, hogy azonos az úti célunk. Hamarosan azt is megtudtam, hogy Sándor abban spekulált, hogy a kom-lói orvos nyugdíjazásakor megkapja a bánya orvosi állást, ha addigra a bányaigazgató veje lesz. Nekem átengedte a fiatalabbik lányt!

         Délután érkeztünk meg és nagyon kellemes volt látnom. hogy milyen szolíd, úri otthonuk van. Azt is megéreztem, hogy Sándor kombinációja teljesen egyoldalú. A lány társasága főképp a gyógyszerésznő-vő, Karátsony Árpád százados baráti köréből adódik. Ennek, - az egyébként később igen kedves és jó modorú fiatalembernek bizonyult tisztnek azonban házasság szempontjából, már csak az akkori kaució miatt sem, nem volt kívánatos ill. egyszerű eset.

         A szilveszter éjszaka a Kaszinóban igen vidáman zajlott le. Összeismertettek a társasággal, többek között Magyar Jenő bányaorvossal, aki egyben a magyarszéki körorvosi teendőket is ellátta és a Komló-Bakóca vonal pályaorvosa is volt. Hatvan felé járhatott, kellemes, nyugodt zsidó-ember volt. Reggel azzal búcsúztam, találkozunk Pécsett Karátsonyéknál!

 

                                                                              1931

 

         Ez a találkozás január első felében meg is történt. Még egy találkozásunk volt januárban. A Nőegylet rendezett egy farsangi táncestélyt és mindezek után úgy éreztem, hogy nem volt alaptalan az első meglátásom: Timkó Magda a számomra rendelt élettárs. Amikor a táncestélyről Karátsonyékhoz hazakísértem, meg is mondtam így neki.

         Február elején egy hónapra Grácba mentem, a Wittek professzor vezette baleseti és ortopéd klinikára. Addigra már úgy látszott, ez lesz a pályám. A klinikán szerencséskezű gyermekortopédnek bizonyultam és a töréseket már hónapok óta én láttam el. Az akkori módszer szerint a veleszületett csípőficamokat visszahelyeztem, és gipszkötésekkel rögzítettem. Genuvalgum esetet osteotomiával jól megoldottam, stb.

         A Budapesti Orvos Újságban közleményem jelent meg a habitális patellaficamról, - megoldott eseteim kapcsán. A Stefáni folyóiratban pedig egy tanulmányom a csecsemő, illetve kisgyermek testi neveléséről.

         Grácban nagyon szép dolgokat láttam. Wittek ugyanolyan szövet-kímélő óvatosságal és finoman operált, mint ahogy ez jellemző volt Vertán sebészi technikájára is. Február lévén, hétfői napokon igen sok síbalesetet láttam, ezek javarészét rugalmas ragtapasszal és korai mozgásgyakorlatokkal oldották meg. A sebeket szívesen kezelték melegvízfürdőkkel. Délutánjaimat a tornateremben töltöttem, ahol egy gyógytornásznő sok gyerekkel foglalkozott, köztük megelőző céllal egészségesek csoportjával is.

         Az egyetemi sebészeti klinikán láttam először vakító fehér felületek helyett vörös csempét a műtőkben és kék izoláló kendőket. (Hallottam egy mondást a Gráci ,,Denk schnitzelt besser, der Wiener Schnitzl denkt besser''.*)

 (Lefordíthatalan szójáték: a gráci Denk jobban vág, a bécsiszelet jobban gondolkodik.)

         A kórházban feküdt egy nő, akinek a lakásán szállást kaptam, a kórházban étkeztem, így az egy hónap nem került sokba. Az utolsó héten Wittek elvitt a Holcalpenen lévő Csont-, tbc szanatóriumba, amit akkoriban havonta három napon át látogatott, mint konziliárius irányító. A hely gyönyörű volt, a hó felület annyira visszaverte a napsugarakat, hogy sortban síztek. A szanatórium - mely egyébként a ,,Krankenversichorung"* (betegbiztosítás) intézménye volt és beutaltak számára szolgált, sok újdonságot jelentett számomra: küszöb nélküli kórtermek, gördíthető ágyak, minden szintnek a déli oldalon napsugaras fektető terrasz, étkező-társalgó, stb. mindez 1931-ben!

         A kétnapos vizit alatt több csontröntgen képet láttam, mint addig összesen, mindig Wittek mögött kaptam helyet és az öreg nagyon kedves volt ott is. Jó véleménnyel volt rólam, a működési bizonyítványomba azt írta: ,, Nur überaus grossen Fleis'' voltam ,,anit tätig''* (szerfelett nagyszorgalmú éstevékeny) Azt ajánlotta, maradjak ott a kórházában és szerezzem meg a szakképesítést. Ha nem lettem volna érzelmileg lekötve, ott is maradtam volna.

         Heim Pál professzor Pestre ment, a tanszék betöltéséig Kramár Jenő* (Kramár Jenő *1895, gyermekgyógyász, egyetemi magántanár, Heim professor munkatársa) vezette a gyermekklinikát. Mivel egyidejűleg a szegedi tanszék is üres volt, úgy látszott Kramár   lesz Pécsett professzor, Duzár Szegedre, és Götche Oszkár Duzár* (Duzár Jenő 1896-1946, helyére megy majd a pesti Fehérkereszt kórházba., gyermekgyógyász, egyetemi tanár

         Kramár meg is kezdte a tervezést. Ő be akarta fejezni Vertán kedvezményezett helyzetét és a sebészeti osztályból ténylegesen gyermeksebészetet és gyermekortopédiát tervezett kialakítani, a felnőtt ágyak kirakásával. Grác után megkérdezett engem, akarok-e a klinikán maradni, mint gyermekortopéd, az 1931. őszén esedékes mentős vizsga után? Igenlő választ adtam.

         Magdolnát már menyasszonyomnak tekintettem, előadtam tervemet: a klinikai tanársegédség mellett, mint egyetlen gyermekortopéd, bizonyára tudok magánrendelést is kiépíteni. (Akkor már mint ,,csontrakót'' eléggé ismertek, nemcsak a városban, hanem a megyében, sőt távolabb is!) Ez már megadná a házasságunk anyagi előfeltételeit.

         Ekkor jött a törés. Duzár, - aki József Ferenc főherceg gyerekeinek orvosaképpen igen possibilis* (esélyes) volt, - a pécsi klinikát választotta, így Kramárnak a szegedi maradt. Ott a sebészeti osztályon már volt ortopéd sebész, tehát a szép terv számomra tárgytalanná vált. Nem estem kétségbe, mert a MÁV egészségügy felé Raisz főorvoshoz volt kapcsolatom és így reméltem, hogy itt kapok majd műtősvizsga után valamilyen állást. Gye-rek gyógytornával is kiegészíthetem majd a fizetésemet.

         Babi* (későbbi felesége: Timkó Magdolna) a Bőrklinikára került egy makacs eccemával, ahol mindennap felkerestem. Amikor hazakerült elég gyakran kilátogattam Komlóra, nyilvánvalóvá vált, a szándékom komoly.

         Közben Magyar Jenő keringési elégtelenséggel munkaképtelenné vált, szanatóriumba került. Helyettese Magyar Imre budapesti nőgyógyász lett, aki nem volt olyan nyugodt modorú, mint a nagybátyja, de nagyon igyekezett annak állását megörökölni. Állítólag sürgette is, kérje nyugdíjazását és biztosítsa az ő kinevezését, Feltehetőleg ez is hozzájárult az öreg doktor elkeseredéséhez. Pár éve halt meg a felesége, egyedül ma-radt, szívbaja miatt dolgozni nem tudott: szívenlőtte magát.

         Ez volt a helyzet nyár elején, amikor Babi anyja megkérdezte: Nincs-e szándékomban megpályázni a megüresedett bányaorvosi állást? Az akkori igen nehéz helyzetben nem sok kilátás volt az állás elnyerésére, mert egy-egy egészen eldugott körorvosi állásra is annyi pályázó jelentkezett, hogy még az egészen magas szintű támogatás sem jelentett biztos sikert.

         Igyekeztem támogatókat szerezni. Többek között Virág Ferenc püspököt is, és egy kanonok, főrendiházi tagot. Számíthattam a ciszterci rendre is, akik kiálltak a tanítványaikért, Andornak is ők szereztek állást a Városházán. Módly Dezső ciszter tanár, emericánás, egyik vezető dominusa megígérte segítségét. Akkor volt esedékes Pécsett a képviselőválasz-tás. Az Egységes Párt jelöltje: Vargha Imre pénzügyminiszteri adminiszt-ratív államtitkár volt. Nem szívesen vállalta a támogatást, de a bányavidék és szociáldemokrata kapcsolatra tekintettel, a kormány ragaszkodott a tekintélyes kormánypárti jelöléshez. Vargha puritán személy volt, Pécsett nem fogadott el semmiféle meghívást, vendéglátást, mint volt ciszter diák a rendházban szállt meg. Egy ilyen alkalommal kérte meg Módly* (Módly Dezső ciszterci szerzetes, irodalomtanár) és Buzássy Ábel rendfőnök, hogy pártfogolja az én pályázatomat. Ők a volt diákjuknak segíteni akartak. Vargha azt mondta: Senkit sem protezsál, de a ciszteri rend iránti nagyrabecsülését fejezi ki azzal, hogy pályázatom hátlapjára ráírja: ,,Ajánlom''.

         Előzőleg azonban a sebészeti klinikára kellett átmennem, mert a műtővizsga előtt orr-fül-gége és urulógiai gyakorlatot is kellett szereznem. Közben igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a komlói állás iránt. Magyar Imre helyben igyekezett magának barátokat szerezni, pl. Ugrósdy László mérnöknél. Előnyös lakáscserét ígért, az orvosi lakás felajánlásá-val. Rólam azt a hírt jelentette a minisztériumba, hogy én, mint egyetemi hallgató, a bányász felvonuláson vörös zászlót lobogtatva vettem részt. Rassay Károly liberális képviselő valakinek az érdekében a minisztériumnak bejelentette, ha engem akarnak kinevezni, nepotirmus miatt interpellál, mert nem tűri a családi kapcsolat -,,vőlegény'' - érvényesülését.

         Ugyancsak beborult az ég felettem. Ebben az időben külföldi kölcsön ügyében felváltva segédkeztek Genfben Valkó pénzügyminiszternek Jakab Oszkár politikai államtitkár, ill. Vargha Imre államtitkár. A komlói kinevezés ügye hétről-hétre eltolódott. Végül is dönteni kellett és a titkár bevitte kinevezésre a pályázatokat. Vargha volt éppen azon a héten itthon, és az én pályázatomra azt mondta: Nem nevezheti ki ennyi pályázó közül a legfiatalabbat. Erre a titkár megfordította a kérvényt, Vargha elolvashatta saját ajánlását, ez döntött.

         Az utolsó két hónap nagyon izgalmas volt. Az államtitkári aláírás-ajánlás alapján igazán nyugodtan számolhattam a kinevezésre. Mivel Komlóra általános orvost kerestek, pályázatomban a gyermekklinikát, sebészetet, négy hónap szülészeti klinikát és a gráci traumatológiát emeltem ki. Ezért nem is jelentkeztem a műtővizsgára. Ha tehát nem kaptam volna meg a kinevezést Komlóra, hiába mondtam volna le a műtői szakké-pesítésről, mindenféleképpen rossz pozicióba kerülhettem volna. De hát végül is minden jól bejött!

         Ezért éppen eléggé megnyugtatónak találtam, hogy megtarthassuk az eljegyzést. Ez Mária ünnepen, 1931. augusztus 15-én Petlovácon a kántori lakban, szép ünnepi asztalnál meg is történt.

        1931. október 13-án tettem le a hivatali esküt és vettem át a rendelőt. Azon nagyon meglátszott, hogy Magyar Jenő hosszantartó betegsége miatt, sokáig gazdátlan volt. Az un. nyolcházsor, a ,,Kisztihand utca''* (Kezétcsókolom , a mai Bem utca) segédtiszti lakások egyik épületében volt a rendelő. Ez állt egy 3x4 m-es váróból és a 4x4 m-es rendelőszobából. A ház másik felében lévő, szoba-konyhás lakás volt az ,,asszisztensnő''-é, bizonyos Rézi nénié, aki mindenféle szakképesítés nélkül látta el ezt a feladatát. Ma már úgy maradt meg emlékezetemben, amikor kötözött: sutty, megtörölte kezét a szoknyájában. Hát ugye ez nem mehetett így tovább. Az is   baj volt, hogy nem volt bejelentve. Ezt kellett először elismertetni, akkor sikerült őt emberi körülmények között elbocsátani. Akkor végzett két komlói fiatal nő a pécsi Szülészeti Klinikán: Francia Vera és Prucsiné, Pintér Kató. Mivel egy szülésznői állás volt meghirdetve, rájuk bíztam, melyik akar rendelőbe, melyik szülésznőnek menni. Pintér Kató került a rendelőbe, választása szerint.

         A felszerelés sem haladta meg a századelejei körorvosi rendelő szintjét. Amikor az első foghúzást végeztem, a fogók olyan agyonfőzöttek voltak, hogy sorra kitágultak a fogon. A receptúra, ill. Magyar dr. - Szépné gyógyszerésznő kapcsolata, olyan ,,kedélyes'' volt, hogy ha az orvos felírt valami specialitást, a gyógyszerésznő kiadta azt, vagy valami ahhoz hasonlót, aztán le is számlázott valamit.

         A ,,pro ambulantia''* (a járóbeteg-ellátást szolgáló) kötszereket, ampullákat esetenként írta fel Magyar dr. ill. a helyettese, így aztán érthető, hogy erősen deficites volt a Társpénztár* (a Duna Gőzhajózási Társaság DGT, betegbiztosítója) A gyógyszerésznő nagyon drukkolt, hogy a helyettes - Magyar Imre - kapja meg az állást. Nagyon sok volt az idegen szakorvosi szolgálat és számla, a bányászok nagyon sokszor mentek Sásdra Szabó doktorhoz* (dr. Szabó József sásdi körorvos, később a harkányi Gyógykórház igazgatója), mert neki már volt ,,röggönye''* (röntgenkészüléke), stb., stb.

         Egyszóval beugrottam a mélyvízbe! Pár napig a vendégszobában laktam, pár hétig a Károly portás házában volt egy szobám. Amikor Magyar Imre elköltözött, és ingóságait elszállította, az orvosi lakást kifestették és én beköltözhettem. Decemberig a rendelésben semmi változtatást nem vezettem be, de ebben a lelkiállapotban ezt nem is várhatta el tőlem senki.

              1931. dec. 7. E nap délutánján kötöttünk polgári házasságot a mánfai körjegy- zőségen Hehnel   (Hegybíró)   Sándor   anyakönyvvezető-körjegyző előtt.                                   1931. dec. 8. Az eljegyzésünk is Mária ünnepen volt, erre a napra tűztük ki esküvőnkét* (Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának napja) is. Tanúm keresztapám, Reisz Andás volt, nagyanyám, nővérem meg a fia, és Andor bátyám volt jelen az én részemről. Párom tanúja dr. Dalmay László, apósom sógora volt. A nagyon reprezentatív ebéden a Dalmay család, a Guger házaspár - párom bérma-szülei - dr. Hauser Imre, az eskető bányalelkész, és Takács Pista bácsi mecsekjánosi plébános vettek részt, aki kiváló humorával pohárköszöntőt is mondott. Komló akkor még Mecsekjánosi filiáléja* (A mecsekjánosi pébániához tartozó lelkészség) volt, de nemcsak egyházilag, hanem közigazgatásilag is.

         Az ebéd szakácsa, az élelemtár írnoka, Leller Géza, kiváló főzőmester volt. Szüleim útlevél nehézségek miatt nem tudtak eljönni. Apám ajándéka tátrai nászutunk költsége volt.

         Hauser Imre, a hatalmas termetű, de csupa szív pap, mikor előtte álltunk, csak nézett-nézett bennünket, nem tudta megkezdeni üdvözlő beszédét a meghatottság miatt. Bizony, kicsurgott a könny a szeméből. Az ezüstfeszület ma is itt van lakásunk falán. Nagyon szép ünnepi beszédet mondott, amit leírva meg is őriztünk.

         A novemberben vásárolt fogat vitt el délután a sásdi állomásra. A Pannonia szállóban éjszakáztunk és 1931. dec. 9-én reggel utaztunk tovább Ótátrafüredre.* (Ótátrafüred = Stary Mokovec, SL.) Itt az előre biztosított első emeleti sarok lakosztályban éltünk tíz napon át, a Sonntag Szanatóriumban. Itt már gyönyörű téli világ volt, feledhetetlenül szép volt ez a tíz nap.

         Karácsony előtt érkeztünk haza a közben teljesen berendezett lakásunkba. Négy tágas utcai szoba, az udvari oldalon fürdő-, előszoba, nap-pali, konyha, kamra, cselédszoba állt rendelkezésünkre. A háló-, úriszoba és ebédlő Lingel bútorral volt berendezve. Lingel a Thék mellett a leg-nívósabb bútorüzem volt. Szeremányi nevű lakberendezője jött le Pestről a bútorokkal és még a párnák elhelyezésére is kiterjedt figyelme.

         A többi helyiség is teljes berendezést kapott, nagy teljesítmény volt ez a nagy hozomány. Teljes felszereléssel indulhattunk neki az új életnek!

         Mint ambiciózus ember, teljes lendülettel vetettem be magamat a rendelő korszerűsítésébe. Előnyöm volt, hogy az Állami Bányatárspénztár az általános rendszertől eltérően, az orvost a bányától ingyen kapta. Tehát nem bányatárspénztári alkalmazott, hanem mérnöki státusba kinevezett tisztviselő voltam. Ez a Társpénztár anyagi helyzetében, több mint 10 % előnyt   jelentett, mert az orvosi   fuvarköltséget és az adminisztrációt is a bányaüzem végezte. Itt tűnt ki az elődöm könnyelműsége, mert kb. 30 % kezelési hiánnyal zárta az évet.

         Első változtatásom az volt, hogy a rendelőben felhasznált kötszereket és injekciós anyagokat - a pro ambulantia szereket - gyógyászati nagykereskedésből, nagykereskedelmi áron szereztem be. Ezzel Ugrósdy után megszereztem második ellenségemnek a gyógyszerésznőt.

         Elintéztem Rézi néni nyugdíjügyét is és helyébe Pintér Katót állítottam be. Igyekeztem a legszélesebb körű orvosi munkámmal az idegen-orvosi   számlákat csökkenteni, és korai   diagnózisokkal, intenzív gyógykezeléssel lényegesen javítottam a táppénz szintet. Ezzel elértem, hogy az első év végén már nem jelentkezett deficit.

         Az egészségügy iránt nagy megértést tanúsító Bőhm Ferenc pénz-ügyminisztériumi osztályvezetőnek - akihez a bánya tartozott, - kifejtettem, hogy a további javulás előfeltétele a felszerelés, mindenekelőtt a röntgengép beállítás volna. Meg is adta az engedélyt, hogy a bányaüzem költségére - hitelképpen - Siemens diagnosztikus készüléket vegyünk. Ez többek között lehetővé tette a légmellkezelések helyi folytatását. A Belklinikán megtanultam a   készülék kezelését, ezzel megtakarítottuk a 4-5 beteg ismétlődő úti-, és kezelési költségét. 

         Beszereztem egy fogfúrógépet. A műhelyben csináltattam egy fogaskerékkel emelhető fogászatiszéket. Kollár fogász* (Kollár István *1882) ezután kijárt Pécsről Komlóra, így nem a betegeknek kellett Pécsre utazni. Ez útiköltség megtakarításon túlmenőleg, a munkából való kiesést is csökkentette.

         A Gellért fürdőben megismertem az iontophoresis technikáját. A helyi villamos központ műhelyében szárazelemes készüléket szereltettem össze és histamin iontophoresissel, az igen gyakori myalgiák gyógyításában is jó eredményt értem el.

 

                                                                                     1932

 

         Ez év nyarán úgy tűnt, hogy Párom gravid,* (várandós) de voltak nyugtalanító jelek, rendetlen vérezgetések. Ezért behoztam Scipiades professzorhoz, aki pár napos megfigyelés után cüretet végzett, a kaparék szövettani vizsgálat nem mutatott graviditásra, diagnózist nem tudtak csinálni. Jó fél év múlva maradt ki újra a menses, de ez tényleg graviditás volt és minden kellemetleség nélkül folyt le. Annyira, hogy a Hajózási és Vasutas Klub rendezte Adriai-tengeri kirándulást, minden zavar nélkül élveztük végig. Különvonattal mentünk Károlyvárosig* (Karlovac, HR), onnan autóbusszal Zenggbe. Köz-ben megnéztük a Plitvicai-tavakat.

         Zengből* (Senj, HR) egy jugoszláv hajó vitt bennünket Hvar - Korcsula - Tvari Sibenik - Split - Dubrovnik - Lakroma - Hercegnovi - Kotor útvonalon. A hajón kétszemélyes kabinunk volt. Következett Lovcsénen át mikrobusszal Cetinje. Azután újra hajóval Dubrovnik, keskenyvágányú vasúton Mostár - Sarajevo - Belgrád. Tökéletes szervezésű, nagyon szép út volt.

         A komlói bánya a magyar széntermelésnek igen kis részét képezte. Fenntartását az indokolta, hogy szénárban mérséklőleg, munkásellátásban serkentően hasson a nagyvállalatokra. Ez érvényesült az egészségügyi és szociális ellátásban is. A Társpénztár a betegségi biztosítással járó kiadások egy részét, a munkabérekből levont összegekből fedezte. Az állami bányánál az adminisztrációt, az orvost, az orvosi felszerelést, a rendelő fenntartását, és fejlesztést, az üzem költségvetésébe sorolták

         A rendelést mindig reggel idejében kezdtem meg és általában dél-felé végeztem az ambulanciával. Délutánra maradtak a beteglátogatások, amit a fogattal jártam be. Mindig nagy lóbarát voltam, vettem egy darab földet és ott lucernát termeltem. Volt egy nagyon szép kert, egy istálló, s ha már ott van, legyen benne egy tehén is. A kocsis délelőtt ráért amíg én rendeltem, kaszálta a szénát . A kocsis felesége egy uradalmi gazdának volt a lánya, akinek azt mondtuk: Tartsa ezt a tehenet. Nekünk adjon be reggel 3 liter tejet, a többit vigye haza. Munkálja meg a konyhakertet, ami nekünk kell, azt bevisszük, a többit vigye haza. Nagyon jól ment minden és hát Ő nagyon becsületes volt. Az unokája most a magyarszéki főorvos!

         Kiterjedt területen több száz bányász lakott. Ha nem a Komló-Bakócai vonal mellett laktak, Kossuth-akna körzetében létesített legényszálláson maradtak és csak hétvégén mentek haza családjukhoz.

         Az első évben, éppen a rossz útviszonyok miatt, feltűnően nagy volt a szülészeti tevékenységem. Mivel nem tölthettem fél éjszakákat az elhúzódó szüléseknél, mert reggel 8 órára meg kellett kezdeni a rendelést, fogósműtéttel fejeztem be az eseteket, kb. 25 alkalommal. Szerencsére nem volt semmi komplikáció. Amikor a bekötőút elkészült, igénybe vehettem a mentőszállítást.

         Kezdettől fogva érdekeltek a bányabeli munkahelyek, ezért csatlakoztam a Bányahatósági szemlékhez. Amikor évek múlva segédorvost kaptam, intenzíven kezdtem foglalkozni a porártalommal, még több bányajárást végeztem.

         Fontosnak tartottam a gyógyító-megelőző szolgálat szervezését. Pár éven belül megszereztem a laboratóriumi és rheumatológiai szakképesítést. Ez utóbbi vizsga különösen emlékezetes maradt számomra.

         Egy serdülőkorú lánykánál a panaszok az egyik csípőízület bajára mutattak. Többszöri vizsgálattal, röntgen felvételekkel úgy véltem, ki le-het zárni a tbc-t, lokális trophicus zavar okozza a bajt. Egy budai szakintézetbe utaltam be a beteget, ahol hónapokig ápolták. Kéthetenként felutaztam és ilyenkor mindig részletesen megtárgyaltuk az esetet az ottani vezetőorvossal. Érthető, hogy ezekre a vitákra mindig jól felkészültem.

         A szakvizsgán magam voltam csak vizsgázó. A négytagú vizsga-bizottság elnöke Doleschall - volt egészségügyi miniszter,* (Doleschall Frigyes , 1897-1964, orvos, 1951-1953 között egészségügyi miniszterhelyettes, 1957-1961 miniszter) - egyik tagja a Gellért Szanatórium főorvosa, egyetemi magántanár volt. A vizsga a Gellért Fürdőben volt. Egypár kérdés után éppen a csontdisplásiák kérdése merült föl, a főorvos behozott jó pár csípőizületi rtg. képet. Kiderült, ő is éppen ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ezzel megindult kettőnk között a kérdés tárgyalása, teljesen megváltoztatva a szakvizsga jellegét. Végeredmény: az elnök megköszönte, hogy ilyen szakvizsgán vehetett részt és gratulált. Mondhatom, nagyon boldog voltam.

         Második szakvizsgám nagyon silányan sikerült, itt Pécsett. Egy metszetet kaptam, amin semmi érdemeset nem láttam. Már éppen vissza akartam lépni, amikor még egyszer végignézve a lapot, egy bélféregpetét láttam meg. Hát erre a vizsgára ma sem szívesen gondolok vissza.

         Harmadik szakképesítésem, a tisztiorvosi tanfolyam volt.

         A második év vége felé a Népjóléti Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálta a Társpénztár ügymenetét. Az eredmény, azt javasolták a bányavezetésnek, tegyék lehetővé, hogy további terveimet anyagilag támogassák.

         Bőhm Ferenc elrendelte, hogy a zárlat kezelési feleslegének 75 %-át, utólagos engedélyével hasznosítsam, és csak a 25 %-ra tartotta fenn magának a diszponálást. Egyben elrendelte, hogy az üzemvezetőknek biztosított legmagasabb tantiémet* (osztalék) kapjam én is.

         Ezzel további fejlesztés vált lehetővé. Asszisztensnőmnek         a szomszéd házban tudtam lakást biztosítani, ezzel a rendelőnek mind a négy helyisége a rendelkezésére állt.   Így   arra is sor   kerülhetett, hogy   6-8 ágyon, messzebb eső falukból - Magyaregregy, Kisvaszar, Szalatnak, Orfű, stb. - bejáró és naponta kezelésre szoruló betegeket el tudjak helyezni. Egyúttal egy második rendelőhelyiséget alakítottam ki. Ebben működhetett az Erdélyből Komlóra menekült Sófalvy Zoltán is. Sófalvy a feleségével és kislányával a nővéreknél kapott szállást.

         Elektromos melegvíztárolót, diatermiát, mikroszkópot vettünk, fokozatosan kialakítottam a diagnostikai laboratóriumot. Második asszisztensi állást szerveztem, amire - munkája mellett, - GILLICH Györgyöt képeztem ki.

         Hogy ez milyen hasznos volt, arra példának egy diftériajárványt hozok fel, ami a télen lépett fel. Közhírré tétettem, hogy minden gyereket, akinél a megbetegedés legkisebb gyanúja is felmerül, hozzák a rendelőbe. Itt külön várószobát kaptak. Gillich torokváladékot vett, a lemezt megfestette. Amennyiben pozitívnak találtam, a szérumot beadtam. Kb. 80 ilyen pozitív gyerek, kivétel nélkül, károsodás mentesen vészelte át ezt a járványt.

         Magánpraxisom nagyon lassan indult be. Magyar Jenő utolsó éveiben már sokat betegeskedett, kedve és szüksége se volt már a magánforgalomra. Magyarszéken telepedett le dr. Szilágyi, aki tisztán csak magángyakorlatra volt utalva, mert egész Magyarhertlendig a komlói körorvosi körzethez tartozott az ő faluja is. A Komlóra kinevezett Reéh Dezső, - aki egyben OTI orvos is lett, rendszeresen kijárt a körzetébe és helyben ellátta a nem sürgős eseteket. Fő beteganyaga a komlói kőbányászok voltak.

         Az első egy-két évben még divatban maradt a sásdi körorvos jól felszerelt rendelőjébe ,,privátilag'' elmenni, de rendelőm kellő felszerelése után ez teljesen megszűnt.

 

                                                                                    1933

 

         Mivel legénykoromból is volt pénzem, meg a praxis is lassan kialakult, ez év nyarán megvettem Tímár Ferenc budafai lakostól, az Újakna közelében lévő 3 kat. hold földjét, 1500 pengőért. Ez terrágium* (bányavám,-bér) volt, vagyis azok a földtulajdonosok, akiknek területe alatt bányaművelés folyt, a bányatörvényeknek megfelelően, a kitermelt szén mennyiségéhez és a terület nagyságához mérten, egy meghatározott számítási kulcs szerinti összeget kaptak negyedévenként. Ez lényegesen több volt, mint a banki kamat.

         Mivel fogattartással rendelkeztem, érdemes volt a takarmányt a bányaraktárból nem természetben, hanem pénzben kivenni, mert a terület megmunkálására a lovaimnak és a kocsisomnak a délelőtti rendelési időben maradt szabadideje. Amikor már autóm volt, ezt a területet akáccsemetékkel erdősítettem. 1944-ben, a fenyegető infláció miatt megvettem még Lakatos Józseftől egy hold szántót. Mindkét tulajdon a rendszerváltás után (1945.) köztulajdonná vált.

         Ha már belekezdtem az ingatlan szerzések ügyébe, röviden összefoglalom a későbbieket is. Dr. Rihmer Béla ügyvéd barátom hívta fel a figyelmemet, hogy a Frühweiss-völgyben eladó egy nagyobb telek, amit három részre osztva árúsítanak. A középső parcellát vettem meg. A mostani Székely Bertalan utca, akkor még csak jókora macskakövekkel kirakott, csak fogattal járható út volt. A területen elöregedett szőlő, több szilvafa és egy hatalmas diófa állt. Marton Dénes szőlészeti felügyelő szakvéleménye alapján, - a terület megforgatása után, - bánáti rizling, otonell muskotály, hárslevelű és többféle csemegeszőlő lett betelepítve. A terület 2206 m²-éből 400 m² udvar és 1806 m² kert volt, amit 2765 pengő vétel-árért, özv. Rajkó Antalnétól megvettem és nevünkre átírattam. Ez 1935. november 21-én történt.

         Azt már említettem, hogy Párom milyen zavartalanul érezte magát Adriai utazásunk alatt. Nem gondoltuk, hogy a szülés milyen veszedelmes lesz. Ebben az időben Komlót még csak földúton lehetett elérni. Vagy Mánfa - Budafa - Újaknán át, ahol a két faluban a patakmeder volt a legbiztosabb a fogat számára, vagy a sásdi kövesútról, vagy Zobák felől lehetett leereszkedni. Mentő esős időben nem tudott bejönni Komlóra.

         Az év tavaszán kezdték meg a Mánfa - Komló bekötőút építését. Nov. 21-én egy bírósági tárgyalásra kellett bemennem. Másnap éppen elmondtam   a szakvélemé-nyemet, amikor egy cédulát   adtak át, amit egy oldalkocsis motorkerékpáron hozott be valaki Pécsre, hogy megindult a szülés, siessek haza. Éjjel azonban megindult a havazás, a motoros ügyességén múlott, hogy haza tudott hozni. A beállott szülési komplikációk sikeres megoldása után, amit az elvérzés veszélye is fokozott, végül is Párom hősies magatartása után megszületett Jenő fiam.

         A továbbiakban azután nagyon szépen fejlődött. Anyja valamivel fél éven túl szoptatta. Timkó nagyapa minden délben a ház előtt elmenve, ebéd előtt belátogatott és igen büszke volt első unokájára.

        

                                                                             1934 - 1935

 

         1934-ben került sor arra, hogy nevemet Somfaira változtattam. Jenő fiam nevének változtatásáról 1934. március 22-én jött meg a Belügyminiszteri engedély.                   1935 nyarán, a MÁV rendezésében - csak férfiak, - végig külön-vonattal: Berlin - Hamburg - Hannover - Helgoland útvonalon, nagyszerűen rendezett tanulmányúton voltam. Itt már érezhettem a Hitler rend-szer nyomasztó mivoltát, de még nagy volt a gazdasági fellendülés.

 

                                                         1936

         Amikor úgy látszott, hogy kapcsolatba kerülök a silicosis kutatókkal, egyéni utazással megtekintettem a düsseldorfi világkiállítást. A kiállítás jeligéje:

         ,,Über alles ist der schaffende Mensch, und überihne die Gemeinschaft!''* (Mindenek felett az alkotó ember áll, őfelette pedig a közösség) Tájékozódó utat tettem a Rhur vidéken. Hajóval Kölnbe, majd Essenbe

utaztam.

 

                                                          1937

 

         Komló, mint hadiüzem, katonai parancsnok ellenőrzése alatt állt. Feltűnő és érthetetlen volt számomra, és a munkásság számára is, hogy tényleges katonai szolgálatra hívtak be. Én az első olyan póttartalékosi kiképzésben részesültem, ami három hónapos volt és az akkori vélekedés szerint, ez kevés volt a zászlósi szint eléréséhez. Bennünket akkor őrvezető-káplárként szereltek le, és most a frontra indítás előtt lettem, karpa-szományos őrmester. Hogy katonailag ennyire képzetlen embert, hogy lehetett egy hadiüzem egészségügyi vezető állásából kiragadni, azt az magyarázza, hogy politikailag megbízhatatlannak vettek.

         Egyedül én nem voltam a tisztviselők közül a kormánypárt tagja. Mikor a leszálló délelőttösök megtudták behívómat, mindannyian aláírták tiltakozásukat és sztrájkkal fenyegetőztek. Ennek eredményeképpen három hónap múlva leváltottak. Egy hosszú tehervonathoz kapcsoltak három személykocsit, ami 10 napig döcögött velünk Kievig. Sebesültszállító szerelvényeket kellett kísérnem a magyar határig, végül is karácsony előtt hazaérkeztem.

 

                                                        1938

 

         A Petrezselyem utcai* (ma Aradi Vértanúk útja)  földszintes öreg ház, a birtokos Rádi családra öröklődött a nagypapa elhalálozása után. Bátyám, mint árvaszéki ülnök, időben tudomást szerzett arról, hogy a ház eladásra kerül. Mivel a harmincas évek vége felé a belvárosban már nem volt könnyű házhelyet találni, megvettem ezt a házat azzal, hogy lebontva, házhely legyen.

         Elkészíttettem az épület tervrajzát, a részletes anyagi kimutatást, és megbíztam Foór építészt, az udvari részben egy kisebb felvonulási építmény létrehozására. Oda helyeztük el a beszerzett, de szabadban nem tárolható anyagokat. Amennyi pénzt összegyűjtöttem, azért Foór első osztályú épületlakatosi, víz-, és villanyszerelési anyagot vásárolt és helyezett el. Reméltem, a szükséges anyag 4-5 év alatt együtt lesz és felépítjük a házat.

         Mint már több elképzelésemet, ezt is felborította a valóság. Most a hitleri expanzió, azzal, hogy Ausztriát megszállva, annektálva a DGT-t,* (Duna Gőzhajózási Társaság) állami vállalatnak nyilvánította, azt a magyar állam nem vehette meg, nem tudott pécsi állami szénbányászatot létesíteni. A II. világháború megindításával olyan gazdasági bizonytalanság alakult ki, hogy félni kellett, a megvásárolt anyag elvész, ha nem építjük be. Sürgősen dönteni kellett, menteni a menthetőt. Meg kellett a házat építeni, amit a megindult infláció ellenére sikerült befejezni.

         Az egy lakásnál több, ill. a meghatározott alapterületnél nagyobb lakásokat, a rendszerváltás után államosították, így az Aradi úti házunkat is. Egy bizonyos idő múlva, a bányaegészségügy terén kifejtett munkám elismeréseképpen az államosítást feloldották, a házat tulajdonomba visszaadták. A föld-, és erdőingatlant azonban, fel kellet ajánlanom a közösségnek. Végül sikerült egy bizonyos kártérítést kapnom.

         Apósom halála után, - 1937. december, - 1938-ban Párommal és Ilona húgával Roich - Zágráb - Bokijuskiero - Krajna - Wörti-tó útvonalon jártunk. Visszafelé Packstrassen - Grácon át tértünk haza.

 

                                                        1939

 

         A Magyar Hidrológia Társaság rendezésében, Párommal együtt, Morvaország, Csehország gyógyfürdőit jártuk végig, egy autóbuszos kiránduláson.

 

                                                        1940

 

         Ez év nyarán Kárpátaljai kiküldetésem Nagybánya körzetébe szólt, annak egészségügyét kellett megszerveznem. Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya és Alsóbánya egészségügyi ellátottsága, munkásainak állapota, Komlóhoz képest igen elmaradott volt. Szabó Gerzson bánya-igazgató és Hajtschy K. főigazgató úgy vélte, legalább 8-10 napot igényel, amíg véleményt tudok mondani.   Mivel otthon anyósom szívbaja súlyosra fordult, igyekeztem vissza. Négy nap alatt autóval végigjártam a területet és kész volt a terv orvosi állások létesítésére, rendelőintézet felállítására, munkahelyi porvédelemre.

         Igen sok helyen indítottam el szakszolgálatot, ezeket pályázóknak adtam át. Szandányi Sándor röntgenessel Recsken találkoztam. A recski állami ércbányában is észleltek foglalkozási ártalmakat, légzőszervi károsodásokat. Az Iparügyi Minisztérium szűrővizsgálatot rendelt el, ennek a szakértője volt Szandányi. A minisztérium kívánságára betársultam a szűrésbe. Ez kiváló alkalom volt számomra, a silicosis rtg. diagnosztika megismerésére. Szandányi készséges, jóindulatú oktató volt.

 

                                                        1941

 

         Ebben az évben tettem Közegészség-, és Járványtani vizsgát.

         Az már nyilvánvaló volt, hogy a korlátokat nem ismerő, feszített munkatempó, s ezen annak ellenére sem tudtam változtatni, hogy már segédorvos is volt mellettem, tovább nem tűrhető. Talán ez volt az oka, hogy gyomorpanaszaim jelentkeztek, fekély gyanújával. Hogy változtassak helyzetemen, úgy gondoltam, megszerzem a tisztiorvosi képesítést.

         Akkor az egészségügy még a Belügyminisztérium egyik főosztálya keretében Johan Béla - pécsi származású - államtitkár vezetése alatt állt. Igen nagyvonalú szakember volt. A tisztiorvosi tanfolyamra legalább tízéves, kifogástalan egészségügyi közszolgálattal lehetett csak jelentkezni. Hat hónapig tartott az elméleti képzés az Országos Közegészségügyi Intézetben. Vidékieknek bentlakással. Ezt követte három hónap gyakorlat, majd a záróvizsga. Tudtam, hogy jó, diétás konyhájuk van és 1 - 2 ágyas szobáik. Délelőtt előadások, délután labor-, és üzemlátogatások. A szombat szabad volt. Ez a komlói leterheltséghez képest már könnyebbség volt. A laboratórium számomra nem volt nehéz feladat.

         A tisztiorvosi képesítés állásváltoztatásra nyújtott lehetőséget, másrészt megerősítette pozíciómat az Iparügyi Minisztérium, ill. a bányaközponttal tartandó alkudozások terén. Beadtam a pályázatomat a felvételre. Mivel késett a válasz, utánajártam és kiderült, hogy Ugrósdy László, - aki 42 Komlóról került Fényes Gyula nyugdíjazása után a pesti központ élére, - szintén felismerte, hogy újabb oklevéllel fel is adhatom komlói poziciómat, nem továbbította pályázatomat. Heves vita után, kénytelen voltam egy nyilatkozatot aláírni, hogy nem azért végzem a tanfolyamot, hogy feladjam komlói állásomat.

         Ilyen nehezen jutott illetékes helyre, de így végeztem el a tanfolyamot 1941-ben . Nyolcvanan voltunk résztvevők, köztük olyanok, akik a bécsi döntés folytán kerültek vissza Felvidékről és Erdélyből. Ott már tisztiorvosi munkakört töltöttek be. Sokan túl nehéznek vélték a tempót az oktatásban. A Felvidékiek bizalmas beszélgetésekben csodálkoztak azon, milyen alacsonyszintű itt nálunk a demokrácia, a csehszlovákiai társadalmi helyzethez képest.

         Mivel számomra kiesett a magánpraxis, minden pénteken az esti gyorssal Sásdig, onnan Komlóra a Skodával hazamentem, vasárnap délután meg vissza. Így a fogászati praxist, ha csökkentve is, fenn tudtam tartani. Meg is jegyezte egy-két tanfolyamtársam, nem lesznek jó kilátásaim a pótvizsgára.

         A három főtárgyat: egészségügyi igazgatást - dr. Aczél E. - közegészségtant - dr. Darányi - a socialhygieniét dr. Lőrincz kiváló   professzorok adták elő. A számos egyéb tárgyat pedig azok kiemelkedő vezetői. Hamarosan kiderült, hogy labor szakorvosságom révén, délutánonként bőségesen találtam időt arra, hogy a számomra ismeretlen anyagot átvegyem. Gyomorpanaszaim elcsitultak,de a hazautazások miatt operára, hangversenyre nem is gondolhattam.

         A hallgatók közül mintegy tízen lemorzsolódtak. Az elméleti fél- esztendő után a három hónap gyakorlatot már Komlón, a régi munkakörömben töltöttem el. A záróvizsga bizottság elnöke az államtitkár volt. Előtte volt eddigi ténykedéseink írásos anyaga és személyiségünkre vonatkozó feljegyzések. Vizsgatárgyak:

1. Közegészség-, járványtan, 2. egészségügyi igazgatás, 3.szocialhygiene. Hárman értünk el jeles eredményt mindhárom tárgyból. Egyik a minisztériumba került, nekem a zombori tisztiorvosi állás lehetősége nyílt meg. Az Isteni gondviselésnek köszönhetem, hogy erre nem került sor.                                                          
2. ápr. 11-én, nagypénteken, Hitler parancsára, az örök szövetség ellenére, a magyar honvédség bevonult a Baranya-háromszögbe és Bácskába, miután Horvátország kikiáltotta önállóságát. Így a szerződött Jugoszlávia felborult. Mi húsvét hétfőjén, Stayr autónkkal lementünk a még erősen bizonytalan területre. Apám akkorra már visszahelyezte a 23 éven át rejtegetett magyar postaládát az iskolalakás falára.A sváb lakosság a német csapatokat várta, a faluban csupa horogkeresztes zászló lengett. A templomtoronyban volt csak magyar zászló, ezt apám vitte fel oda. Éjjel az iskola falára   nagy betűkkel felmeszelték, ,,Volks vevräter, Schweinnekrénd''* (Népáruló disznó fráter, helyesen: Schweinekerl) felírást. Apám ezt haláláig nem tudta elfelejteni, és a következő pár év alatt, míg a Háromszög magyar igazgatás alatt volt, nem ment vissza látogatóba szülőfalujába.

         Az is jellemző a bürokráciára, hogy azokat a tanítókat, akik a felszabaduláskor állásban voltak, tehát megfeleltek a jugoszlávoknak, autamatikusan átvette a magyar állam. Szüleimnek igazolási eljárást kellett kérniök, akiket magyarságuk miatt büntettek a szerbek.        

         Én nem hittem el, hogy Hitler területszerzései véglegesek lehetnek, arra akartam rábeszélni apámat, kérje nyugdíjazását és költözzön Pécsre. Erre 1943. nyarán került sor.

               1941. július 31-én született Magdolna leányom a pécsi szülészeti klinikán.

 

                                                        1942

 

         Polgári ,,Signum Laudis'' kitűntetést kaptam a bányamunkások egészsége védelmében kifejtett munkásságomért.

 

                                                       1943

 

         Ez év nyarán, amikor mindnyájan, az egész nagy család, együtt voltunk Szentistvánon, felajánlottam, hogy életfogytig átengedem szüleim számára, a szőlőbéli házat. Ott meg is kötöttük az erre vonatkozó szerződést, amit Andor bátyám szerkesztett meg. Eszerint, a szoba-konyha mellé előszobát, fürdőszobát, kamrát építünk, közös költséggel. Ők gondoskodnak a karbantartásról, fizetik az adót. Mivel anyám ragaszkodott megszokott életmódjához, a ház mögött tölgydeszkából, Herbert Péter komlói áccsal, disznóólat állíttattam fel.

         Itt éltek azután szüleim zavartalanul 1944-től, apám haláláig, 1966. márciusáig. Utolsó délutánján és éjszakáján mellette lehettem. Vasárnap hajnalban hunyt el. Anyám ezután felváltva Pélmonostoron és Pécsett tartózkodott. Amikor már fekvőbeteg volt, nálunk az Aradi vértanúk utcai lakásban, ill. Andoréknál. Párom rendkívül nagy türelemmel ápolta, ami annál nagyobb érdem, mert anyám nyugtalan beteg volt és néha rosszindulatú. 1967. áprilisában temettük apám koporsója fölé. Adjon Isten örök nyugodalmat nekik!

 

                                                        1944

             Ez év nyarán, ahogy közeledett az arcvonal a Kárpátok felé, úgy sűrűsödött a menekülők áradata. Főképp az erdélyi szászok, a bánáti svábok, bácskaiak alkották ezt a félelmetes menetet. Elcsigázott lovak húzta ekhós szekereken utaztak és halottaikat az út mentén temették el. De voltak magyarok is, főleg intellektuellek. Így érkezett Komlóra Sófalvy Zoltán orvos is.

         Megszületett a kiürítési terv, ha a harcvonal eléri kelet felől a Duna vonalát, mindenüket itt hagyva, egy vasúti szerelvényen elindul a tisztviselői kar. Nem volt egyszerű Páromat megnyugtatni. Úgy terveztem, őket 44 beviszem Pécsre a szüleimhez a szőlőházba, én pedig, mint a munkásság orvosa, velük tartok, ha hajlandók eű. parancsnak meg-felelően - gyalog-menetben - nyugat felé elindulni. Ebben ugyan kételkedtem, mégis a gyógyszerésznővel a nélkülözhetetlen gyógyszereket, kötszereket összecsomagoltattam.

         Elérkezett a nap, amikor az oroszok Mohács alatt átlépték a Dunát. Stayr 200-as autóm nem volt üzemképes, Bán János kocsissal befogattam. Párommal és a három gyerekkel reggel bementünk Pécsre. Ez az egyetlen kocsi ment befelé, csak szembe volt forgalom. A szőlőházban, a padláson készítettem búvóhelyet, meghagytam a két fiúnak, felváltva figyeljék a kapubejáratot, ha valaki bejön, anyjuk megy a padlásra. Mint a környéken mások is, kitűztük a kerítésre a fehérzászlószerűséget, és nehéz szívvel, de visszaindultam Komlóra.

         Mivel a kiürítési parancs értelmében már katonaszökevénynek mi-nősültem, a lakást lezártam, és Gillich Gyurka szőlőházába vonultam éj-szakára. Anna-aknán egy másik rendelőt készítettem elő, gondolva, hogy a MÁV állomás repülőbombával veszélyeztetett és a közelében lévő or-vosi rendelő is. A bányamérnökök, a közjegyző, egy vasúti szerelvénnyel elutaztak. Csak Füzes László és felesége maradtak le, mert azt remélték, az én autómban lesz majd nekik is hely, ha nyugatra indulok. Így maradtak vissza, amit később igyekeztek politikailag kihasználni.

         Nagyon nehéz időszak következett, az ágyúdörgések után tájékozódtunk. A hivatalfőnök utolsó és nagyon helyes utasítása az volt, hogy Vincze Mihály, a kaszinó vezetője, mérje ki utolsó cseppig a borát. Így aztán úgyszólván egész Komló mámorosan fogadta a Zobák felől, puskalövés nélkül bevonuló katonai egységet. Ez 1944. nov. 29-én volt. Ezek hamarosan tovább mentek Sásd felé.

         Ahogy közeledett az arcvonal a Kárpátok felé, úgy sűrűsödött a menekülők áradata. Főképp a szászok, a bánáti svábok, bácskaiak alkották ezt a félelmetes menetet. Elcsigázott lovak húzta ekhós szekereken utaztak és a halottaikat az út mellett temették el. De voltak magyarok is, főleg intellektuelek.

         Így érkezett Komlóra Sófalvy Zoltán, akinek sógora, Lengyel György, a kőbánya mérnöke volt. Szeép Zoltán a főmérnök szintén el-menekült, így egyedül maradt mérnök Komlón Lengyel György. Segéd-orvosom és felesége is elmenekült és Sófalvy állt be a helyére.

         A bányában csak a biztonsági szolgálat működött a vezetők távozása után, Zsiday főaknász és a kivétel nélkül itt maradó aknászi gárda vezetésével. Az erőmű termelése zavartalan volt.

         A munkásság képviseletében felkértek, hogy vállaljam el a közösség irányítását, amíg a termelés újra helyre nem áll. Ez a képviselet nagyobbrészt   szocdem párttagokból állt, mert   a kommunistáknak sejtett vagy tudott munkások, egyáltalán nem tartoztak az elit munkások csoportjába. Egy munkabizottság alakult, melynek első feladata, a rendelkezésre álló élelmiszer jó elosztása volt. Az élelemtárba jegyeket adtunk a családfőknek, így reméltük az igazságos és biztonságos ellátást. Maradt persze az éjszakai elsötétítés és bizonyos fokú rendőri szervezet, mert a helyi csendőrszakasz eltávozott. Az orvosi rendelőben, amíg tartott   szétosztott borból, nem volt semmi munka.

         Amikor a bujkáló kommunisták egyike üzenetet vitt az oroszoknak, hogy nem kell ellenállással számolniok, megtörtént dél felé a bevonulás. Annyi harci cselekmény történt, hogy egy orosz gépkocsi, Zobák és Anna-akna között aknára futott.

         Most már megjelentek a kommunisták, követelték és meg is kapták részvételüket a munkabizottságban. Megbízták a kőbánya mérnökét a bánya vezetésére, az én helytállásomat megköszönték és megszabadultam a további felelősségtől . Meglepő gyorsan benépesültek az íróasztalok, igen sokan érezték vezetésre hivatottnak magukat, főképp azok, akik addig nem jeleskedtek.

         Az új rendszer első napjaiban megjelent nálam két jugoszláv katonatiszt és adatokat kért a bányáról, a termelés mennyiségéről, a vágatok állapotáról stb. Természetesen elutasítottam őket mondván, orvos vagyok és nem bányamérnök.   Ők tovább erősködtek, hogy jártam a bányahatósággal, ezért ismernem kell a bányát. Nem voltam hajlandó tárgyalni velük. Az volt a furcsa, hogy úgy, mint az első világháborúban, most is meg akarták szerezni a Mecseki Szénmedencét.

         A bánya üzembe helyezése nagyon elhúzódott. Az aknászok szerint, a mérnökök eltávozásuk előtt, eredményesen meggátolták azt.

         Az oroszok bevonulása után három nap múlva tudtam Pécsre bejutni. Egy beteg orosz tiszthez vittek el kocsijukon, így jutottam be a városba. Megnyugodtam, mert családomat nem érte semmi baj. Akkoriban kezdődött, hogy sorra kirendelték a fiatalokat, nőket ,,malenki robot''-ra, a repülőtér rendbehozására. Nem sejtettük, évek telnek el, mire visszajöhettek.

         Úgy gondoltam, a család Komlón nagyobb biztonságban van, ezért másnap, - vasárnap - gyalog indultunk vissza. A két fiú anyjával, a kis Magdolna a hátizsákomban. A Hősők terénél biztonságból erdei csapásra tértünk és a józsefházi erdőőrnél éjszakázva, hétfőn délre együtt volt a család komlói otthonunkban.

         Az új éra első napjaiban Guger János öreg barátommal fel akartuk venni a kapcsolatot az orosz katonai parancsnoksággal. Ez a járási szék-helyen, Sásdon volt. Fel akartuk a figyelmet hívni, hogy Komlón semmi-féle rendészeti szerv nem maradt, nem működik. A kezdeti időszakban értesültem arról, hogy az átvonuló csapatok, a sikondai szanatóriumban 46      pihentek meg és mindent nyitva hagytak. Próbáljuk menteni a menthetőt, egy nagyobb szekérrel és Gillich Gyuri ápolóval elmentünk oda.

         Az épületet, és az akkor még szénsavas, meleg vizes fürdőmedencét, egy budapesti rheumatológus orvos bérelte és mint szanatóriumot üzemeltette. Az oroszok elől ő is nyugatra menekült. A többszintes épület minden folyosója tele volt tollpehellyel, amiben bokáig lehetett járni, mert a katonák kapcának tépték szét a párna huzatokat. A társzekérre matracokat, mikroszkópot, az orvos pianinóját és egypár konyhafelszerelési tárgyat raktunk fel, ami felfért. Komlón mindezeket jegyzékbe foglaltuk. Ez lett a felszerelése a fekvőrészlegnek. A pianinót orvosi futárral felvitettem a szőlőházba, Pécsre, a Székely B. utcába. Pár év múlva az orvos visszatért az ORFI-ba. Értesítettem, hogy holmija megvan. Át is vette, de elfelejtette megköszönni.

         A szomszéd elhagyott házba Rónaky Laci segédlelkész költözött be Bökönyi Jozsó ingóságait megmenteni. Csak ő volt akivel naponta találkozva, megpróbáltuk felvázolni a jövőt.

         Az öreg Benhardt, aki már az I. világháború utáni kommunista időszakban is szerepet játszott, nagy pisztollyal az övében járt, mint a rend fő őre. Nagyobb atrocitásra nem emlékszem.

         Az elmenekült vezetők hamar rádöbbentek, hogy az orosz hadsereg előretörése nem állt meg. A Dunántúlon megindult a vasúti forgalom, a bányában pedig a termelés. Megtudták, hogy a menekülők mikor érkeznek vissza. Egy kisebb csoport várta őket az állomáson, a kiszálló férfiakat szidalmazták, megverték, majd a csendőrség elhagyott helyére zárták őket.

         Tőlem próbáltak adatokat kapni arra vonatkozólag, hogy a mérnökök jobboldali, erőszakos politikát folytattak, kifejezetten hitlerista beállítottságúak voltak. Én ezt, az igazságnak megfelelően tagadtam, mert pl. Vörös Lajos mérnök, még Volksbund ellenes tűntetést is szervezett. Később kiderült, a vádló jegyzőkönyv alá a nevemet odahamisították, és ezt mutatták az igazoló eljárás folyamán az érintetteknek.

         A részletekre már nem emlékszem, de tudom, hogy Párom, és mások is, gondoskodtak a pár napra elzártak élelmezéséről. Ez idő tájt a két párt, még nagyjából egyforma erővel igazgatta a közügyeket. Varga János mérnök, az utolsó hivatalfőnök, visszatérte után Guger János segítségét kérte, egy ideig nála is lakott, és a szocdem védőszárnya alá helyezkedett. Családja felesége szüleinél, Sopronban maradt.

         Keserves meglepetés volt Guger Jánosnak, mikor Varga pár hét múlva a kommunista pártba lépett be, majd átvette a bányaüzem vezetését. Varga János végül is nyugdíjba ment és Sopronban, egy magára maradt professzortól, igen szép, kétszintes házat vásárolt, igen előnyös áron. 47   Párommal kétszer is meglátogattuk őket. Varga a hatvanas évei elején gyomorrákban halt meg.

         Bökönyi Jozsó később a minisztériumban kapott alkalmazást. Budapest ostrománál egy megsérült lakrészt rendbe hozott és bérbe vette. Az ostrom ideje alatt a Szénbányászati Központban alkalmazott Timkó Ilonával összebarátkoztak, amiből később   házasság lett. Bökönyi ilyen-

formán sógorommá vált. A házasság gyermektelen maradt. A sógor az 1970-es évek végén, Ilona 1989-ben halt meg itt Pécsett.

 

                                                        1947

 

         Ebben az időszakban már jó kapcsolatban voltam az egyetem közegészségtani intézetével, munkaegészségtan tárgykörben. Közleményeim jelentek meg a Népegészségügy c. folyóiratban.

         Így kerülhetett sor arra, hogy az első vidéki munkaegészségtani konferenciát én rendezhettem meg. Ezen részt vett Vilmon Gyula eü. min. helyettes és az Országos Munkaegészségügyi Intézet vezetője. A két urat, Párom látta vendégül ebédre.

         Terv készült az Egészségügyi Tanszék átszervezésére. Fenyvesi prof. utóda, Rauss Károly, már hosszú ideje foglalkozott a serológiai kérdésekkel. Engem is bevont az oktatásba. A bakterológiát Nógrády Gyurka adjunktusára bízta. Úgy tervezte, ő lesz a tanszékvezető, mi ketten pedig a társprofesszorok. Most is közbeszólt a sorsom.

         A háború előtt pár évvel Kun Lajos, Fenyvesi prof. tanársegédje, megbízást kapott egy Ungváron alapítandó, a kiütéses tífusz ellenszerét előállító intézet vezetésére. A háború után kiderült, hogy Lajos nem képes megtanulni oroszul. Így oda egy orosz vezetőt helyeztek, Kun Lajost pedig az eü. min. rendelkezésére bocsátották. A minisztérium úgy döntött, legyen Kun a pécsi Közegészségtani Tanszék vezetője, Rauss prof. pedig a szervezendő Bakterologiai - Serologiai tanszéké. Így bukott meg a sok reménnyel kecsegtető Rauss - Somfai - Nógrády együttes. Én kész voltam Kun tanszékén munka-egészségügy oktatására, de még nem adtam fel, a mind nehezebbé váló komlói állásomat.

         Új feladatot kaptam. A Szászvár - Máza szénbánya társpénztára súlyos deficitbe jutott. Ezt kellett nekem a válságból kihúzni. Hetenként egy napon,hintón kimentem a rendelőbe a táppénzes állományt felülvizsgálni, azt lényegesen csökkenteni. De nagyon örültem, amikor pár hónap múlva befejezhettem ezt a ténykedésemet.

 

                                                        1948

 

         A komlói bánya orvosi szolgálatom 1931. őszétől, 1948. nyaráig tartott, amikor a nagyon megváltozott politikai és társadalmi viszonyok 48 között nem voltam hajlandó tovább evezni a nagyon megzavarodott vizeken.

         Magyarszékre költözésünk ez év tavaszán történt. A falu jegyzőjével és bírájával előzetesen tisztáztam a helyzetet. Komlóról teherautókkal bonyolítottuk le a bútorszállítást. A ház a falu Pécs felőli végén állt, melyből a németek kitelepítették a bentlakókat.

         Mi a magasföldszinten lévő öt helyiségben rendezkedtünk be. A szimpla ablakokat duplára cseréltük és minden hiányosságot megszűntettünk. A megyei vezetés ezeket a kiadásokat megtérítette. Komlón az el-hagyott lakásba ott hagytunk egy széles heverőt, vagy nem fért már, vagy pedig már nem ragaszkodtunk annyira a ,,tulajdonunk''-hoz, mint béke-időben.

         A két fiú autóbusszal járt be naponta Pécsre a gimnáziumba, Magdolna pedig a helyi általános iskolába. A magyarszéki majdnem két esztendős tartózkodásunk, végre nyugalmat jelentett. A bánya-főorvosi fizetésemet egy kisebb magánpraxis egészítette ki, Közlekedni egy 350-es motorkerékpárral tudtam. A Kádi néni boldogan foglalkozott a libákkal, és végezte a háztartási munkát, én pedig nyugodtan vártam, hogy a folyamatban lévő MÁV hygiénikusi állás, vagy a helyi körorvosi állás meg-szervezése lesz a feladatom.

         Páter János a pécsi igazgatóságon hygienikusi szervezetet alakított ki, MÁV orvostanácsos lettem. Ugyanekkor fizikoterápiát is indítottam. Ebből kialakult egy rheuma szakrendelés, amit a reggeli órákban akkor is működtettem, amikor már máshol voltam.

         Az országos politikában valamikor ilyen tájban következett be a két párt ,,egyesítése'', valójában a Rákosi bolsevizmus. Szakasitsot, a szocdem vezért Moszkvába citálták valamilyen ürüggyel és távollétében helyettese, Marosán György megszavazta az ,,egyesülést''! A jobboldalinak minősített szocdem párttagokat az ,,egyesített'' új vezetőség kizárta a megszűnt szocdem pártból. Így engem is! Ajánlott levélben, és válasz hi-ányában Pesten, személyesen is tiltakoztam, mivel erre csak a SZDP intézőbizottságának lenne hatásköre. Ma ezt a lépésemet vakmerőségnek tartom.

         Az egyesülés előtt egyébként a Kisgazdapárt vezéreit és a Barankovics vezette Kereszténydemokrata Párt vezetőit, oly hatásosan fenyegette meg a Rákosi és Gerő vezette kommunista csoport - mögöttük a megszálló szovjet haderővel, - hogy azok elfogadták az ajánlást a nyugati távozásra. Egy ilyen vezető, Vargha Béla Balaton környéki katolikus pap, élete végén visszatért régi parókiájára.

         Szabadon állt tehát az út Rákosi, Gerő és a többi szovjetbérenc előtt, minden józan és keresztény nemzeti erő letörésére. A Rákosi veze-49       tés elhatározta, hogy az agrárországból, ipariországot teremt, a mezőgazdaságot modernizálja.

         Az acél és vas országa legyen hazánk! - ahol nincs vasérc, nincs koksz. A gazdaság térjen át gyapot-, meg rizs termesztésére. Jól termő szőlőket irtottak ki, hogy helyette narancs meg citrom teremjen. A nagy Szovjetúnió példájára kolhozt kell szervezni az egyéni gazdálkodás helyett.

         A nagybirtokok felosztása után a harc a kulákok ellen indult. Guger   János megkérdezte Riesz   igazságügyi minisztert, hogy mire való   a földosztás és kis parcellák adása a földnélkülieknek, hiszen nem tudják mivel megművelni. Riesz válasza: Megéri nekünk ez a cirkusz, divide et imperat. A padlások söprésének idején ez a program már késő volt.

         A vas és acél országát Mohácsnál akarta a rendszer építeni. Ide kellett volna Szovjetúnióból az ércet és a kokszot szállítani - vasúton. Köz-ben Tito rendszere összekülönbözött a szovjettel, nálunk ,,láncos kutya'' lett belőle. Mohács túl közelinek minősült, ezért a vasművet Dunapentelé-re tervezték, ahol a magas lősz part nagymértékben megdrágította ,,Sztálinváros'' kikötőjének építését. Amikor még Mohácsnál volt a tervezés, Vilmon Gyula eü. min. helyettes és Hal József megyei főorvos meghívtak Mohácsra. Azt gondolták, hogy a vasműnek megfelelően felkészült főorvosra lesz szüksége, a foglalkozási ártalmak megelőzése érdekében. Ez a szakember már a vasmű és a felépítendő város tervezésénél, és kivitelezésénél is legyen ott. Vilmon erre a feladatra engem szemelt ki, hiszen eléggé ismert volt már a nevem, amit az oktatói munkámmal szereztem.

         Romhányi járási főorvossal tárgyaltak és mint kiszemelt főorvost mutattak be neki. Vilmon meghívását szép feladatnak tartottam, és elfogadtam. Tetszett volna a dunai élet, de ez a terv is megbukott.

 

                                                       1949

     1949. őszén, úgyszólván egy napon kaptam kézhez az értesítést a MÁV hygiénikus szervezetének megalakulásáról és a magyarszéki orvosi kinevezésemről. Természetesen a MÁV állást választottam. Mindig is szerettem a MÁV keretében dolgozni, de a gyerekek iskoláztatása is a Pécs melletti döntést jelentette.

 

                                                       1950

     1950. januárjában költöztünk be síkos-jeges úton egy pécsi fuvarozóval. A Hősök terénél a társzekér megcsúszott és a lovak elé fordult. Késő délután érkezett meg, épségben.

         Pár hónapig tartott, míg a lakáskérdés megoldódott. Egy orvost Harkányból a lukácsfürdői ORFI-ba helyeztek, és ennek lakását vettem meg, szemben a MÁV igazgatósággal.

         Megalakultak a közegészség-, és járványügyi állomások. Én már évek óta kapcsolatban voltam, mint meghívott munkaegészségügyi oktató az aknászképző szakiskolában, azután az egyetemi Közegészségtani Intézetben. Főállásom a MÁV-nál volt. A Köjál vezetője mindenképpen rám akarta bízni a felügyelői teendőket, de a MÁV nem egyezett bele. Erre csak 1956 után került sor.

         Rendszeresen megjelentem Harkányban a MÁV gyógyházban, ahová többnyire én adtam a beutalókat. Ez megzavarta a pécsi rendelőben Óo Gyula szakorvost, mert elvesztette reumás beteganyagát. Végül bele-nyugodott.

         Egyik napon kaptam az Autóalkatrész kereskedelmi Vállalattól egy értesítést, mely szerint, a 250/1950. M. T. rendelet szerint, átvette CD 542   Stayr gépkocsimat 400   forintért, amit az írás szerint felajánlottam!

Miután ez nem volt igaz, a nevetséges összeget nem is vettem fel. Erre szigorú hangú válasz érkezett, hogy megzavarom a fennálló rendet, és köteleznek az összeg felvételére. A gumikat leszerelték, talán más részeket is, a kocsi a magyarszéki pajtában maradt. Ez az intézkedés azt mutatta, kialakult a Rákosi-rendszer erőszakossága.

         A vasútegészségügyi hygiénikus teendőim, a terület teljes feltérképezése után, már nem okozott sok munkát. Így elkezdtem folytatni az orvosegyetemmel való kapcsolatom elmélyítését. Speciális téma volt a vontatási munkakörben foglalkoztatottaknál, a rázkódással összefüggő munkaártalom vizsgálata. A MÁV szolgálatom 1956-ban szűnt meg, amikor közérdekből áthelyeztek a megyei Köjálba.

         A MÁV szolgálati időm alatt nem volt meghatározott munkaidőm, csak meghatározott teendőim. Így ha a helyi és a vidéki szolgálati helyek hygienikus feladatait jó szervezéssel, akár heti két - jól megnyújtott munkanapon - el tudtam látni, a hét többi napjain szabad voltam.

         1950-től, kereken két éven át, mint externista, utána két éven át, mint részfoglalkozású adjunktus, mellékállásban dolgoztam az egyetemi közegészségtani tanszéken. Témaköröm a munkaegészségügy volt, éve-ken át munkaegészségtant adtam elő. Nógrády Györggyel vizsgálatokat végeztünk és erről közleményben számoltunk be.  

 

                                                        1951

 

         Az Aradi vértanúk útján elkészült ház felső lakásába, özv. Simonné költözött, akinek a férje pécsi bíró volt. Az alsó lakásba özv. Szaichné nyugalmazott tanárnő és egy Zabó Teréz nevű vénkisasszony költözött. 51       Az utca felőli három helyiségben üzlet, ill. szabóműhely volt. A zobáki főmérnök, Pintér Lajos halála után, Szaichné elfogadta társbérlőként Pintérnét.

         A házat az államosítás alól hamarosan feloldották, valószínűleg bánya orvosi tevékenységem elismeréseképpen. Simonné elköltözött a házból. Az új bérlő Kiss nevű katonatiszt lett, zsidó feleségével. A felső lakás egyenrangú volt az   akkori bérelt lakásunkkal, de én   arra törekedtem, hogy saját házba jussak. Felajánlottam Kisséknek a cserét. A felajánlott lakást teljesen rendbe hoztuk, festettük, ezzel szemben Kissék igen rendetlen emberek voltak, a lakás elhanyagolt állapotban volt. Hogy nem akarták elfogadni a cserét, az valószínűleg zsarolási szándékon alapult. Végül kénytelen voltam minden költség vállalását megtetézni némi készpénzzel. Így ha drágán is, beköltözhettünk a saját ház felső lakásába.

         Rendkívül fegyelmezett Párom ezt az időszakot és huzavonát, nagy lelkierővel csinálta végig, és ezzel engem is megnyugtatott. Festés-mázolás után és ami ezekkel együtt járt, megint egy szép otthont teremtettünk 1951. nyarán.

 

                                                 1952 - 1954

   

         1952-ben tettem orvosi laboratóriumi-, 1954-ben pedig Rheuma szakorvosi vizsgát.

 

                                              1956                                                                                                            

 

         A Pécsi Szénbányászati Tröszttel 1956. tavaszán kerültem kapcsolatba. Radó Aladár egy műszaki osztályt akart kialakítani, műszaki-, és egészségügyi problémák vizsgálatára. Keresték a megoldást a sújtó-, és szénporrobanás, porártalom-silicosis témakörökben. Részfoglalkozásban 1956. februártól, november 15-ig vettem részt az osztály szervezési munkálataiban. Amikor a forradalmat, szovjet haderővel leverték, Vereczkei bányaigazgatót menesztették. Helyébe egy asztalosmestert állítottak a tröszt élére, Radó Aladár lebukott, az én közreműködésem is tárgytalanná vált.

         Kb. két év múlva létrejött egy kutatócsoportjuk a meszesi város-részben, de ebben én már nem vettem részt.

         A Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomásra, dr. Szabó József - volt sásdi körorvost nevezték ki. Nem találtak a munkaegészség-ügyi felügyelő munkakörre megfelelő szakembert, megkértek, vállaljam el. A MÁV központ nem akart elengedni. Az 1956-os forradalom zűrzavarában Bánki József, a pécsi igazgatóság főorvosa, hozzájárult az áthelyezésemhez.

         A forradalom és szabadságharc utolsó napjaiban Csikor alazredes az egyetem katonai oktatója tartotta fenn a rendet a városban, a jelentkező hallgatókkal. Közöttük volt mindkét fiunk. Csikornak sikerült a fiúkat meggyőznie, hogy az ellenállás kilátástalan, ezért csak kevesen mentek fel a Mecsekre, ahonnan pár nap múlva vissza is tértek. Akkor Jenő osztálytársával, Debreczeni Lászlóval felváltva, telefonügyeletet tartottak Csikor mellett. Csaba rendfenntartó szolgálatot látott el.

         November 3-án orosz tankok közeledtek Pécs felé, amikor a bányászok már termeltek, a vasúti közlekedés megindult. dr. KERTÉSZ Endre és CSIKOR Kálmán küldöttség élén tárgyalt a szovjetekkel a város megmentése érdekében. Csikornak ezt a ténykedését akkor megköszönték, pár hét múlva ugyanezek azzal vádolták, hogy ellenük lázította a fiúkat. Amikor mégis letartóztatták Csikort, a fiatalok újra a Mecsekre vonultak és megkezdődött a fegyveres ellenállás.

         Csikort halállal fenyegették, amikor Jenő, feleségem kérésére hajlandó volt tanúsítani az igazságot, őt fenyegették meg, hogy kizárják az egyetemről. Jenő a 10. félévét kezdte volna akkor. Hogy ne legyen szem előtt, Mohácsra ment kórházi   szolgálatra, ahonnan 1957. február elején Udvar környékén átszökött a határon.

         Csikor Kálmán alezredest először életfogytig, majd később 12 évre ítélték el. Így bukott el az 1956-os nemzeti forradalom. A mi fiaink, Vargáék két fia és pajtásaik elhagyták az országot. A Varga fiúk Új-Zélandra kerültek, ahol az egyik kígyófarmot fejlesztett ki, akit italozás közben társa leszúrt. A másik igen eredményes pénzügyi kölcsön tevékenységgel vagyonosodott és megnősült.

 

                                                                                   1961

 

         Mint Köjál felügyelőnek az egészségügyi építkezések tervtárgyalásain részt kellett vennem. Ott voltam a sikondai bányász éjjeli szanatóriumén is. Dr. Váradi Sándor volt a szanatórium vezetője. Ő nem csak éjjeli szanatóriumot akart létesíteni, hanem ahol a bányászok közül a gyengélkedőket   és betegállományban lévőket   is kezelik. Ez bizonyos építészeti átalakítást, ill. vizsgáló-, kezelő berendezés bővítést kívánt meg. A tárgya-láson kritikát gyakoroltam és tanácsokat adtam. Vesztemre! Hamarosan írásban keresték meg A megyei Köjált, hogy engedjenek át a Szénbányászati Tröszthöz. Mivel ezt a Tröszt párt-, szakszervezet-, üzemvezetősége is aláírta, a Köjál deferált és el kellett fogadnom az áthelyezést.

       1961. március 1-én tehát, a Szénbányászati Tröszt állományába kerültem, osztályvezető főorvosként. Ez bizony megzavarta az egyetemmel kialakult jó kapcsolatomat, és Sikonda is elég messze esett lakásunktól. Igyekeztem tehát, minél előbb megvalósítani a fejlesztéshez előírt elvárásokat. Kialakítottam egy 30 ágyas fekvőbeteg osztályt, bevezettem a rendszeres légzésfunkciós vizsgálatokat azoknál, akik munkavégzés után jöttek a szanatóriumba. A mozgásszervi panaszok kezelésére súlyfürdőt és jól felszerelt elektroterápiát indítottam meg. Az egyetemi tanszéken Donhoffer és Andik arra törekedtek, hogy a Tröszttől pénzt szerezzenek a silicosis kutatásához. Egy légzésfunkciós laboratórium létesítéséhez 1500 esetben végeztem vitálkapacitás vizsgálatot, panaszmeneteseknél.

         Ez egyértelműen igazolta, hogy az elbírálásnál a kórtani intézet és a károsodást megállapító szervek által, mint még elfogadható vitálkapacitási szintet, irreálisan magasnak veszik. Feltehetően gyakrabban állapítják meg a légzésfunkció károsodását, mint ha az általam javasolt, 1500 vizsgálattal igazolt, még elfogadott szintet vennék figyelembe.

         Ezeket a vizsgálatokat, az egyetemen rendszeresen megrendezett tudományos ülésen ismertettem, majd publikáltam. A helyi körök, félve, hogy a bányától elvárt sponzorszerep csökkenni fog, agyonhallgatta megállapításaimat.

         Mindenesetre két év alatt sikerült az éjjeli szanatóriumból, egy hatékony, gyógyító-megelőző intézményt kifejleszteni, és kezdetben biztosított távozást megvalósítanom. Váradi Sándortól, az intézmény vezetőjétől barátságosan köszöntem el, 1963. jún. 15-én.

 

                                                                                   1962

 

         Ez év nyarán kötött házasságot Erikával Csaba fiam. Ezt megelőzően Szaichné győri rokonaihoz költözött és Csabáék költöztek be a meg-üresedett lakásba. A Pintér gyerekek is házasságot kötöttek, lakáskiutalást kaptak, és ezzel Csabáék, az egész lakrészt megkapták. Pintérné a lányával együtt költözött el.

         Ismét előreszaladok az időben, hogy ezt a témát végig vigyem. Magdolna esküvője 1964. júl. 7-én volt. Férjével a mi lakásunkban kaptak egy szobát. Zabó Teréz siklósi rokonai tanácsára, egy ottani szociális otthonba vonult 1964. őszén, és így Magdolnáék költöztek az udvarról nyíló kis lakrészbe. Réka születése után, Párommal leköltöztünk Csabáék lakásába, átadva nekik a felső teljes lakást. 1969-ben - szüleim halála után - a szőlőházat bővítve, központifűtést szereltetve - felköltöztünk oda. Így most már Csabáék és Magdolnáék is teljes lakáshoz jutottak.

 

                                                                                    1963

 

         Az egyetem Közegészségtani Tanszékére 1963. jún. 16-án neveztek ki, adjunktusnak. Itt főképp oktatással foglalkoztam, ami öröklött haj-54    lamom lehet. Apám, anyám, anyai nagyapám ,,néptanítók'' voltak. Én már a középiskolában is sokszor készítettem fel a pótvizsgára diáktársaimat.

         A komlói Általános Iskolában hivatalos megbízással Egészségtant; a pécsi Aknászképzőben, Munkaegészségtant oktattam. Már említettem Rauss prof. tervét, aki mint társprofesszort akart tanszékére bevonni. A mikrobiológiát Nógrády Gyurka vette volna át, és így Rauss, minden idejét a serológiára fordíthatta volna. Ezt akadályozta meg Kun Lajosnak, az ungvári kiütéses tífusz intézetből való szovjet menesztése és számára - a Rauss tanszékből kiemelve, - közegészségtani tanszék létesítése.

         Tehát június 16-án lettem adjunktus Kun Lajos és Páter János tan-székvezetők idejében, az utóbbi gyakori távolléte miatt is. Az oktatásban, a szigorlatozásoknál és a záróvizsgákon, az esetek túlnyomó többségében, én láttam el a feladatot. A közegészségtan oktatásának elfogadott tan-könyvét Darányi professzor írta. Eléggé egyoldalú és korszerűtlen volt. Elgondolásom szerint, a féléves tisztiorvosi tanfolyamon tanultak alapján, az elméleti előadások mellett, a gyakorlati ismereteket az üzemlátogatásokon és a jól megszervezett helyszíni bemutatókon szerezték meg a hallgatók.

         1963 - 1967. közötti időszakban oktatási programomban igen sok téma szerepelt. Minden gyakorlati bemutatás előtt igyekeztem a kijelölt üzemet és annak munkaegészségügyi problémáit jól megismerni. Az előadóteremben a IV. éves hallgatókat felkészítettem, mit láthatnak majd! A kiszállás utáni elméleti órán konzultáltam velük a látottakról. Sikerült érdeklődésüket felkeltenem, a kiszállásokat eredményessé tennem.

         A vizsgákon a választható kérdések között szerepeltek az ilyen bemutatókkal kapcsolatosak is. Hogy az egyetemi oktatásban a hallgatók figyelmét sikerült megnyernem, nagy szerepe van annak, hogy igen széles tárgykörből meríthettem emlékeket. Sorsom már hallgató koromban úgy alakult, hogy sok tapasztalatot szedhettem össze. Erről kiadott közleményeim adnak tanúbizonyságot.

 

                                                                                   1964

 

         Kun Lajos betegsége után, Páter Jánost nevezték ki, de változatlanul rám hárult az oktatás nagy része. 1964. februárban a Tudományos Minősítő Bizottság Titkársága előterjesztést tett kandidátusi dolgozatom megvitatására. Ezt a Pécsi Orvosegyetem Tudományos Bizottsága már elbírálta és kandidátusságra alkalmasnak minősítette, magam pedig, a docensi előléptetésemet vártam tőle.

         Mivel erre a kérdésre 1967. elejéig sem kaptam választ, nem akartam vele tovább foglalkozni. Az egyetem személyi ügyeit intéző Palkóné,felhívta a figyelmemet arra, hogy elfelejtettem a kinevezésem meghosszabbítását újabb három évre kérni. Közöltem, nincs is szándékomban! Erre Ő kért, maradjak tovább is szolgálatban, mert az új klinikai tömbben nem tudják a fizikoterápiás részleget elindítani megfelelő szak-orvos hiányában. Így vettem át ezt a feladatot 1967. máj. 26-án, Donhoffer Szilárd rektor aláírással: ,,illetményeim és besorolásom változatlanul hagyásával''.

         Jelentkeztem Boros professzornál, az épületigazgatónál, aki pár év múlva egyetemi professzorrá avanzsált. Mikor ezt az osztályt átvettem, két elektroterápiás assistensnő, egy fürdősnő és egy masszőr működött, primitív körülmények között. A különböző osztályokról érkező betegek, iontophorezist, diatermiát kaptak, vagy masszázst.

         Kiegészítettük a műszeres felszerelést, de a lényeg az volt, hogy a komplex funkcionális kezeléseket, ezután én határoztam meg. A klinikai osztályok vezetőivel megismertettem ezen kezelések indikációit. Fokozatosan elismerték ennek az osztálynak jelentőségét, eredményeit, és jó együttműködés alakult ki.

        

                                                                                    1965

 

         A Magyar Hidrológiai Társaság 1965, március 3-án tartott közgyűlése alkalmából dr. Somfai Jenőt,a pécsi csoport tagját kiváló tudományos munkájának elismeréséül a

 

                                           DALMADY ZOLTÁN EMLÉKLAP

 

                                        kitűntetésben részesítette.

 

    Közlemény a Pécsi Műszaki Szemle 1965. április - június, X. évfolyam 2. számából. 

 

                                                                                  1968

 

         Az egyetem december 2-án tartott tudományos ülésén, a fizikoterápia a gyógyításban címmel, félórás előadást tartottam.

 

                                                                                    1973

 

           1973. máj. 10-én munkaviszonyomat újabb három évre meghosszabbították. A rektori iraton az orthopediai klinika címzés állt. A klinikai tömb igazgatójával tárgyaltam meg a költségvetési tervet. Amikor Barta Ottó átvette az orthopediai klinika vezetését, én nem jelentkeztem nála. 56 Kénytelen volt pár nap múlva Radochai Lajos adjunktusával lejönni hozzám, a fizikoterápiás osztályra.

         Ez természetesen súlyos konfliktus volt, ami az utolsó időmet nagyon beárnyékolta. A többi klinika változatlanul fenntartotta a jó együtt-működést, és   minden esetben konziliumra   kért, vagy lejött a   beteggel

hozzám, megbeszélni a problémát, ill. kérte a kezelési javaslatomat. Az ortopédiai klinika kezelési utasítást küldött. Sőt, diatermiás készülékeket akart a klinikára felvitetni, és egy asszisztensnőt. Mivel ez súlyos visszalépést jelentett volna, megakadályoztam. Az orthopédiai osztályértekezleteken sohasem ültetett az elnöki asztalhoz, mellette Radochai ült, én pedig sohase szóltam egy szót sem.

         Amikor 1989-ben az orvosegyetem rehabilitált a sok mellőzés miatt, és ,,Pro universitate'' éremmel tűntetett ki, dr. Barta Ottó a nyugdíjas professzorok közül hozzám jött és láthatóan elfogódottan gratulált. Őszintén örültem, hogy végül is feloldódott ez a fájó feszültség. Úgy látszott, Ő is m  egtört a sorscsapásoktól, örültem megbékélésünknek, mert ezt követően, már halálhírét hallottam.

 

                                                                                   1975

 

         Ahogyan a kezdetén említettem, 1926. szeptember 1-én kezdtem, mint kórtani díjas gyakornok. Megszakítás nélkül, 49 éves szolgálat után vonultam nyugdíjba 1975. december 31-én, mint orvosegyetemi adjunktus.

 

                                                                                    1989

 

         Bökönyi Józsefné, Timkó Ilona itt halt meg Pécsett. Előzőleg többször kezelték az új Szent János kórházban, ahol nem tudták felismerni a bajt, - vagy csak nem akarták közölni. Ilona örököse Magdolna lett.

 

                                                                                  1991

 

         január 29-én láttam utoljára Páromat, a Honvéd Kórházban. Szabó Ferenc sebész főorvos engem is felvett, hogy a belosztályon fekvő Párom mellett lehessek utolsó heteiben. Már úgyszólván állandóan félkábulatban volt, és csak úgy vett észre, hogy az ápolónő szólt neki. Ekkor kezemben tartott balkezével kissé megszorította kezemet.

         január 30. Újra látogatni indultam, de visszafordultam. Nem volt elég lelkierőm. A szomszéd ágyon fekvő betegtől tudtam meg, hogy 31-én öntudata visszatért, és azt kérte tőle, öltöztesse fel, mert elutazik. Hová? - kérdezte tőle. ,,Nagyon messzire!'' - ezek voltak utolsó szavai.

                                                                                   1992 

       

          1992. április 1-én, a Malomvölgyi Szociális Otthonban kétágyas szobában kaptam elhelyezést. Előtte, agyrázkódás miatt, három hónapon át, kórházban feküdtem.

        Magdolna elvált férje, - Arató Károly - ez év szeptemberében meghalt.

         A m últ héten nehéz napjaim voltak. A szigma és végbél keménynek tűntek és nyomás érzékeny volt. Dr. Nemerey Péter, az intézet orvosa, aggodalmasan vizsgált. Csaba fiam műtétje és kínlódásai rémlett fel emlékezetemben. Magdolna vitt el a Megyei Kórház belosztályára, ahol monitort akasztottak oldalamra, ami 24 órán át vette fel az EKG-t. A műszer aritmiát és vezetési zavarokat mutatott ki.

         Az orvos újra pacemakert ajánlott, amit ismét nem fogadtam el. Az ultrahang vizsgálat kizárta a béldaganatot.

         Elég sokat éltem, két fiam és Párom nélkül, miért is akadályoznám az elmúlást? Öngyilkos nem leszek!, de nem zavarom meg elektromos ingerekkel a természetes befejezést. Alázattal fogadom azt, Domine Jesu, fiat voluntas tua.

 

                                                                                  1993

 

         Amióta tudom, hogy nem fenyeget béldaganat és az azzal járó anus praeternaturalis, fokozatosan visszatérek a napi 1-2 órás járkáláshoz, reggeli tornához. Ha tovább is péntek délutántól, vasárnap estig Magdolnánál lehetek, képes leszek a következő péntekig várni. A hétvége a szép környezettel, a vártemplomi misével, a bőséges zongorázással - annyira feltöltenek, kedélyem megjavul.

         Március 18. Elsiettem az ament! Az EKG-nek volt igaza. Tegnap óta szívműködésem annyira lelassult, - közben egy-egy kimaradás - teljesen bizonytalanná váltam. Pulzusom 50 alatt maradt, de volt amikor 40/perc volt. Mondtam Nemerey doktornak, Magdolnával is megtárgyalom és újra konzultálunk. Pár nap haladékot kértem a döntésre.

         Amikor béldaganattól nem kellett többé félnem, közöltem: kész vagyok a műtétre. Péter megkönnyebbült, mert írásban kérte volna a műtét visszautasítását.

         Március 19. Nemerey doktor kapcsolatba lépett dr. Horváth Attilával, aki a pacemaker műtétet végzi. Van egy üres ágyuk, talán már hol-nap el is végezhetik a műtétet. Eredetileg úgy tűnt, hogy csak a jövő hét elején kerül sor a felvételre, így nehéz volt Magdolnát megtalálni és mozgósítani. Délelőtt a VI. emeleti részre kerültem, ahol csupa eszméletlen emberroncs feküdt, a környezet lesújtó volt. Ez az acut osztály, a klinikai tömb zsúfoltságában, háromfelé kapott elhelyezést. A II. emeleti bel-osztályból kaptak kb. 16 ágyra helyet, ahol főképp szívinfarctusokat kezelnek. Itt van lehetőség a pacemaker   műtétesek elhelyezésére. A műtő messze a földszinten van, és olyan kicsiny, hogy csak csodálni tudom, hogy ilyen körülmények között is tudnak dolgozni.

         Megint csak Magdolna tekintélyét mutatja, hogy pár óra múlva, sikerült a II. emeletre lejutnom, ahol 12 ágy van, de közös légtérben csak 3. A zsúfoltságot mutatja, hogy tisztálkodásra 1 mosdókagyló és 1 zuhany van, de csúszós padlóval és egy kapaszkodóval, és egyetlen WC kagyló. A nagyobb kórteremben férfiak és nők is feküsznek. Nagyon nehéz körülmények között, áldozatos munkát végeznek, és igyekeznek kedvességgel, mosolygással enyhíteni a helyzeten.

         Infusiót kötöttek be, a véralvadékonyságot gyógyszerekkel erősítették fel, úgyhogy az előkészítés ideje alatt sok szurkálás történt.

         Március 22-én 9 órakor kerültem a műtőasztalra, a lokal tökéletes volt, csak a különböző nyomkodásokat éreztem, fájdalmat nem. A kábelt a nyaki vénába vezették be, időnként valaki bekapcsolta röntgent, amit én is láttam, abszolut mozdulatlanul fekve. A jobb pitvarban a kábelvég vissza-vissza fordult, sokszor megismételték, míg végre megfelelőnek találta a helyet, mert azután az elemet helyezte el, a műtét 50 perc alatt befejeződött. Különleges érzés volt látni saját szívműködésemet.

         Március 23. Mára megszabadultam azoktól a különleges hanghatásoktól, amit műtétem után hallani véltem. Az agy vérellátása javult, erőm fokozatosan visszatért.

         Március 24. Ebéd után Magdolna jött értem, hozta a ruhámat. Felöltöztem és hazavitt.

         Március 26 - 29. Ezt az időt otthon töltöttem és lelkileg sokat lendített rajtam. A közben visszatért téli időjárás - 24 órás havazás - miatt nem mertem átmenni a Bazilikába. Zongorázással szedtem magamba új erőt. A seb reactiomentes, hamarosan kapocs-szedés lesz. Testileg-lelkileg óvatosan igyekszem felerősödni. Adja Isten!

         Március 31. Kapocsszedés, sima sebgyógyulás, pulzus 60.

         Április 2.-án délután ismét Magdolnához mehettem, Ő változatlanul nagyon jó hozzám.

         Április 4. Virágvasárnap. A bazilikai mise után, Timkó Éva látogatott meg, barkát és két teológiai kis könyvet hozva. Kértem az Úrjézus segítségét, hogy Páromhoz méltón viselhessen sorsomat. Magdolna maradt csak meg családomból, és nekem meg kellett élnem mindkét fiam és feleségem elvesztését. A nagyszombat délutáni szertartás a hirdetett időben folyt le, zsúfolt templomban. Felemelő volt lelkileg, de számomra ki-merítő is.

         A feltámadási körmenet előtt mise volt, így húsvét vasárnapján elmaradtunk a miséről. A déli órákban meglátogattam Cserháti József nyugalmazott püspök barátomat.   A vártnál jobb   állapotban találtam.

       Harmadik műtét helyett, most állandó katétere van. Erősen tartja magát, nem panaszkodik. Egy kedves nővér látja el   a háztartását és   egy fiatal papnövendék is rendelkezésére áll. Szeretettel emlékezett meg most is drága Páromról, mint ritka kedves, példásan szolíd, kiemelkedő nőről. Búcsúzásnál azt kívántuk egymásnak, karácsonykor megint találkozzunk. Adja Isten!

         Utána Pohly Jánost akartam látni, aki mint nyugalmazott kanonok ugyan abban a házban - az óra alatt - kapott lakást. Csak húgát, Icát találtam ott, mert János barátom celebrálta a 10,30-as misét. Húsvét hétfőn erre a misére mentem el, amit János barátom elhalt Párom lelki üdvéért ajánlott fel. Egyben közölte, még ma meg is látogat bennünket, ezért áldozás után siettem haza. Délelőtt telefonált Timkó Éva, hogy Ő is meglátogat.

         Említettem, hogy kaptam tőle két kis könyvet. Egy ferences pap írt a vatikáni zsinattal kapcsolatos szentírás magyarázatokról. Ezt én első olvasáskor csaknem eretnekségnek éreztem, számomra túl harcosnak. Ezt Évának meg is mondtam: a hit azt jelenti, elfogadom, amit nem értek, a-mit értek, ahhoz nem kell hit. Éva védelmébe vette a szerzőt, mert ezek a viták, az egyház legfőbb vezetőivel egyetértésben folynak.        Franciaországban már meg is jelent az új katekizmus. Magyar kiadása   is várható. Úgy látom, Éva megtalálta   az utat ehhez a csoporthoz. Mindenesetre újra áttanul-mányozom, talán megváltozik   a   véleményem.

         Gondot okozott, hogy Magdolna szédül és gyengének érzi magát. Megmértem a vérnyomását, ami 115/80 volt csak. Kértem, konzultáljon egy belgyógyásszal. Kérem Jó Jézusomat, tartsa erőben, egészségben Magdolnát, hiszen csak ő maradt meg családomból. Mire Éva azt mondta: ne érezzem magam ennyire vesztesnek, hiszen négy unokám van Óvakodtam erre válaszolni, mert azt kellett volna mondani, túl nagy a korkülönbség, egyik sem köszönte meg, hogy lakástulajdont kapott, és, egyik sem hívő!

         Ez már nem tartozik Timkó Évára. Elég szomorú ez nekem, mindennapi imáimban azt kérem: Mária, imádkozz unokáim lelki üdvösségéért, irányítsd őket a Jó Istenhez vezető útra!

         Április 19. Rossz hírek vannak Rékáról. Kb. egy évvel ezelőtt volt egy abortusza - feltehetően spontán - és akkor felmerült a gondolat, hogy hazajönne. Akkor még élt Csaba. Most úgy vélem, véglegesen elhatározta, hogy kint marad és ezért gyereket kíván. Gravid is lett, de csillapíthatatlan hyperemesis miatt, kórházba kellett vinni, csak infúsiók használtak. Anyja húsvét előtt egy héttel kiutazott hozzá, és utána visszajött. Tegnap kapott hírt, Réka otthon van és állapotában javulás állt be, remélik megmaradhat a graviditás. Adja Isten!

         Magdolna változatlanul túlterhelt, de folytatja a lakásfelújítást. Most a nagyobbik fürdőszoba csöveit cserélik. A csempék már az udvaron vannak, de Pestre kell mennie, az egészségügy átszervezésére vonatkozó rendelet megalkotására, így megint akadozik a munka. Csodálom, hogy bírja anyagilag is, idegileg is.

         Miután végig vettem a Haydin szonátákat, utána az összes Mozart szonáta következett. Tegnap belekezdtem Beethoven szonátáiba, sajnos, csak a II. kötet van meg. Az elsőt és a teljes Liszt anyagot, úgy látszik Surján Miklós kérésére a Megyei Könyvtár megvette?!? Végig vettem már a Chopin valcereket és mazurkákat is. Ezt gyakorlás és újra ismerkedés céljából csinálom. Már látszik is az eredmény, kezd visszatérni a technikai készségem és a kedélyemet is javítja a muzsikálás.

         A héten kell ellenőrző vizsgálatra mennem. Megint Magdolnát terhelem ezzel, de nem merek a szociális otthon ápolónő kiséretével menni, Magdolna jelenléte mindenütt soronkívüliséget biztosít. Kezdek biztosabban, könnyebben járni. Úgy tervezem, hogy mindig kedden és csütörtökön megyek be busszal a Nevelési Központba, megveszem az Új Magyarországot - és esetleg egyebet - és utána gyalog jövök vissza az otthonba. Délután igyekszem még egyet járni.

         Rónaszéki Elemérrel Vargha Lászlóéknál voltam. Vargha nem emlékszik, mikor lépett ki házuk kapuján. Ágyból fotelbe és vissza, ennyi a mozgása. Mindenről lesújtó a véleménye.

         Április 20. Reggeli után busszal mentem a Nevelési Központig, de az újságban semmi érdemlegeset nem olvashattam a boszniai terrort illetően.

         Bárdosi Németh János: A lélek lángjai c. életmű bemutatóját olvasom, ami 1977. januárjában jelent meg. Én Jánost még klinikus koromban ismertem meg és megszerettem. Akkor úgyszólván naponta beszélgettünk, ismételt kórházi ápolása idején. Őt a pécsi havi folyóirathoz hívták meg Szombathelyről. Esztergár Lajos polgármester biztosított neki egy adóhivatali állást. A pécsi irodalmi élet kiemelkedő tagja volt, sok fiatalt bátorított irodalmi téren. Szívbeteg volt. Sok szép versét olvastam, de ami a hitéről tesz bizonyságot, arról alig olvasható a kötetben.

         Egyik számomra nagyon szép versét egy ideig szó szerint tudtam, ma csak töredékek maradtak megromlott emlékezetemben:

                     Körülvesz a csendes éj,

                 melyet nem fojt el szenvedély

                 tedd kezembe kékeres kezedet...

                 ugye, Te is ezt érzed, ezt a tiszta éjt,

                 és ami majd jön, ne féldd...

 

         Egyik versét ezekkel a szavakkal zárta:

 

                       Az elmúlástól űzve, hajtva,

                 ha rálépek az örök partra,

                 legyen tanúm a könny, a versem.

                 Fájó zenéje sírja halkan,              

                 mindenért milyen árat adtam,

                 a földben nyugodtan fekszem.                    

                                                                                   Pécsett temették el.

 

         Április 27. A hétvégén megint Magdolnánál voltam. Előtte három nappal volt a műtétem utáni ellenőrző vizsgálat. Magdolna a jelzett időre nem érkezett meg. Rémképeket láttam és nagyon felizgattam magam. Nagyon nehezen tudtam megnyugodni. Lehet, hogy ez okozta, hogy a bal szememen és bokatájon bevérzések keletkeztek. Miután a syucumár szedését abbahagytam kezdenek halványulni.

         Erika rossz híreket mond Rékáról, akinél két hétig volt. Örültek, hogy gravid lett, de igen heves hányásingerek, sőt időnként kisebb vérzések miatt kórházba kellett szállítani. Adná Isten, hogy megszülhesse gyermekét, mert csak úgy élhetné magát bele abba a környezetbe, ahol eddig csak honvágya volt. Erika elgondolása, hogy a veszély elmúltával Réka a nyarat Orfűn töltse, és csak ősszel menjen vissza. Ez a tanulmányait egy évvel fogja halasztani, de ennél sokkal fontosabb, hogy családban éljen.

         A múlt héten a hygienikus szakcsoport Fenyvessy emlékünnepet tartott. Kőhegyi Imre, a tisztiorvosi hivatal munkaegészségügyi osztályának vezetője tartotta az ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy az ő idejében elsők között volt, aki környezet egészségüggyel is foglalkozott. Kőhegyi Imre és még három társa, rendszeresen bejártak a Kun Lajos vezette közegészségtani tanszékre és igyekeztek tőlem tanulni, és segítettek a gyakorlati oktatásban.

         Előadásában kétszer említett engem, - aki a tanszék adjunktusa voltam. Megemlítette, hogy megfelelő műszerek hiányában, a bányatérségek porterheltségét, a megfelelő helyekre tett - előzetesen pontosan lemért - szűrőpapíron próbáltam meghatározni úgy, hogy a később mért súlykülönbséget megállapítva, következtettem a porterheltségre. Előadását így fejezte be: Végül is köszönetemet kell kifejeznem a ma is élő dr. Somfai Jenőnek, aki tanszéki előadásaiban olyan világosan és érthetően oktatott, és a mai felszerelésekhez képest, primitív eszközökkel dolgozott rendkívüli szorgalommal, hogy ezek hatására választottam életpályámul, a munkaegészségtan szakot.

         Április 28. Bal szemem bevérzettsége valamennyit halványult, szedem a vitaminokat. Látásom változatlan, nem megyek szemészetre. Ma látogatóm volt: Schifferné. Annak idején került az Aradi vértanúk utcai házunk hátsó kis építményébe, és egy tűzoltó, akit kénytelenek voltunk befogadni a lakásínség idején. A nagyobb lakást ráfizetéssel szerezte meg magának. Puella publica életmódjával számunkra kellemetlen jelenség volt. Most kertvárosban lakik, lányának két gyermeke van. Schifferné meglepően jó néz ki. Egy ismerősét látogatta meg és benézett hozzám, szerencsére rövid volt látogatása. Unokáimról érdeklődött, konfliktus nélkül hamarosan elment.

         Április 29. Kerülnöm kell az erélyes tornát, mert 60-as pulzusom nem szaporodhatik, tehát lokális vérellátáshiány, -csökkenés következhet be. Legjobb a gyaloglás és a kíméletes gyógytorna. Az utóbbi időben az Új Dunántúli Naplóban meglepően sok férfi halálozásról olvasok, 45 és 65 év között. Mintha a magam sorsát láttam volna, amikor a POTE főgépésze 93 éves korában, ugyanazon a napon halt meg, mint 6 évvel korábban a felesége. Fiat voluntas tua! Könnyű halált adj Istenem, Párommal boldog találkozást.

         Május 3. Levelet írtam Eszékre, Verának. Ő Gizinek írt levelében érdeklődött hogylétem felől. Eszéken nyugalom van. Vera fia, mint tartalékos hadnagy szolgál, eddig nem érte baj.

         Gizinek születésnapjára két doboz kávét vittem, amikor máj. 1-én ebéden voltam nála. A hétvégén Magdolna inspeciós volt, így egyedül mentem misére. A Párommal évtizedeken át megszokott helyünkre ültem és kértem Isten áldását.

         Május 15. Magdolnánál lakásfelújítás van, így nem mehettem haza. A málomi műemlék templomban voltam misén. A templom nagyon szép román, az újabb rész gótikus, mely bővítés volt a román részben. Még látszanak az eredeti festmények. A pálos Levente, aki az otthonban pénteken mond misét, itt vasárnap kettőt mond, egyiket a fiataloknak.

         Május 18. Mostanában nagy élmény számomra, az otthon bővítésével kapcsolatos technika megfigyelése. Jelentős területet kapott e célra, amit bekerítettek. Úgy tudom, hogy a jelenlegi 330-as létszámot, megduplázzák, minden feladatra képessé teszik. A munka egy nagy földgyalúval kezdődött, mert a terep erősen emelkedő. A markolójával felrakta a talajt, ahogy felbecsültem, 10 teherautó szállította el az anyagot. Ezzel kb. két hét alatt végeztek. Kijelölték az épület alapvonalait, amit szintén gép vájt ki. Az alapárokba hatalmas gép hordja a betont, állandó forgás közben. Amikor kiürül, a gépvezető a víztartályból, nagy nyomással irányított vízsugárral a tartályt és a gépet gondosan megtisztítja. Az alapárokba került betont, a munkások úgy tömörítik, hogy az az árkokat egyenletesen töltse ki. Igyekszem a továbbiakat is megfigyelni.

         Lassan beletanulok a pacemaker szituációba. Most nem a szívritmus alkalmatlankodik, hanem fordítva. Mégsem lehetett   elhalasztani a ritmusszabályozást, mert időnként 40 alá ment, ami életveszélyt jelent. Ahogy mondani szokták, valamit, valamiért. Nyugodtan elhagyhatom a házat, de csak olyan utakon járok, ahol forgalom van. Minden második napon a kádban fürdök és kétszer egy-egy órát gyalogolok.

         Május 15. Ma olvastam a müncheni egyetem rektorának megállapítását, ezt feljegyzem. ,,Das leben hat köhere Ziele als mir Zu Genisem, oder auch, als mir produzieren, damit man geniesen kömle.''

         A múlt hétvégén nem mehettem ki Magdolnához, mert festőket várt. Így megint a műemlék templomba mentem, fél 10-re. Szerdán egy kiadós gyalogtúrát végeztem a Harkányba vezető országúton, Keserűpusztáig és vissza. két és fél órát vett igénybe. Nem siettem és nem is fáradtam el.

         Május 20. Délután Péter volt itt azzal, hogy a festők még nem   végeztek. Most a második heti kimenőm is elmarad. Tudomásul vettem és mondtam neki, csodálom anyja energiáját, amivel ezt a teljes felújítást csinálja.

         Május 23. Német újságokat olvastam, de be kell vallanom, hogy ismételten át kell rágnom magam ezen a tanulmányon, mert maga a stílus is szokatlan számomra. De megéri a fáradtságot, mert azt már megértettem, hogy e szerző - egy hannoveri professzor - a lélek halhatatlanságát hirdeti. Ez megerősíti reményemet, hogy   halálom után találkozhatom az én Párom lelkével, akit hősi és szent élete juttatott az Örök Hazába. Napi imáimban kérem, és az én lelkem is elvezeti majd! Adja Isten! Amíg nem mehetek haza, igyekezem lakályosabbá tenni félszobámat, most pl. virágvázát hozok be.

         Az új épület alapozása hamarosan elkészül. Bámulatos a gépesítés. Azok nagy része Ford gyártmányú és hihetetlenül sok mindenre képesek.

         Május 27. Ma újra megnéztem az építkezést. Az alapok már kiemelkednek. A terület közepén, egy kb. 6 m széles csatorna megy végig, aminek az alja beton. Sikerült megtudni, hogy ez a közműalagút lesz, tehát itt már nem kerülhet sor meghibásodás esetén felbontásra. Víz, szennyvíz, elektromos vezeték, gáz, fűtőcsövek, stb. Nyugaton évtizedek-kel ezelőtt már így építkeztek. Jöhet a falak felhúzása, ami gondolom a leggyorsabban fog menni, abban nincsen semmi akadály.

         Ma egyébként Kőhegyi Imre vendége leszek. Egykori tanítványom ma a KÖJÁL tisztiorvosi hivatalának egyik osztályvezetője. Be akarta mutatni Mecsekalján lévő gyümölcsösét. Autóján vitt ki. Mintaszerű szőlőjében minden nagy, és szép a kilátás a városkörnyékére. Borral megrakodva búcsúztam tőle. Megígérte, ezt a kirándulást ősszel megismételjük. Nagyon kellemes délután volt. Autóján hozott haza.

         Időnként nagyon nyomott hangulatban vagyok. Csinálom a napi kétszeri egy-egy órás gyaloglást és újra kezdtem reggeli gyakorlatomnál, a súlyzókkal való karmozgást. Ez a harmadik hét, hogy a festés, stb. miatt nem mehettem ki hétvégére, remélem, holnap jön értem Magdolna, szívesen ülnék zongorához.

         Június 2. Májusban az utolsó hétvégén Magdolnánál lehettem, mert a lakásfelújítás készen van. Most minden ragyog. Következik hamarosan a ház északi alapjának feltárása és szigetelése. Azután a pince, amit Csaba meggondolatlanul betömetett. Érthetetlen számomra Csaba ismételt, téves gondolkodása a házról. A harmadik utcai helyiséget, ahelyett, hogy bérbe adta volna, eladta. Így a vevő társtulajdonos lett. Most milyen jó lenne harmadik garázsnak, hisz három autója van a két családnak.

         Rosszul esik leírnom, de sajnos túl nagy volt a rosszakarat, a szerencsétlen házasságban kínlódott Magdolnával szemben. Nem vitás - a bírósági bontótárgyalás iratából meggyőzően kiderült, - hogy a menthetetlenül alkoholista Arató Károly javára kapott a bírónő részletes információt a lakás megoszthatóságáról. A bírónő ugyanis lányának jogi karra való felvételét remélhette az adatokat szolgáltató docensnőtől. Nem tudok szabadulni attól a feltételezéstől, hogy a botrányosan viselkedő Arató miatt, Magdolnának a házból menekülése volt az egész kampány végcélja.

         A legutóbbi hétvége, egy nappal hosszabb volt pünkösdhétfő miatt. Ez nem egyházi ünnep, polgári szabadnap volt. Ajánlottam, hogy a következőt emiatt hagyjuk ki, de Magdolna nem fogadta el. Úgy látom, amíg nem válok fekvőbeteggé, marad péntektől vasárnap estéig a hétvége. Ismét sokat zongoráztam

         Egyik délután meglátogattam Rónaszéki Elemért. Szokott bőbeszédűsége miatt nem került szóba, hogy megkérdezze: hogy érzem magam. Visszaemlékszem arra, hogy mikor még Párommal és Elemérrel hazafelé menve a Surányi út - Vilmos utca sarkán sem tudta befejezni mondanivalóját, rajtam már látszott a türelmetlenség, úgy látszik ezekre emlékszik Elemér, mert most nem bizonyult jó barátnak. Sajnálom, tudomásul veszem.

         Magdolnánál láttam egy Akadémiai kiadványt: A Magyar fizika elmúlt 100 esztendejéről címmel. Bay Zoltán írta, 1947-ben:

       ,,Hogy van az, hogy Ernst Jenő, az örök antagonista, a pártot abszolut tekintélynek ismeri el? Azelőtt arra használta eszét, hogy - ha kellett a legcsavarosabb okoskodással is - felfedezze a hibát valamiben. A tudományban ma is ezt csinálja. A párttal kapcsolatban fordítva működik agya. Itt minden erejét összeszedi, hogy amiről világosan látszik, hogy rossz, arról bebizonyítja, hogy jó.''

       Talán a kommunizmus alaptételei, a kommunista filozófia, az a végső bizonyosság , amelyet egész életében keresett és most megtalált? Szó sincs róla! Vitáink folyamán meggyőződtem, hogy Ernst Jenőnek fogalma sincs arról, hogy mi a dialektikus materializmus és nem érdekelték a gazdasági elméletek sem. Ernst Jenő olyan kommunista volt, aki nem tudta, mi a kommunizmus!

         Ernst Jenő Mansfeld Kórtani Intézetében hosszú éveken át az izomműködés témájában dolgozott, mint díjtalan tanársegéd. Mansfeld profnak rendelkezésére állt egy zsidó pénzalap, melynek egyik sponzora Kornfeld Móritz Fejér megyei nagybirtokos volt. Ernst túlélte a nyilas vi-lágot és a Fizikai Tanszékből, Biofizikát csinált. Az egyetem egyik vezető-je lett a Rákosi-Gerő világban. Mansfeld intézetében annak idején, három éven át egy laboratóriumban dolgoztunk. Én Geiger Ernő segédje voltam.

         Amikor az Ungvárról elküldött Kun Lajosról kiderült, hogy nem képes a Közegészségtani Tanszéket vezetni, Ernst nekem ajánlotta fel a tanszéket. Mivel jól ismertem Ernst gátlástalanságát, nem fogadtam el az adjunktusi kinevezést, mert ezzel teljesen kiszolgáltattam volna magam Ernstnek. (Pártba lépés stb.) - Ma sem sajnálom, hogy nem lettem akkor professzor jelölt, mert úgysem felehettem meg az elvárásoknak, mint aki aztán oda került helyettem. (Tigyi)

         Június 3. Szép gyaloglást teljesítettem. Reggeli után indultam és Péterpusztától, a tavakig mentem. Fel is mentem a nagyobbik tó menti halászházhoz, ahol horgászokat láttam. A gáton a felírat szerint nem szabadna járni, de ezt láthatólag nem veszik figyelembe. Magam sem értem, miért tiltanak értelmetlen dolgokat, ez demoralizál. Úgy gondolom, a gáton majd Keszű faluba érek a következő túrámon. Negyedórás üldögélés után indultam vissza. Az egész 2 óránál tovább tartott. Pulzusom 62, fáradtságot nem éreztem.

         A jövő héten egyik délután elmegyek Keszűig. A megyei térképen sem a tavak, sem a Harkányba vezető út nincs feltűntetve, ezek kb. 10 éve létesültek. A pécsi térképen sincs még feltűntetve a Szoc. otthon kör-nyéke, csak Málom község. Ma pedig ez a két utca, már magas házakkal van körülvéve. Az Alsó és Felső utcákban csinos házak és szép udvarok vannak. Közigazgatásilag Pécs - Europastadt része.

         Június 4. Két hónapja nem volt eső és az utóbbi két hét, már kánikulai volt. Amerre gyalogolok, mindenütt napraforgót vetettek. A nagy talajvízhiány ellenére a vetés szépen kikelt, még nem látszott aszálykár. Ma teljesen beborult az ég, sötét felhőkkel, de egy gyenge kis permet után elvonultak a felhők.

         Az építkezést rendszeresen figyelem. Az utóbbi napokban sűrűn fordultak a betonos autók. Előtte pár napon át készültek a vasalások. Látok már építési betonelemeket is, amiből arra következtetek, hogy hamarosan megindul a falak felrakása, a tulajdonképpeni magasépítés.

         Június 7. A hétvége mozgalmas volt. Sokat zongoráztam, végére jutottam a Mozart szonátáknak. Chopin mazurkákat is vettem, az utolsók már   távolról sem olyan   egyszerűek, mint az elsők, igen gyakori a hangnemváltozás. Ebben Lisztre emlékeztet. Mindig technikai bemelegítőkkel kezdek, ezek között Liszt igen korai etűdjeivel, amiket ő később átírt, de ezek azért már túl nehezeknek tűnnek nekem.

         Szombat délután Magyar Pista /Duci/ és Pintér Baba vártak bennünket, a mecsekszabolcsi, nagyon szép kertjükbe. Rengeteg virág - köztük a Páromtól kapott bokorrózsák, a bejárati út mellett szőlő és konyha-kerti növények. Kitűnő fehér és vörösborát élveztük, - persze Duci és Magdolna, mint vezetők, csak vizet ihattak. Mindenük nagyon szép és a konyhájukat is ellátja. Nagyon kellemes két óra volt.

         Vasárnap Magdolna ügyeletes volt, így magam mentem misére. Meglepetésként ért a horvát nyelvű mise, melyet a zágrábi főpap mondott. Most sem volt semmi tömjénezés. A hajó közepén igen tarka és csillogó-villogó népviseletben ültek, maguk előtt tartva egy szablyát. A kóruson népének. Nem tudtam, honnan jött ez a nagy csoport, csak mise után, hogy magyarországi horvátok, akik jól megőrizték évszázadokon át népi szokásaikat és viseletüket. Megnyugtató, hogy a mai napilapokban erről semmi sem volt olvasható, mert volt egy kis szorongásom, hogy a szerbek ezt provokálásnak vennék. Nagy és szép élmény volt.

         Délben telefonáltak, hogy Veráék Eszékről két napra megérkeztek. Délután lementem Gizihez, és oda vártam 17 órára Pétert. Veráék Eszéken kikerültek a harcvonalból, de jellemző, hogy a nagyon szép bejárati kapuhoz az üveget megvették, de ma is még nylonnal pótolták, a múlt évben egy közeli aknatűzzel tönkrement üveget. Dubravko fiuk már három év óta, állandóan a legzavarosabb helyeken harcol, most Boszniában. Mint tartalékos hadnagy vonult be szolgálatra, és ma már tábornoki rend-fokozata van. Ritkán és rövid időre láthatják, nagyon féltik. Eddig sérülés nem érte, de amit eddig átélt, nagyon megviselte kedélyileg. Kimerült és nagyon fáradt.

         Az otthont bővítő nagyarányú munkában, most elérték a földszintet. Betonidomokat hordanak az autók, hamarosan megindul a felépítmény.

         Június 8. Mindig rosszul esik, ha valamit kérdezek gyermekeimtől és a válasz úgy kezdődik: már mondtam neked! A hiba az én megromlott emlékezőképességemben rejlik. Egy szóval, kár ennyire megöregedni.

         Június 10. Ma reggel szobatársam rosszul lett. Már pár napja csak turkált a tányérjában, még a szokottnál is gyakoribbak lettek a rángatódzásai,feltűnt nyugtalansága. A főnővér szólt az orvosnak, aki súlyos arythmia miatt kórházba utalta. Bízom benne, hogy 1-2 hét múlva újra itt lesz és akkor talán ésszerűbben fog élni?! Remélem meg tudják gyógyítani, mert kaphatnék rosszabb szobatársat is.

         Amennyiben a bővülő otthonban lesz egyágyas szoba - és megérem az építkezés   végét, ilyet fogok igényelni. Most még nem érdeklődöm, talán hamarabb, és könnyű halállal remélhetem a találkozást az én angyali Párommal. De: Fiat voluntas tua Domine Jesu!

         Tegnap délután egy eddig be nem járt málomi falurészben sétáltam. Éppen vissza akartam fordulni, amikor nem messzire megpillantottam egy feszületet. A körülötte lévő bokorágaktól kiszabadítottam és meglepődtem, hogy nem a szokványos feszület. Vagy egy őstehetség, vagy egy jó szobrász alkotását szemlélhettem. A corpus tökéletesen formált, az arcon a szomorúság nagyon szépen kifejeződik, a bajusz két szárnya a szájzugnál, a kis szakállal kapcsolódik. Az volt az érzésem, egy meggyötört magyar testet látok. Sajnos, nem lehetett megállapítani a műalkotás idejét, de nagyon szép, és megrendítő. Egy tujafenyő díszlik mellette. Bensőséges imára fakadtam, kérve Jézus urunkat, mentse meg az emberiséget a jelenkori szörnyűségektől.

         A mai hírlapban olvastam, hogy Boszniában újra fellobbant a horvátok és muzulmánok közti harc és több halott, meg sok sebesült az áldozat. Unokahúgom, az eszéki Vera mondta, hogy fia azon a területen parancsnoka egy nagyobb horvát katonai egységnek, és nagyon félti őt. Adná a jó Jézus, hogy ne terjedjen ki felénk is a vész!

         Június 15. A hétvége, mint mindig, most is nagyon kellemes volt. Hétfőn visszahozták Kovalik Károly szobatársamat de változatlan körülötte a vizeletbűz. Úgy tűnik, nem érzi az ingert, vagy nem tud felkelni. Végül sikerült másik szobába elhelyeztetni. Remélem az új elviselhetőbb lesz. Egyelőre magam vagyok a szobában.

         Június 23. Megkezdték az új épület felmenő falait nagy üvegtéglákkal építeni. Vajon lesz-e egyágyas szoba és milyen lesz az új lakótárs itt a régiben?

         Olvasom egy Deutschlandarchivban, hogy milyen nagy nehézségei vannak a birodalmi kormánynak a keletnémetországi csatlakozással. Úgy tűnik, ott is a kompromittált pártvezetők igyekeznek a ,,megbékélés'' jegyében a vezetőhelyekre bejutni, és ez feszültséget okozott a közvéleményben, vagy még mindig reménykednek a visszakanyarodásban. Az egységes Németország, a keletnémetrész miatt, túl nagy anyagi terhet vállalt.

         Június 24. Ma délelőtt másfél órát járkáltam és nézelődtem az építkezés területén. Egy habarcsot előállító gépet raktak le az északi oldalon. A kora tavasszal   megkezdett, rengeteg földmunkával járó építkezés, remélem a fagy beálltára tető alá kerül, és a jővő nyáron átköltözhetem, talán egy egyágyas szobába?

         Abádinénak igen részletes levelet írtam, ajánlva szociális otthonba menetelét. Ennek hat hete, semmi hírem felőle. Tartok tőle, hogy meghalt? De erről értesítenének az örökösei.

         Június 30. A hétvége megint kellemesen telt el. Péter névnapját ünnepeltük 27-én és Magdolna megint kitett magáért. Szombat délután le-mentem Gizihez, vittem neki egy doboz Eleniumot és egy doboz Aszpirint. Szokás szerint finom feketét készített, de most - talán elsőízben, - panaszkodott, nagyon magányosnak érzi magát időnként, egyébként jól van.

         A héten meghalt Sass Dezső zongoraművész 90 éves korában. Felesége él.

         Károly szobatársam is megszabadult az élettől, kéthetes öntudatlanság és teljes inconistencia után. Egypár napig magam voltam a szobában, de tegnap egy nyugdíjas orvost telepítettek be, dr. Réthegyi Miklóst. Már a második napon kiderült, hogy súlyosan terhelt, senilis demneciával. Elmondta első napon, hogy Debrecenben végzett szülész, és több ezer szülést vezetett le. Engem is kikérdezett pályafutásomról. Hamar feltűnt, hogy teljesen inaktív, alig mozog. Este, mielőtt kikapcsolta a tv-t - és én hamarosan elaludtam, - megtapintotta a pulzusomat. Ezzel megzavarta alvásomat. Reggel megkérdezte: Magának mi volt a foglalkozása? Teljesen felöltözött és akkor akart mosakodni. Délben az asztalnál kivette pro-tézisét evés közben, lekaparta és úgy evett tovább. Erre felkeltem és otthagytam. Egyébként sem tudta megjegyezni, hogy mi az övé, bezárta kulcsra az én szekrényemet, stb. Kértem a főnővért és az orvost, hogy szabadítsanak meg tőle.

         Váratlan gyorsasággal áthelyezték az emeletre, egy többágyas szobába. Hozzám egy ötven év körülit hoztak le, aki éppúgy sokat jár ki a városba, mint én. Remélek! Ez a nagy gyorsaság megerősít Nemerey iránti nagy bizalmamban.

         Ma megtudtam, hogy a bővítés a fekvőbetegeknek készül, quasi, elfekvő lesz. Le kell mondanom az eddigi elképzelésemről, hogy majd odakerülök, pláne egyágyas szobába. Jelentős pozitívuma, ha közeledik a vég, nem kell kórházba menni, itt fejezhetem be életemet.

         Reggeli után begyalogoltam a Nevelési Központba, és busszal a temetőbe. Mezei virágokból csokrot helyeztem Párom sírjára. Ima után, anyósom sírját kerestem fel, aki negyven éve halt meg, követve két évvel előbb elhalt férjét. Adjon Isten örök nyugodalmat Nekik, et lux perpetua luceat ei. Megköszöntem, hogy felnevelte nekem a leányát!

         Július 2. Sarlós Boldogasszony napja. Péntek lévén a ,,Magnificat'' volt a prédikáció misénken. A pálosunk mindig nagyon szépen és okosan beszél. Szomorú bizonyítvány társadalmunkról, hogy ma is csak negyvenen voltunk csak a háromszáz, többnyire nyomorult közül. Páter Levente mégis változatlan buzgalommal celebrál.

         Rézhegyi doktor a többágyas szobában, ahová áthelyezték, mind-járt azzal kezdte, hogy verekedett. Meg kellett kötözni. Nemerey dr. azt hitte túlzok, mikor azt mondtam, elmeosztályra való. Ma be is utalta oda. Gondolom, hozzátartozói is megkönnyebbültek.

         Az új szobatárs Schmidt Ádám, 1919. 09. 27-én született. Elvált második feleségétől is. Két lánya, unokái és dédunokái is vannak. Akna-mélyítő volt, silicisissal nyugdíjazták. Naponta több mint 30 tablettát szedetnek vele. Eddig semmi kifogásom nem merült fel vele szemben, de nem tegeződtem vele. Remélem, alkalmas szobatárs lesz, nem dohányzik, nem horkol és többnyire a szobán kívül forgolódik.

         Szomorú hírt közölt Magdolna. Felhívta Selleinét, így tudta meg, hogy Sándor meghalt. Szegény Editnek is veseelégtelensége van. Otthon végezhette azt a kezelést, melyet ezelőtt csak az intézetben végeztek, azaz ,,kimosták'' vérből a salakot. Vajon hogy fogja elviselni a magára maradottságot. Mindhárom gyermeke elvált. Egyik fia és a lánya újraházasodott és Németországban van. Próbálok majd neki levelet szerkeszteni.

         Ma fejeztem be Peierls: A természet törvénye c. könyvét.

         Július 7. Tegnap végre levél érkezett Abádi Tinkától. Nem akarja elhagyni házát, ahol jól el van látva, mint írja. Válaszlevelemben helyeseltem elhatározását. Selleinének is írok egy részvét levelet.

         Július 8. Már tegnap keresett egy férfi, de éppen gyalogoltam. Meghagyta, hogy ma 10 órakor keresni fog. Mint komlói városi tisztviselő mutatkozott be. Személyi igazolványom megtekintése után közölte, hogy Komló város vezetősége, ki akar tűntetni ottani tevékenységem alapján. Aug. 19-én, vagy 20-án lesz a közgyűlés, melynek keretében ,,magas kitűntetésben'' részesítenek. Mintát vett jobb kezem gyűrűsujjáról. Kérdésére azt mondtam, lányom visz ki autóval. Hát ez kedves, szép nap lesz számomra! Jeleztem, hogy lányom csak hétvégeken vezet háztartást és akkor rendszeresen kivisz az otthonból. Ezért kellett az otthonban elhelyezkednem.

         Július 18. Délben itt volt Timkó Éva, névnapomra gratulálni. Cukrászsüteményt és pogácsát hozott. Mostanában gyakran van Pécsett, anyja betegsége miatt nehezen tudja ellátni a háztartást. Orvosukkal jól megvannak. Majd viszonzom a látogatást és a süteményt.

         Július 19. Kint voltam a tavaknál. Leülés nélkül másfél órás út, jól bírtam. Új asztaltársam Horváth Ida, a Zsolnay gyár pénztárosa. Nyugdíjazásáig évtizedeket töltött a gyárban. Kellemes változás Kovalik Károly után. Ebéd után egy másik szomszédommal, egy intelligens, 70 év körüli úrral beszélgetve, nagyon örvendetes információhoz jutottam. A jelenlegi keleti szárnyat továbbépítik és összekapcsolják, a már épülő 130 ágyas elfekvő, kórházi szárnnyal. Ez az épületrész szociális otthon marad majd, de benne egyszemélyes szobák is lesznek, zuhanyozóval. Ez nekem nagyon megfelelő lenne. Megfogom kérni Magdolnát, ha mostani értesülésem alapos, jegyeztessen elő egy egyágyas szobára.

         Július 22. Magdolna nap! Szerencsémre délutánra bemondta magát Rónaszéki Elemér, így kissé enyhült a lelki nyomás. Milyen nehezen tudok belenyugodni Párom elvesztésébe! Remélem, a hétvége jó lesz. Viszek Magdolnának a szokott élelmezési feleslegemen kívül, egy cserép fikuszt, remélem örül majd neki. Azt is remélem, nem fenyegeti lakását a nedvesség és felesleges lesz a kőműves ajánlotta, teljes északi fal szigetelése.

         Július 27. Az ember alig tud kiigazodni abba a tarkabarkaságba, ami a ruhákat illeti. 30-40 éves férfiak kánikulai, térdig érő nadrágja, 3-4 féle színben kápráztat. Ma először láttam kakastaréj fizurát: a tarkótól homlokig egy pár centi hajsáv, a többi bőrfej. És ezek építik majd a magyar államot? Szegény Petőfi: szegény hazám, teneked kevés van csillagod.

         Július 28. Abádiné, Tinkának írtam, válaszolva 15-iki levelére. Az ő írása könnyen olvasható, nem úgy, mint az enyém.

         Augusztus. 2. Nagyon rossz hangulatban vagyok, talán nem is okos most folytatnom a naplóírást. De őszintének kell lennem. Jól tudom, soraimat halálom után nem fogja elolvasni senki. Annak ellenére, hogy környezetemben úgyszólván alig akad valaki, akinek ne lenne több panasza a testi státusát illetően, mégis én alig bírom elviselni az élet tovább vitelét. Nagyon kívánom az elmúlást.

         A hét végén Magdolnánál nagy asztalt találtam. Az Arató lány férje, Henrik, aki Svájcba ment családostól, egyik unokája jött Lánycsókra, nagyanyjához. Ez a 15 éves lány unokatestvéreivel, Arató Eszterrel és Péterrel találkozott az ebédnél. Finom ebédet készített Magdolna, aki min-den ügyemet elintézi, de életét nem érinthetem kérdésekkel. Az az érzésem, kötelességet teljesít, nekem pedig hiányzik a szeretet megnyilvánulása. Valószínüleg bennem van a hiba, és nem találom meg a megfelelő hangot hozzá. Túlságosan érzékeny vagyok, mondja Magdolna, de ez természetes azok után, hogy két fiamat és Páromat túl kell élnem.

         Augusztus 12. Tegnap délelőtt itt volt Király Ernő Komlóról, és a Komló és Vidéke lap szerkesztője, aki felvételt készített rólam és elment. Sokáig beszélgetünk a kitüntetés kapcsán pályafutásomról. Biztosított, hogy sokan és szeretettel emlékeznek rám. Időben értesítenek, mikor és hol várnak rám.

         Augusztus 23. Az lemúlt napok számomra szépek voltak. Csütörtökön Magdolna már 4 óra előtt értem jött, mert 18 órára tűzték ki a közgyűlést, amikor a kitűntetéseket átadják. Meglepően sokan jelentek meg, főképp középkorúak. A gyűlés megkezdése előtt beszélgettem velük arról, hogy gyermekkorukban gyógykezeltem őket, de egypár férfi is emlegette, hogy jó tanácsokat kaptak tőlem annak idején.

         A polgármester beszélt, de ebből semmit sem értettem, mert távol ültem tőle, és Magdolna sem volt mellettem. Beszéd után átadta a :

 

                             K O M L Ó   V Á R O S D Í S Z P O L G Á R A

 oklevelet és egy kis dobozt. Én csak annyit mondtam a kitűntetést megköszönve, hogy ,,hűségem'' elismerésének tartom. Hű voltam, amikor nem teljesítettem a hadiüzem katonai parancsának távozási, kiürítési rendelkezését, mert tudtam, a gondozásomra bízott bányászok mellett a helyem. Nem vállaltam a két évvel későbbi minisztériumi beosztást a bánya-társpénztár országos felszámolására, mert az OTI kevesebbet nyújtott volna. Ez azzal járt, hogy lemondtam komlói állásomról és Magyarszék után, 2 éven belül Pécsre mentem, MÁV tisztiorvosi állásba. A következő években a bányaegészségüggyel, az orvosi közegészségtani intézettel együtt működve, tudományos és szervezeti tekintetben hasznos munkát végezhettem. Ezt a nyilatkozatomat taps fogadta.

         A közgyűlést követő fogadáson többféle kérdésre válaszolva elmagyaráztam, hogy a kommunisták nem küldtek el engem Komlóról, de nem akartam, ill. nem tudtam az ő vezetési stílusukba beilleszkedni. Azt hiszem, sikerült elismertetni az akkori döntésem helyességét. Tóth József polgármester és az ÚDN-ban megjelent híradás is úgy értelmezte a kitűntetést, hogy az nem csak az önfeláldozó, éjjel-nappali gyógyító munka el-ismerése, hanem a bányásztársadalom problémáinak felvállalásáért is ki-járt nekem.

         A Díszpolgári oklevéllel együtt egy arany pecsétgyűrűt is kaptam, Komló címerével. Nagyon jólesett ez az elismerés és megbecsülés. Igyekezni fogok a kapcsolat fenntartására, legközelebb újévre küldök egy levelet a polgármesternek.

         Pénteken igyekeztem kipihenni a komlói élményeket és szombaton látogattam meg Gizit. Vasárnap nagy élmény volt a mise, Magdolna ügyeletes lévén, nem jöhetett velem. A két gyermek gratulált a kitűntetésemhez és Péter vitt vissza az otthonba.

 

                                                                                 1993

 

         Augusztus 26. Mára alaposan megváltozott az időjárás. Lehűlt a levegő és reggel óta szemerkél az eső. Mennyi hasznot hozott volna, ha hamarabb esik. Az építkezés dolgozói szerint, több méter mélységig, teljesen száraz a talaj és ez az aszály, már évek óta tart. Sok csapadék, főleg sok hó segítene.

         Telefonos bejelentés után, ma nálam volt az ÚDN szerkesztője és csaknem   két órán át   kérdezett, illetve beszélgetett velem. (Dunai János) Arról érdeklődött, miért mentem ki olyan fiatalon Komlóra? Elmondtam, hogy Párommal való házasságom tette ezt lehetővé és hogy milyen ritka ember volt. Elvesztésébe sohasem tudok belenyugodni. A héten valamelyik számban olvasható az interjú, majd küld egy példányt.

         Elkezdtem Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés c. regényét olvasni. Attól tartottam, fel fog izgatni, de nem zavart meg, psychológiai mester-mű. A szobatársam napok óta panaszkodik. Végre megfogadta tanácsomat és szakvizsgálatra ment, esetleg felveszik a kórházba?

         Szeptember 6. Hétvégén Magdolna mutatta Erika egy költségvetését, melyben az áll, hogy Nagy János szerint, a volt felvonulási épület lakhatóvá tétele, ugyanannyiba kerülne, mint a főépület udvari oldalán egy szélesebb járda, és a csapadékvíz akna betonozása. Ehhez elvárja Magdolna 50%-os hozzájárulását. Ez azt jelentené, hogy a főépület vízvédelmi munkáinak költsége, egyedül Magdolnát terhelné. Egyébként nem értem, mit akar Erika ennek az épületnek lakhatóvá tételével?

         Ebbe a zűrzavarba érkeztem a hétvégén. A két nő nem képes nyugodtan tárgyalni egymással. Ha nem ér véget a vita, a főépület vízvédelme is elódázódik. Sikerült Erikát meggyőznöm, ha az épületet lebontják, a téglából kerítés készülhet, tehát szállítási költség sem lesz. Felszabadul a terület, ahol virágos kertet létesíthet.

         Magdolna Ibusz csoporttal 10 napos útra indul a Garda-tóhoz. Visszafelé Velence is programban van. A díj 25 000 Ft. Remélem jól sikerül az út, ráfér a pihenés. Így két hetet töltök majd az otthonban. Ezalatt protézist és olvasószemüveget csináltatok.

         Németországból Szij Dénes küldött egy 100 oldalas folyóiratot.

         Két órán át a tv-hez láncolt a Horthy család kenderesi újratemetése. Portugáliából hozták haza a családi kriptába.

         Szeptember 13. Vasárnap reggel enyhén esett az eső amikor templomba mentem. Amíg fekvőbeteg nem leszek, megnyugtatnak ezek a hétvégi programok. Próbálom elfoglalni magam a német szöveggel, de nagyon nehezen telik az idő. Emlékszem rá, hogy gimnazista koromban is milyen nehezen múltak a vasárnap délutánok. Így vagyok ma is, több, mint 70 év után.

         Ma többször eszembe jutott, hogy szőlőbéli házunkban, (Székely Bertalan u. 34/b) - már csak magam lakva - egyik szombaton estefelé, a kredenccel szembe megbotlottam,és homlokkal nekizúdultam a bútornak. Próbáltam felkelni és   újból neki estem   a bútornak. Másnap hiába várt rám Magdolna, felküldte értem Pétert, és én még mindig eszméletlenül feküdtem a parkettán. Több mint egy év után tudtam megállapítani, hogy az előzetes időkben mik történtek velem? Mi az a megtörténtnek tartott esemény, ami csak az agyrázkódást követő kb. 12 óra eszméletlenség alatt játszódott le, károsodott agyamban?

         Szeptember 23. Reggel bementem a szemüvegemért. A keret a múlt héten 240, most már 1200 Ft.

         Október 4. Válaszlevelet írtam Selleinének, aki gratulált a díszpolgárságomhoz. Részleteztem, miért hagytam ott annak idején a kommunisták vezette Komlót. Elmagyaráztam, hogy Magdolna csak hétvégeken vezet háztartást. Péntek du. jön értem és vasárnap du. hoz vissza. Nagyon jó hozzám! Abádi Tinkának is válaszoltam.

         Október 5. Megkaptam az új protézist, tökéletes. Utána Gizinél voltam. Finom kávéval kínált. Szőlőt és szilvát akart adni, amit nem fogadtam el, mondván, jól el vagyunk gyümölccsel látva. Tegnap óta a nagy ebédlőben étkezem, ami olyan, mint egy privát étterem. Az eddigiekkel szemben ez nagy előrelépés a pontosság és a hygienia szempontjából.

         Október 7. Fekete István: Ballagó idő c. életrajzi regényében olvastam a következő mondatot: ,,a szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett és amivé lesz és nem szakadhatnak el soha.''   Fekete István nagyon közel áll hozzám, mint falusi tanító fia.

         Október 13. Kint voltam a horgásztónál. Jobban elfáradtam, mint az előző ilyen kirándulásomon. Befejeztem a Ballagó idő-t. Még egy mondat az utolsó oldalakról: ,,a halál hihetetlenebb volt előttem - minden vallási gondolat nélkül is, - mint bármilyen formában a múlhatatlan élet, amiről végeredményben senki sem tudja, hogy tulajdonképpen micsoda.'' Tehát, ő sem gondolja, hogy a halállal vége az embernek, hisz a lélek halhatatlanságában. Én is hiszek az örök világosság és béke mennyországában és a találkozásban!

         Október 19. A társadalmunk és a vallásosság c. cikket olvastam a mai Magyar Nemzetben. A vallásszociológiai vizsgálatok szerint az ország lakosságának 70-80%-a várja el az egyházaktól a karitatív munkát, az emberek erkölcsi istápolását. 40 %-a helyesli az egyházak politikai szerep-vállalását. Az emberek 15%-a elkötelezetten vallásos, 55%-a pedig a maga módján.

         Október 20. Egyszer már átrágtam magam R. E. Pierls: A természet törvényei c. művén. Akkor is, most is igen nehezen értem, mert sok helyen matematikával , képletekkel próbálja megértetni a fizikát. Az az érzésem, hogy az anyag szerkezetének bonyolultsága egyenes arányban fokozódik magyarázataiban, a kísérleti lehetőségek, a vizsgálódás és a megfigyelés lehetőségeinek fejlődésével. Mi még úgy tanultuk, hogy az atom - nevének megfelelően - az anyag oszthatatlan elemi része. Ma már  az atommag részeibe is ismert, osztható új berendezésekkel, protonok, alfarészecskék, stb. különíthetők el. Hol vagyunk már attól az egyszerű elképzeléstől, hogy van egy pozitív elektromos atommag és a körül keringenek különböző távolságokban, különböző számú és negatív töltésű elektronok! Azt olvasom, hogy az anyag és energia egymással felcserélődnek, a részecskék hullámrezgésbe, ill. mozgásba alakulhatnak stb. Minél nagyobb lesz a kísérletekben a technikai vizsgált lehetőség, annál komplikáltabb képet kapunk. Be kell vallanom, alig tudom követni a szerzőt.

         A kozmikus sugárzásról is szó van a könyvben. Olvasom, igen összetett jelenség. Mindez matematikai képletekben, egyenletekben levezetve a könyvben.

         Október 27. Ismét kaptam Szíj Dénestől egy német folyóiratot, amiben a kereszténydemokrata párt korszerűsítési programját tárgyalja. A nyugatnémet közönség nagyon beleélte magát a jólétbe, a keletnémet pedig 40 évig kommunista világban élt.

         Tegnap és ma is a temetőben voltam. Párom, anyósom, szüleim, Jenő és Gizka sírján gyertyát gyújtottam, így emlékeztem meg róluk. Tavaly még Magdolnával együtt jöttem, de az általa is látogatott sírokkal nagyon elfáradtam, ezért idén nem társultam. Talán jövőre is meggyújthatom gyertyáimat?!

         November 8. Sokat töprengek azon, miért élek még, mikor szeretett Párom és fiaim is meghaltak. Néha esti imámat azzal fejezem be, Jézusom add, hogy   ne érjem meg a reggelt. Ilyenkor az is felmerül bennem talán azért kell élnem, hogy bűnbánatot tarthassak és engeszteljek. Ezekre a kérdésekre a mai reggel Prohászka adott választ: Elmélkedések az evangéliumról c. könyvében.

 

         ,,Azt pedig tudjátok meg, ha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna. Ti is legyetek készen. Rövid életünk végén vár ránk a halál. Isten kimérte a napok számát és örök célokra adta. Ítéletemkor felhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üresforma tartály az idő, de ki kellett tölteni belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig, megszentelő malaszttal. Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk és dolgozzunk, halál után nem lesz idő. Jól meghalni annyit tesz, mint bűn nélkül, rossz hajlamainkat levetkőzve, Isten akaratában megnyugodva, meghalni. Magnum opus.''

 

         Igyekezem alázatos lenni, így imádkozom: Jézusom, adj könnyű halált, Párommal boldog találkozást!

         November 15. Ma Hermlin elbeszéléseit olvasva, feleségének haldoklását és halálát, megindítóan elmélkedtem, mert az én drága Páromra 75  emlékeztet. Mikor már érzi a halál közeledtét, azt mondta férjének: Mindig téged szerettelek.

         Az én Párom halála előtt két héttel Timkó Évának azt mondta: ,,Nem hittem volna, hogy egy házasság annyira boldog lehet, mint az enyém volt.'' Utolsó előtti napján, a rettenetes viszketés miatti morphin-bódulatában már beszélni sem tudott. Kezét simogattam, az ápolónő szólt, férje van itt. Erre kissé megszorította kezem. Amíg nem volt kábulatban, én többször megismételtem, hogy nagyon szerettem, és azt is, hogy egy sírba kerülök vele, biztosan remélem, hogy az égben találkozni fogunk.

         November 20. A hét végét ismét az otthonban töltöm. Az orvosegyetem talán hozzájut, egy itt még nem ismert röntgen géphez, ami Bécsben látható. Magdolnát kérték meg arra, nézze meg és mondjon véleményt. Tegnap utazott Bécsbe. Nehéz itt maradnom, de meg kell szoknom, mert Magdolna ebben az évben még nem volt szabadságon.

         Tegnap levelet kaptam Rékától, ami majdnem két hónap késéssel érkezett. Írja, hogy terhessége zavartalan, november végére várja a szülést. A forduló postával ment a válaszom.

         November 22. Ma nem merek naplót írni. Ugyanolyan havas-csúszós út van, mint 60 évvel ezelőtt, amikor első gyermekünk született.

         December 13. Születésnapomra eljött gratulálni Timkó Éva. Kalácsot és olvasnivalót hozott. Mikulásra Magdolnától csomagot kaptam, ami nagyon meghatott. Itt az otthonban is kapott mindenki csomagot. Az egyiket Éva kapta meg, a másikat elküldtem a két Timkó unokának. Jól esett, hogy viszonozni tudtam Éva figyelmességét.

         Tegnap 17 órakor meghalt az érdemdús és nagy nemzetközi tekintélyű Antall József miniszterelnök. Leukémiája volt, de utolsó napjáig betegágyából is irányította a kormányt. Nagy veszteség. Sajnos, hozzá hasonlítható közéleti vezetőt nem találhatunk. Göncz Árpád államfő, aki állandóan akadályozni próbálta Antallt, a halál előtti órákban magas kitűntetésben részesítette, amit én egyenesen gúnynak érzek. Isten óvja szegény hazánkat!

         Réka 3,5 kilós fiút szült. Anyja kiutazott hozzá. Megkért, írjak neki, hogy nagyobb önérzetet mutasson férjével szemben. A levelet elküldtem. Megírtam, hogy a család tényleges központja az anya.

         A Lenau-házból német folyóiratokat hozott Magdolna. Ebből olvasom, hogy kelet Németország csatlakozása erősen terheli Németország gazdasági helyzetét, így a luxust célszerű csökkenteni.

         December 23. Levelet írtam Enikőnek, válaszolva az övére. Levelet kaptam Abádinétól, hiányolta, hogy rég nem írtam, a forduló postával választ kapott.

         Magdolna ma délután jön éretem és 10 nap múlva hoz vissza. Itt az otthonban nagyon szép a kupoláig érő fa, szép ünnep volt. Mindenki kapott karácsonyi csomagot. Visszaemlékeztem a 3 év előtti karácsonyra a Honvéd kórházban, de igyekeztem uralkodni magamon.

    

                                                                                     1994

        

         Január 3. Tegnap, vasárnap délután hozott vissza Péter, egy barátja kocsijával. Az övével valami kis hiba van. Tíz napot töltöttem Magdolnánál, szép karácsonyi hangulatban. A székesegyház szertartásai mélyen érintettek. A két nagy napon püspöki szentmise volt, teljes pompában. A szilveszteri esti mise, de mindegyik, telt templommal ünnepelt. Sikerült viszonoznom Timkóék ismételt látogatását. Gizi is gondolt rám egy doboz keksszel. Éva sokat beszélt, élénk szerepe lehet egyházi körökben.

         Az időjárás végig +4, -2 fok között mozgott, időnként havas esővel. Szilveszterkor Magdolna egyik barátnője volt a vendég. Én 22 órakor lefeküdtem, ők hajnali háromig beszélgettek.

         Megint bele kell szoknom a szociális közösségbe. Szobatársam változatlanul rendetlen. Talán a villanyt se kapcsolta le, amíg távol voltam. Tegnap este mentő vitte el, de éjfél előtt visszahozta. Nagyon várom az ígért egyágyas szobát az építkezés befejezése után. Remélem, valóra válik.

         Tegnapelőtt rossz napom volt, már attól tartottam, visszatérnek hallucinációim. Zongorázni sem tudtam, mert elhalványultak és elzsibbadtak az ujjaim. Értágítóval, nyugtatóval sikerült enyhülést elérnem.

         Azt ajánlottam Magdolnának, hogy télen csak kéthetenként jöjjön értem, de nem fogadta el. Az nyugtat meg, hogy szolíd konyhát vezet, szobámat rendben tudom tartani, ezért velem nincs többletmunkája. Be kell vallanom, hiányozna a heti találkozás, a felüdülés nála.

         Eszter a napokban megy felsőfokú angol nyelvvizsgára. Február 1-től Pesten lesz állása, egy amerikai cégnél. Hétvégeken lejön Pécsre. Erre az állásra 30 jelentkező volt. Péter 20. évét fogjuk ünnepelni a hét végén. Ő sokat segít anyjának a házimunkában.

         Január 24. Három hét óta nem jegyeztem fel semmit naplómba, de jobb is, mert elfelejtem a közben történt kellemetlenségeket. Rendetlen lakótársam miatt sem izgulok, kivárom az építkezés befejezését. A városi tisztifőorvosnő közölte Magdolnával, lesz ott egy egyszemélyes szobám, fürdőszobával.

         Magdolnának jár egy fizikai havi folyóirat, amiben olvasom, hogy a mai fizika alapvetően más, mint amit tanultam a középiskolában. A modern természettudomány hajnalán a fizika az érzékszerveinkkel közvetlenül érezhető jelenségekkel foglalkozott. Ma jószerével csak olyan jelenségekkel, melyeket csak műszerekkel vehetünk észre, melyek azokat érzékszerveink ,,működési tartományába transzformálják''.

         Február 14. Újra kihagytam három hetet, pedig voltak jelentős változások eközben. Szobatársam állapota romlott. Kórházba volt két hétig, most visszahozták. Kellemes volt egyedül a szobában.

         Eszter megpályázott egy pesti állást, egy amerikai rádiótelefon pesti telepére. Azt gondolom, hogy vezető pozicióba került, mert szokatlanul magas a fizetése. Két órát utazik kötetlen idejű munkahelyére, ami azt jelenti, reggeltől estig el van foglalva. Nagyon féltem Esztert, túl nagy az ön-bizalma. Úgy látom, Magdolna baráti körében nem egy fiatal családot lá-tok akik vallásosak és boldogan nevelik gyermekeiket.

         Magdolna a Trabant helyett megvásárolt egy 1200-as Opelt. A kiöregedett kocsit Péter barátja vette meg, amibe már én is szorongtam beülni.

         Réka unokám megszülte Kristóf nevű fiát, aki szépen fejlődik. Erikához változatlanul felmegyek hétvégén és próbálom csökkenteni közte és Magdolna közötti kisebb feszültséget.

         Ma pacemaker ellenőrzésen voltam az otthon kocsijával és kísérőjével. Vizsgálatnál mindent rendben találtak, nincs semmi bajom, és már a 89-ik évemben vagyok.

         Március 9. A hétvégén lejött Eszter az élettársával. Magdolna megint finom ebédet készített. Életmódom változatlan, nem eszem zsírosat, átadom Ida asztaltársamnak, aki tejet ad helyette nekem. Napi egy órát gyalogolok, reggel és este súlyzókkal tornázom. Kondiciómat igyekszem megtartani. Sokat olvasok, Magdolna ellát olvasnivalóval a Lenau-házból. Sajnos, a zúgást változatlanul érzékelem, úgy látszik az agyrázkódás következménye. Türelemmel elviselem.

         Március 20. Nagy változást találtam a kertben. A talajt előkészítették a pázsithoz, a száraz füvet elégették. Az otthonban az ápoló és kiszolgáló személyzet kifogástalan, de szobatársam rendetlen. Nagyon várom a különszobát.

         Ma fekete vasárnap. Felmentem a műemlék templomhoz. Ez mindig meg tudja nyugtatni labilis kedélyemet. Hetek óta egyre több új arcot látok. Január óta már 25 gondozott halt meg, így kerülhettek be az új tagok. Van köztük fiatal is, aki járásképtelen.

         Nagypénteken az utcáról bot nélkül mentem fel a kálváriára, amit Kele Pál plébános példásan rendbe tett. A 14. stációnál vártam meg, míg Magdolna végigjárja az összest. A kápolna felújítása még nem történt meg. Jól tudom, hogy életemben többé nem jutok el ide. Meghatottan búcsúztam. A húsvéti szertartásra nem mentem el, szerencsémre, mert két és fél órán át tartott, még Magdolnát is elfárasztotta. A bazilika zsúfolásig megtelt.

       Vasárnap a püspöki nagymisén a káptalani székben ültem. Mise után meglátogattam Cserháti püspököt. Bizonyára utolsó alkalommal! Pár hét múlva lesz 80 éves. Három napra osztotta be a meghívandók névsorát. Kegyelmes hozzá Jézusunk, hogy nem ismeri fel állapotának végzetes mi-voltát. Én is igyekeztem ebben a reményében megerősíteni.

         Húsvét hétfőn misére mentem a ferencesek templomába, utána rövid látogatást Gizinél. Délután Timkó Éva jött el lányával, aki inkább a testvérének néz ki. A napokban értesítettek, hogy nyugdíjam 24 724 Ft és adómentes. Megy az OTP folyószámlára, amiből 6000 Ft-ot utalnak át a szociális otthoni ellátásomra.     

         Április 13. Meghalt Cserháti József nyugalmazott megyéspüspök. (1914. április 19. - 1994. április 13.) Húsvéti látogatásomon már tudtam, többé nem találkozunk.

         Április 18. Ellátási díjamat felemelték 8100 Ft-ra. Az új épületben a belső szerelések folynak, nagyon várom az ígért váltást. Úgy gondolom, utána már csak kéthetenként veszem igénybe Magdolna vendéglátását.

         Május 2. Thomas Mann: Buddenbrook ház Nobel-díjas, hatalmas regényének vége elé járok. Nehéz szöveg, mert egyes szereplők olyan dialektusban beszélnek, ami eltér az irodalmi némettől, de érdemes volt elolvasni.

         Május 9. Tegnap lezajlottak a képviselő választások, ahol a baloldal győzött. Az eddigi kormánypárt, MDF a harmadik helyre szorult.      

         Június 3.     Ritkábban jegyzetelek naplómba. Örvendetes esemény alig akad, a szomorúakat talán jobb elfelejteni. Azt hiszem egyértelműen megállapíthatom, a mostani kormánnyal súlyos, szomorú időknek nézünk elébe.

         Június 19. Tüskésné meghívott a szőlőjébe, Magdolnával. Inkább gyümölcsös, mert a szőlőt kiirtották. 600 négyszögöles terület a Deindolban. Kis házikós üdülőterület, szép kilátással a Makár-hegyre. Nagyon kedves délután volt, gratuláltam hozzá. A szanatóriumig megy busszal, onnan 50 percnyire van a ház.

         Június 20. Petőfi sorait olvastam: ,, Akitől nincs messze az élet határa, nem előre szeret nézni, hanem hátra''. Így van!

         Június 27. A hétvége nem volt zavartalan. Magdolna udvarában már egész otthonosak a   macskák és ő cirógatja őket. Tartok tőle, hogy ilyenformán sokat veszít számomra a hétvége. Így marad a zongora és a Bazilika.

         Tegnap meglátogattam Gizit a Bőrklinikán, ahol eccemáját és kóros viszketegségét kezelik.

         Nehezen tűrhető a kánikula. Ma 7 órakor megvolt az egy órás séta. Péterpuszta feszületénél mondtam el reggeli fohászomat. Ma van László napja. Hallottam a napokban, hogy Rónaky Laci, valószínűleg a hirdi plébánia épületében van, ahonnan nem volt hajlandó papi otthonba menni. Végtelen nyomorban megváltás volt a halál, de a sajtóban semmi nyomát nem találtam elhalálozásának.

         Június 28. Levelet írtam Abádinénak és Sallainénak.

         Július 7. Az Új Emberben olvastam: Döbbenettel vehetjük tudomásul, hogy az illetékes konferencia szerint, súlyos egészségi ártalmak fenyegetik társadalmunkat. Mintegy 110 millió embert veszélyeztet a rossz ivóvíz.

         Július 11. A hétvégén Magdolnánál voltam. Délután eljöttek Kristóffal, aki 1993 december elején született. Rékáék az orfűi nyaralóban vannak, de férje nincs itt. Ott is romlottak a gazdasági viszonyok, a magánmérnököt alig veszik igénybe, nem merte hosszabb távollétével otthagyni klientúráját.

         Július 25. A hét végén mélybelégzéskor fájdalom jelentkezett bal oldalt a vesetájon. Úgy tapintom, hogy közel került egymáshoz az utolsó borda és a csípőlapát, itt van az érzékenység. Nyilván a csigolyaközti porckorongok ellapulása az ok.

         Weöres Sándor költő özvegye, a most 85 éves Károlyi Amy költő nyilatkozott: a mai társadalomnak kevesebb tudásra, de több irgalomra lenne szüksége.

         Tegnap Magdolnának gratuláltak Timkóné és Éva lánya. Csodálatos, hogy Éva egy cistás vesével milyen jól megvan. Óraszámra, állandóan beszélt, míg végre 21,30-kor hazamentek. Nehéz volt számomra ez az este.

         Július 28. Ruffli Péter, - a múlt év végén elhalt kiváló újságíró - írta valahol: ,,A legszebb értelmű magyar szó, irgalom''.

         Július 30. Az Új Emberben olvastam: ,,Szeretni nem azt jelenti, egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti, együtt nézni ugyanabba az irányba''.

         Augusztus 1. Az elmúlt hétvége nem volt számomra olyan kellemes, mint egyébkor. Nem tudom túltenni magam az élettársi kapcsolatokon. Több mint egy évnyi együttélés, megállhatta a próbát. Eszter társa vele egy vállalatnál dolgozik, Péteré még gimnazista.

         Augusztus 20. Magdolna konferencián szerepel, én az intézetben maradok. Ez egy ideig így lesz, mert szeptemberben egy hónap szabadságra megy. Hozzá kell törődnöm.

         Szeptember 8. Kisasszony napja, Szűz Mária születésnapja, egregyi búcsú! Emlékek ragadnak el. Volt régen, hogy zarándokhoz illően, gyalog mentünk a tölgyfák alatti szabadtéri misére. Benéztünk Nemesék nagykiterjedésű parkjába, melyből nem csináltak konyhakertet. Utolsó alkalommal a megözvegyült Nemesné könnyes szemmel tett elénk egy érintetlen, sült kacsát. Titkon remélte, majdcsak benyit hozzá valaki a régi 80   vendégei közül. Megpróbált együtt enni velünk. Nagyon meghatott a sorsa, mintha csak éreztem volna a magam özvegységét is.

         A szociális otthon bővített részében készen várják az ágyak az állandó fekvő betegeket. Október 1-én lesz az átcsoportosítás. Úgy tudom, hogy a felvételre várók között van dr. Haber József is, aki szintén magára maradt. Valószínűleg ő lesz a szobatársam.

         Szeptember 11. Nagyon várom már október 1-ét, és remélem, számomra is hoz enyhülést. A műemlék templomban voltam misén, vissza kerülő úton jöttem, megvolt bőven a napi gyalogtúra.

         Szeptember 18. Pákolitz István mintha helyettem írta volna versét édes Párom elvesztéséről:

 

                                     ,,Szerteszét pusmogják, hogy sose térsz vissza.

                                       Mit sem adok a locsi-fecsi szóbeszédre.

                                       Nem leszek magamhoz méltatlan és érdemtelen;

                                       Nem mondok le rólad, nem nyughatok bele

                                       a meg-meg kísértő reménytelen magánosságba.

                                       Visszakövetellek mindétig,

                                       megátalkodott hűséggel hazaimádkozlak''.

 

         Augusztus 22. Ma megmutatták végleges elhelyezésemet az új épületrészben. A szobában a fekvőhely és az asztal felett van a világítás, ablaka északi oldalra nyílik. Az ápoló-, ill. kezelő személyzettel fogok az ebédlőben kosztolni. A gyakorlat mutatja majd meg, hogy a ruhatáram itt mennyi lesz. Úgy tervezem, két hetenként megyek Magdolnához, nem kötöm le minden idejét hétvégén.

         Október 17. Három hét után folytatom naplómat, talán sikerül rögzítenem a közben történteket. Türelmetlen voltam és azt reméltem, hogy ha egyágyas szobám lesz, az lényeges javulást hoz. Magdolnával és a felelős nővérrel megnéztük új szobámat, amit mindjárt nagyon kicsinek találtam. Nem akartam elfogadni, amit Magdolna nehezményezett. Én, sajnos deferáltam. Legnagyobb hiánynak tűnt az egyetlen szekrényfülke. Csak másnap döbbentem rá, hogy itt nincs személyhez kötött testi fehérnemű. Reggel 6-kor felgyújtja a villanyt a takarítónő, leteszi az egy napra szóló alsóruhát a másik helyett, ami megy a mosásba. Szóval megszűnt a 828-as szám értelme, megszűnt a saját tulajdon, úgy ahogy a jezsuita szerzeteseknél is csinálják. Ekkor már tudtam, hogy vissza kell térnem előző helyemre, ami miatt szeszélyesnek tartanak, de nem adom fel egyéniségemet! Magdolna csak később látta be, hogy a kommunizmusból menekültem.

         A hét végén lesz esedékes az egyetemen vasdiplomám átvétele, egy ünnepség keretében.

         Október 24. Három nappal ezelőtt tartotta az Orvosegyetem a szokásos évi összejövetelét. Nyilvános közgyűlésén többek között vasdiplomát   is osztott. Ketten   voltunk, akik 65 évvel   ezelőtt doktoráltunk, én

       1929. június 26-án. Reéh Dezső nálam is idősebb 3 évvel, de hiszen én szokatlanul korán kezdtem. A

 

                                           V A S D I P L O M A

 

egy szép oklevél a következő szöveggel:

 

           Igazoljuk, hogy nevezett 65 éven át, hűségesen és kiváló eredménnyel szolgálta az egészségügyet.

 

         Bizony, megható volt. Az ünnepi ülés után a kitüntetettek és kísérőik, egy igazán pompás fogadásnak lehetünk élvezői. A duplasoros, sötétkék ruhámban voltam. Azt hiszem, ez volt utolsó közszereplésem. Amennyiben őt esztendő után, még mindig élnem kellene, az akkor esedékessé váló rubindiplomámat már Magdolna venné át, mivel állandó fekvő állapotomra hivatkoznék.

         Magdolna nagyon jó és türelmes hozzám. Talán elolvassa majd ezeket a sorokat. Nagyon köszönöm jóságát, a Jóisten jutalmazza meg Péter fián át!

         Október 26. A temetőbe mentem sírjaim látogatására. Párom után szüleim és Gizka sírjánál imádkoztam. Csaba sírját most sem találtam meg, de fiaim lelki üdvéért mindennap fohászkodom.

         November 13. Leo Tolsztoj kisregényében olvastam: Az életet nem lehet megismételni, akinek boldog volt a házassága, nagy ajándékot kapott. Ezt köszönje meg Istenének és bízzék a túlvilági találkozásban.

         Báró Eötvös József: A falu jegyzője könyvében ez áll: Az ember csak hozzá hasonlók társaságában nem áll egyedül.

         November 22. Emlékezetes nap! Előző délután egy bírósági tárgyalásra kocsiztam be Pécsre, ahol a törvényszéki orvostan professzorával (Entz Béla) szemben sikerült egy járadékigényt alaptalannak elismertetni. Szakvéleményem elmondása után, kaptam egy cédulát, hogy születik az első gyerek nálunk. Külső megjelenése igen előnyös volt, de jellembeli alkatával annál több gondot és szomorúságot szerzett nekünk. Végül is minden tekintetben lerokkanva halt meg Norvégiában. Hamvait Magdolna hazahozatta, azok szüleim sírjába kerültek. Imádságaimban kérem az Úristent, fogadja be lelkét a mennyországba, és adjon nekünk találkozást.

                                                                                     1995

 

      Január 17. Sokáig elmaradt naplóm vezetése és most próbálom összefoglalni a közben történteket. Életmódom változatlan. Amikor újév napján Magdolna visszahozott és beléptem a szobába, köszönésemre szobatársam nem válaszolt. Ez máskor is előfordult. A tv bekapcsolva, ő az ágyában feküdt. Egy idő múlva rossz érzésem támadt, felkeltem és kiderült, társam halott. Az ügyeletes ápolónak szóltam, aki elmondta, hogy délután sem volt az ebédlőben, (mégsem tűnt fel nekik hiánya...?)

         Pár nap múlva új lakótársat kaptam. 75 éves, igen mozgékony, jó kondicióban van. Saját házában lakott nővérével. Agglegény. Nővére halála után kérte magát az otthonba. Komlón volt utolsó munkahelye. Eddig csak jót írhatok róla, rendes szobatárs.

         Június 22. Nem vagyok képes tisztán látni, mi történt eddig velem. Magdolna tegnap azt mondta, január 25-én jobboldali combnyaktörést szenvedtem. Rendszeres reggeli gyaloglásom közben, egy autós telefonálására szállított el a mentő a Megyei Kórházba. Innen két hét múlva szállítottak vissza a szociális otthonba. Egyébként nincs különösebb panaszom a szokott labilis kedélyállapotomban.

         Július 1. Magdolna két hétre Aachenbe ment, egy baráti család meghívására. Itt őrzik Jézus testét borító leplet, amin a véresre ostorozott Megváltó arcának rajzolatát vélik felfedezni.

         Július 5. Ma értesültem dr. Sellei Sándorné, Balassa Edit haláláról. 83 éves korában váltotta meg szenvedéseitől a halál.

         Július 7. Szobatársam feladta helyét az otthonban és hazament.

         Július 13. A kalendáriumban ez a nap Anaklét pápára emlékeztet és csak második helyen szerepelt a Jenő, de ez nem Eugén. Jenő nap novemberben van, amit középiskolás koromban cseréltem fel július 13-ával.  Magdolna két hete Halléban van, közel Hollandiához, hiányzik az otthonlét.

         Július 18. Végre meglátogatott Magdolna, aki Németalföldtől és Flandriától el van ragadtatva. Sok nagyvárost és környékét járták be autóval. A képeslapok és fényképek révén én is megláthatom ezt a vidéket.

         Július 24. Ma nagyon kedves látogatóim voltak: Erika, a lánya és unokája, a rendkívül mozgékony Kristóf, - aki nekem dédunokám. Úgy találták, hogy jó állapotban vagyok.

         Július 26. Meghalt dr. Bán Endre kanonok, a papnevelő vezetője, aki Cserháti után nem vállalta a püspökséget. Fontosabbnak vélte a pap-nevelést. Most a szeminárium maradt vezető nélkül.

83      Július 30. Szombaton megint Magdolnánál voltam. Délután meglátogatott Gizi sógornőm. Nyugdíjam 29639 Ft. Ellátásomra 13500 Ft-ot utal át az OTP, marad tehát a számlámon 16139 Ft, marad az eddigi rend.

         Augusztus 2. Bán Endrének az lehetett az elhatározása, hogy ham-vasszák el. Szokatlan állásfoglalás volt ez részéről, mert hitvallásunkban az van, hiszem a test feltámadását és az örök életet! Amikor missálémból olvasom ezt a passzust, már régebben így módosítom: Hiszem a lélek halhatatlanságát!

         Augusztus 25. Ma többszörös öröm ért: egy hónap után itt volt a pálos atya, és megáldoztatott. A másik, dr. Nemerey Péter egy hónapos németországi tartózkodás után visszajött.

         Október 10. Szédülök, hangulatom rossz, állapotom egyre romlik. Feltűnő, hogy amióta a teraszon rendszeresen gyalogolok, utánzóim vannak.

         November 3. Új szobatársam van, nem tudom, miért volt a csere. Mise után hallottam, hogy Hegyi László meghalt. A belvárosi templomban híres volt ,,hegyi beszéd'' sorozatairól. 68 éves volt.

         November 10. Péntek van és ilyenkor esedékes nálunk a szentmi-se. A pálos szerzetes pap nagyon szépen végzi a szentmisét, lelkileg teljesen átérzem a liturgiát.

         November 14. Vasárnap Magdolnánál olvasnivalót kerestem és egy nagyon jó fényképet találtam édes Páromról.      Gyakran nézegetem és elfog a vágy, hogy minél előbb találkozhassak lelkével az üdvözültek országában.

         December 25. Ma délelőtt tartotta meg a szociális otthon a karácsonyi ünnepséget. Felemelő érzés volt, hogy a műsor nagyobb részét ének-kel, szavalással, a súlyosan károsodott beutaltak adták. Volt köztük egy fiatal is, aki állandóan tolókocsiban él, hihetetlen lelki erővel.

         December 27. A karácsonyt Magdolnánál töltöttem. Beszélgetés közben derült ki, mennyire megromlott emlékezőtehetségem. Nem emlékeztem arra, hogy Magdolna, - Párom halála után, - minden héten kivitt az otthonból.

 

                                                       1996

 

         Január 28. Négy napon át havazott, Magdolna nem tudott kijönni a garázsból. Ma meglátogatott és próbált rábeszélni, ne hagyjam el magamat, inkább válaszoljak az érkezett üdvözletekre.

         Február 29. Változatlanul étvágytalan vagyok, szinte erőszakolni kell az evést.

         Március 19. Álmomban Oslóban voltunk a Bechncke család vendégeiként. Ők fogadták be az 1956-os ellenállási mozgalomban részt vett

84      Jenő fiunkat. Először édes Párom volt náluk három hétig, azután mindketten Seböben, ahol már Jenő orvos volt és nős. Felesége minket is fel-keresett, kiválóan gazdálkodott, Jenő azonban érdemtelen volt rá.

         Március 29. Straub F. Brúnó meghalt. Sírjánál elhangzott a Szent Ágoston mondás: ,,Nyugtalan a mi lelkünk mindhalálig, míg meg nem nyugszik''. Megerősít vallásos világnézetemben, hogy Straub Brúnót tudományos felkészültsége, nemcsak megerősítette Istenhitében, hanem mélyhitűen, példamutatóan volt vallásos.

         Április 1. Magdolnánál először fordult elő velem, hogy összeomlottam, nem voltam képes felállni. Jajgatásomra ő segített lábra állni. Figyelmeztetés arra, hogy csak közösségben mozoghatok. Ezt türelmesen kell elviselni.

         Április 9. Tegnap, húsvét hétfőjén Magdolna kivitt Timkó Gyula sírjához. Ott fekszik már édes Párom, és oda kerülök én is. Ez a látogatásom valószínűleg az utolsó alkalom volt.

         Június 21. Nagymértékben romlik állapotom, alig bírok járni, ezért is köszönöm alázattal, hogy az elmúlt vasárnapon elbúcsúzhattam a székesegyház Szent Mór kápolnájában attól a környezettől, ahol Pohly János mondta a szentmisét. 1948. karácsonyán ajándékozott meg egy latin-magyar nyelvű Missáléval, melyből sok lelki erőt nyertem az évtizedek folyamán.

         Június 29. Annyira legyengültem, hogy gyakorlatilag nem léphetek ki a szobámból. semmiképpen sem mehetek ki Magdolnához. Ezt jól megfontoltam, ehhez tartom magam.

 

                                                         1997

 

         Január 22. A továbbiakban nem folytatom a naplóírást. A Jó Isten irgalmával fogadom sorsomat, mindhalálig.

         Július 27. Lányommal elmentem sírhelyemhez, pedig már azt hittem, nem fog sikerülni.

         Október 15. Azért születtünk a világra, hogy Istent megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk és így üdvözüljünk...

 

                                                     1998

 

         Február 10-én dr. Somfai Jenő visszaadta lelkét Teremtőjének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                   B E F E J E Z É S Ü L

 

                    Dr. Somfai (Schmidt) Jenővel 1985. május 7-én találkoztunk először. Ezen a napon kerestük fel ugyanis Székely Bertalan úti lakásán és mintegy két órás beszélgetést vettünk hangszalagra, az akkor 77 éves főorvos úrral. Erre azért kerülhetett sor, mert amikor lebontották Komló belvárosában azt az épület, ami az egykori bánya orvosi rendelő volt, megtalálták a vakolat alatt azt a táblát, ami ezt jelezte.

         A tábla azonban eltűnt. Cserdi András, - a múzeum akkori vezetője -   újságban hirdette meg, helytörténeti szempontból fontos lenne, ha a tábla odakerülne a múzeumba. Erre az újságcikkre reagált Somfai doktor. Cserdi András beszélgetést kért tőle, amire lehetőséget is kaptunk.

         A megbeszélt időpontban megjelentünk lakásán, ahol felesége Timkó Magdolna, sógornője Timkó Ilona és Somfai Jenő dr. fogadott bennünket. A szívélyes beszélgetés során ismertette életútját, főleg komlói szereplését, ami az egyetem elvégzése utáni második évtől 18 éven át, első munkahelye volt.         Mindezek mellett sok minden szóba került, - amit a jól sikerült felvétel is igazol - majd egy csomó írását adta búcsúzóul ajándékba a múzeumnak.

         Cserdi András közben pályát változtatott, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium igazgatója lett, ezzel a további kutatás abba maradt.

         Néhány év telt el és 1988-ban pécsi lakosok lettünk. Valahogyan értesültem a doktor úr haláláról és úgy tűnt, teljesen céltalan a további érdeklődés, ezt már végigvinni többé nem lehet.

         Azután 1999. májusában, egy dél-tiroli társasutazáson megismertem leányát, dr. Somfai Magdolnát. Elmondtam, hogy szerencsém volt ismerhetni, ha rövid időszakra is, édesapját. Közöltem, ha ennyi idő el-teltével sikerülne megtalálni a hangszalagot amit a komlói múzeum őriz, a doktornő segítségével szeretnék egy összeállítást készíteni dr. Somfai Jenő életéről, munkásságáról.

         A főorvos asszony örömmel fogadta tervemet és azt mondta:

 

   Édesapám naplót vezetett, melyet rendelkezésemre fog bocsátani, mert belőle sok mindent pontosabban megtudhatok.

 

         Ez a nem várt jó hír nagy lendületet adott a munka megkezdéséhez. Komlóra utaztam és az azóta többször elköltöztetett és vezető változást megért intézményben megtaláltam azt a magnószalagot, mely

a beszélgetést rögzítette. Sikerült a Megyei Könyvtár fonotékájában átmásolni kazettára a felvételt: 1999. VI. 21-én.

 

 

 

         A doktor naplóját 1928-ben kezdte el és egy év múlva, 1929. dec. 17-én abba is maradt. Főleg az egyetemi évekről van szó benne. A folytatás 51 év múlva, 1980. február 25-én kezdődött újra. Itt már család-történettel indul és azokat a részleteket tartalmazza, amit a Kezdeteknél olvashattunk.

 

         Ismét 16 év szünet következett, a Napló 99. (147.) oldalán a következő bejegyzéssel:

 

            1993. január 12-én most újra megpróbálom folytatni Naplóm írását, immár utolsó szakaszában.

         Az első folytatás óta kerek hatvan esztendő telt el. Így nyilvánvalóan csak életem kiemelkedően jelentős szakaszaira eseményeire kerülhet majd sor. Mégis megindulok az írással, mert 88. életévemben mi is lenne természetesebb, mint a visszatekintés. In nomine Dei!

 

         Ez a harmadik szakasz a Napló nagyobbik részét képezi, és most már valóban  

N a p l ó, naponkénti dátumozással. Itt természetesen többszörös ismétlésre került sor. Életének fontosabb eseményeit újból és újból felsorolja.

         Rendkívül szerencsés volt az a tény, hogy tudományos munkásságának publikációit eléggé gondosan felsorolta, ami alapján könnyebb volt az eredeti helyen azokat megtalálni és pontosítani.

       Ezen előzményekkel zárom a doktor úr naplójának ismertetését.

 

                                                                               Pécs, 2000. május havában.

 

                                                                                                                                               Fekete László.

 

 

     Dr. SOMFAI  JENŐ  SZAKIRODALMI  MUNKÁSSÁGA

                        B I B I L I O G R Á F I A

                                        

 1.  Versuche in einer operativen behandlung des diabetes. / G. MANSFELD UND E. SCHMIDT:

                    == Klinische Wochenschrift, Jg. 7. No. 31 S. 1460. p. 1928. júl. 29.

       A kísérleti kutyákon végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a parotis lekötése a Sandmeyer diabetes tüneteit megszűntette.

  2. Einfluss des Adrenalins auf die Zuckerneubildung. / E. GEIGER und E. SCHMIDT:

                    == Archiv für exp. Pataloghie und Pharmakologie. Bd. 134. H 3- 4. Z. 1928. 173-184. p.

          Kutyakísérleteknél bebizonyosodott, hogy az Adrenalin nem változtatja meg a phlorhizindiabeteses máj zsírtartalmát.

          Ez arra mutat, hogy az Adrenalin nem segíti elő a zsírnak cukorrá való átalakulását.

  3. Einfluss des Adrenalins auf die Zuckerneubildung. II. / Mitteilung E. GEIGER und E.                      SCHMIDT:

                    == Archiv für exp. Pataloghie und      Pharmakologie. Bd. 143. H 5-6. Z. 1929.

            A cukor - zsír - fehérje anyagcsere kérdés további tanulmányozására kísérleteiket tovább folytatták és a                                         phlorhizinkezelt kutyák vérében vizsgálták a tejsav megjelenését Adrenalin hatására.

  4.   Einfluss des Adrenalins auf die Zuckerneubildung. / Antwort auf die vorstehenden                        BEMERKUNGEN von E. WERTHEIMER:

                    == Archiv für exp.   Pataloghie und Pharmakologie. Bd. 139. H 5-6. 1929. p. 381-382.

           WERTHEMER úgy véli, hogy az Adrenalin, mint az anyagcserét fokozó   méreg, az izomglykogen elhasználódásához vezet.            A szerzők megvédik álláspontjukat és úgy vélik, hogy az Adrenalin adagolás után mutatkozó fokozott cukorürítés, az                      izomglykogen mozgósításával magyarázható. Nem   bizonyítható, hogy ebben a fokozott cukorürítésben szerepe lenne, az              Adrenalin zsírból cukorrá alakító szerepének.                    

  

                   Ezekben a munkában az én szerepem a kísérletek laboratóriumi vizsgálatainak végzése volt. Igazán                            elegáns volt mindkettőjük részéről, hogy társszerzőnek tűntettek föl.

 

5.   A gyermek testi nevelése. == Anyák Lapja, 1931.

             A csecsemő és kisgyermekkor testegyenészeti problémáinak összefoglalása. A felülés, járás helyes irányítása.                                  Útbaigazítások a helyes tornáztatásra, az egészséges öltöztetésre.

 

 6.    A gyermekkori térdkalácsficam, a gyermekkori könyökficam. == Budapesti Orvosi Újság,              XXIX. évf. 31. sz. 1931.

                       Kauzisztikai közlések.

 7.    Testegyenészeti kérdések a mindennapi gyakorlatban. == Budapesti Orvosi Újság,

        1940. 38. évf.18. sz.

         Az egyén és a közösség szempontjából oly fontos testi fogyatékosságok gyógyításában, a szakorvosnak szüksége van a                  gyakorló orvos intenzív közreműködésére. Összefoglalás a ferdenyak, veleszületett csípőficam és a dongaláb kórismérveiről.

  8.   A kőzetporok hatása a tüdőre. == Bányászati és Kohászati Lapok, 1940. január. 1. p. 12-13.                          A műszaki vezetőknek szánt ismertető, a kőzetporok légutakat károsító   hatásáról, és a védekezés lehetőségeiről.

 9.     A rheumás betegségek iparegészségügyi jelentősége. == Népegészségügy 1940. máj. 15.               XXI. évf. 10. sz. p. 553-560.

               = Különlenyomat. Budapest Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság. 10 p.                              

            A komlói Kőszénbánya dolgozóinak ötéves mozgásszervi megbetegedéseit elemeztem, kiemelve a munkakörülmények                   jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy az ilyen munkábaállást megelőző felvételi, alkalmassági, orvosi vizsgálat,               részletes és alapos legyen.        

 10. A magyar bányaegészségügy korszerűsítése. == Népegészségügy, 1947.    34. évf.

       p. 1354-1357.

               A komlói kőszénbánya morbiditási adatai alapján, az etológiai momentumok: balesetügy, mentésügy, foglalkozási                          ártalmak, és általános egészségügy címszó alatt. Kívánatosnak tartottam a Bányahatóságoknál tisztiorvosi képesítéssel                  és megfelelő bányaorvosi gyakorlattal bíró orvos alkalmazását.

  11. Bányaegészségügy. == Népegészségügy, 1948. XXXV. évf. 5-6. sz. p. 72 - 75.

                Az ott alkalmazásra került orvos, kapjon megfelelő képzést a munkahelyi   klíma, a porvédelem, a balesetmegelőzés és                    a munkára való alkalmassági kérdésekben.

                 A bányászatban az 1945. évben, az október hó 1-i adatok szerint:   49 728 személy dolgozott. Az év termelési                              eredményei:

                                                     1 818 432 q érc,

                                                     6 558 520 q ásványolaj,

                                                          42 857 176 q kőszén.

                         Ezt a termelést a bányászat 9 926 226 nyolcórás műszak teljesítésével érte el. Ez megfelel mintegy 50 000                              ember 80 millió munkaórás termelésének.

                       Ártó tényezők: 1. Nehéz testi munka. (szokatlan testhelyzet, vibrációs ártalmak.)

                                              2. A munkahely mikroklímája. (hőmérséklet, levegő páratartalma, légmozgás hűtő hatása a kihevült                                                   testre.)

                                              3. Bányagázok jelenléte.

                                              4. A bányalevegő portartalma. (szén- és kőzetpor)

                                              5. A bányászok életmódja.

                                              6. Üzemi balesetek.

                       Megoldás: Bányaegészségügyi szervezet kiépítése, a megelőző- és gyógyító szolgálat, a technikai vezetés                                        munkájának egybehangolása.

 

 12.  A munkalkíma hatásának vizsgálata a bányászokon.  (SOMFAI Jenő - NÓGRÁDY György)

       == Budapesti Orvosi  1950. 28. sz. p. 871-875. p.

                   A Pécsi Tudományegyetem Közegészségtani Intézetének közleménye.   Igazgató: RAUSS Károly dr. egyetemi ny. r.                          tanár. Közreműködött: ÁDÁM József és MAGYAR Károly.

                  = Különlenyomat. 15 p. Tudományi Egyetem Közegészségtani Intézete, Pécs.

                   A vizsgálatot 1947. tavaszán végeztük 12 földalati munkahelyen, és arra kerestük a választ, mennyiben felelős a                            nehéz bányaklíma miatti nagyfokú verejtékelválasztás a rheumás és egyéb megbetegedésekért.                                  

 13.    Munkaerőgazdálkodási kérdések a bányászatban. == Bányászati ésKohászati Lapok,

         1951. január. 20. p. 41-44.

           A bányászok morbiditásaival foglalkozó tanulmányomból levonható munkaerőgazdasági következtetéseket ismertettem a              műszaki vezetőkkel.

 14.   Bányaegészségügyi kérdések a statisztika tükrében. == Népegészségügy, 1951. március. 32. évf. 3.         sz. p. 109-115.

             = Budapest, Népegészségügy. 1951. évi 3. sz. 18 p. Különlenyomat.

                   Dedikált. 1951. VI. 15-én.

               2300 bányász megbetegedéseinek kétéves anyagát dolgoztam fel a   szervezet és a környezet kapcsolatában.

  15.   Vasútegészségügyi kérdések a statisztika tükrében. Közlemény a MÁV Központi

         Egészségügyi Hivatalából. == Népegészségügy, 1951. december. 32. évf. 15. sz. p. 563-569.

                2617 államvasúti alkalmazott hároméves megbetegedéseit dolgoztam fel, hasonló elvek és szempontok szerint, mint a                   bányászoknál. Szemléltető grafikonon mutattam be a munkakörülmények jelentőségét, kiemelve az utazószolgálatosok                 különleges ártalmait.

                     Grafikonok: MÁV forgalmi ág; - MÁV utazási ág; - Szénbányászat.

                       1. sz. grafikon : Betegnapátlagok betegség csoportok szerint.

                      2. sz.       ,,     : A megbetegedési index változása 3 év alatt, és az átlag. 1947-1949.

                      3. sz.       ,,     : A beteghányad változása 3 év alatt, és az átlag. 1947-1949.

                      4. sz.       ,,     : Betegségi esetek az összeshez viszonyítva.

                      5. sz.       ,,     : Betegnapok az összes betegnaphoz viszonyítva.

                      6. sz.       ,,     : Forgalmi szolgálat. Betegnapok utazva és a helyben szolgálóknál.

                      7. sz.       ,,     : Vontatási szolgálat. Betegnapok utazva és a helyben szolgálóknál.

                      8. sz.       ,,     : Betegségcsoportok jelentőségének változása 3 év alatt.                                                                                                Forgalmi - Vontatási.

  16. Munkaklíma és ivóvíz fogyasztás. == Bányászati és Kohászati Lapok, 1952. január 20. p. 46-48.

 

   17. Klímavizsgálatok ipari üzemekben. == Budapesti Orvosi Hetilap, 1952. 7.  sz. p. 224-225.

              A pécsi Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai és Közegészségtani Intézetének közleménye (Igazgató RAUSS Károly dr.)               == Különlenyomat a Budapesti Orvosi Hetilap 1952. évi 7. számából p. 5.                        .

              Hat nehézipari klímájú munkahelyen, 24 dolgozónál végeztem megfigyeléseket, munka előtt-, valamint   3 - 5 - 8 - 12                   órai munka után vett vérben. Meghatároztam a szerumklór és szerumfehérje mennyiségét. Az eredmények nem                           mutattak szi nifikáns differenciát. Ezek szerint a szervezet kiegyenlítő tevékenysége, a só-, és vízszintet a vérben fenn                     tudja tartani. A sóadagolást feleslegesnek tartom.

  18.  Bányamunkások rheumás és mozgásszervi ártalmainak gyógykezelése, különös tekintettel a balneológiai                   javallatokra. == Népegészségügy, 1952. 33. évf. 9. sz. p. 304-309.

          ==   Különlenyomat a Népegészségügy 1952. évi 9. számából p. 15.

                  Javaslat egy Harkányban felépítendő rheumagyógyászati fürdőkórházra, és a komlói feltárási munkák során                                   felbukkanó 60 fokos hévíz   hasznosítására. A balneotherápiás indikációk helyes felállítása érdekében egységes                               nomenklatúra szükséges.

 

  19. A szilikózis és az ellene való küzdelem == Bányászati és Kohászati Lapok, 1952.   7. évf. 9. sz. p. 485-497.

        A porok közül az egészségre azok ártalmasak, melyek mérgező anya got tartalmaznak, fertőzést közvetítenek, vagy                       kovasavas sókat tartalmaznak. A kovasavas porok ártalma a silicosis.

 

  20. Bányászaink erészsége. ==Egészségügyi   Minisztérium. 1952. p. 24.

   

  21. A mecseki bányatelep ivóvízellátása. == Hidrológiai Közlöny, 1953. 33.  évf. 9-10. sz. p. 361-364.

         Az oktatás céljait is szolgálta az egyetem Közegészségtani Tanszékén, hogy a tanulmányi kirándulásokon, a különbőző vízadó          berendezéseket bemutattam a hallgatóknak. Ismertettem az orvos e téren adódó feladatait. A létesített berendezések                    leírása, vízvizsgálati módszerei és a fejlesztés lehetőségeiről mondtam véleményt. Ez vonatkozott mind a pécsi, mind a                  komlói szénmedencében hasznosított vízforrások, vízhálózatok, aknás kutak vizének vegyi és bakterológiai vizsgálatára.

 

  22.  Porártalom - porvédelem. Budapest, 1954 .== Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat. Mérnök Továbbképző Intézet

          1953-54. évi előadássorozatából: 2941, p. 89.

                           Tartalom: I.

       1.   Történelmi visszapillantás.

2.   A porártalom meghatározása.
3.   A porártalom jelentősége.
4.   A porártalom előfordulása a/. külföld, b./ hazai.
5.   Milyen porok ártalmasak
6.   Mely iparágak tekintendők veszélyeztetettnek
7.   Az emberi szervezet válasza a porra, mint ingerre
8.   Fizikokémiai kérdések.
9.   A porvizsgálat módszerei.
10.  Műszaki porvédelem
11.  Orvosi porvédelem
12.  Keresőképesség kérdése.
13.  A portüdő gyógyítása.

                                 

 23. Rheumakérdés és vasúti szolgálat.  Közlemény a pécsi MÁV rendelőintézetéből. Vezető főorvos: HORVÁTH József dr.                   == Népegészségügy, 1955. augusztus. 36. évf. 8. sz. p. 208-212.

 

                               Alapvető pontjai:  

       1. Az alkalmazást megelőző vizsgálat

2. Rendszeres időszaki vizsgálat
3. Betegek gyógykezelése, megfigyelése
4. Gyógyfürdés ütemezése, indikálása  
5. Munkahelyi körülmények vizsgálata

 

 24. Porvédelem a bányászatban és feladataink a porártalmak megelőzése terén. == Bányászati és Kohászati Lapok,

        1956. február 15. XI. évf. 2.    sz. p.73-78.

        Pormintavételi edények kihelyezésével, a leülepedett pormennyiséget, gravimetrikus úton határoztam meg. Később                       összehasonlító vizsgálatokat végeztem: a./ porvédelem nélkül; b./ nedves porvédelem; c./ száraz porelszívás esetében.                   Gyakorlati teendők a porvédelemben.

 

 25. A porvédelem lehetőségei. ==Pécsi Műszaki Szemle, 1957. 2. évf. 2. sz. április-június p.12-16.

        Az eredményes egészség-, és porvédelem előfeltétele, az orvosi és a műszaki szakemberekk kifogástalan együttműködése.

 

 26. A nap sugárzó energiája és hatása az emberi szervezetre.

        A Baranya megyei Köjál közleménye. == Pécsi Műszaki Szemle, 1958. 3. évf. 3. sz. július-szeptember p. 7-10. 3 ábrával.

        A Nap sugárzásának élettani hatása az emberi szervezetre. A klíma és élettani hatása. A klímahatások alkalmazása az

        üdültetésben és a gyógyításban.

   

27. Egészségvédelem és morbiditás a mecseki szénbányászatban. == Népegészségügy, 1961. 49. évf. 11. sz. p. 331-341.

       Az élet- és munkakörülmények javulásával a morbiditásban nincs javulás a mecseki szénbányászatban. Javaslat külön

        bányaüzemorvosi szervezet felállítására.

 

 28. Bányaklíma kérdések, tekintettel a liászbányászat mélységbe hatolására.

        == A Magyar Meteorológiai Társaság pécsi Vándorgyűlésének anyagából. Budapest, 1962. p. 61-65.   Különlenyomat.

         Hozzászólók: dr. KUN Lajos, TARDOS Béla, dr. KÉRI Menyhért, Országos Meterológiai Szolgálat, dr. DÁNOS László, dr. PÁTER            János, elnök.

         26 fő egészséges vájár vizsgálata, exponált munkaviszonyok között.   A só- és folyadék anyagcsere vizsgálat nem mutatott            érzékelhető elváltozást a meleg munkahelyen dolgozóknál. Van remény, hogy a klímaérzékenyeket fel lehetismerni, ezért                a széleskörű vizsgálatokat folytatni kell.

 

 29. Kórházak bioklíma vizsgálata. == Egészségtudomány, 1962. 6. évf. 1. sz. p. 52-60.

        A klímának nagy hatása van a betegre, mint az egészségesekre. 5 kórház termeiben, folyosóin, kiszolgáló helyiségeiben                 különböző   mérőberendezésekkel vizsgálatokat végeztem és meghatároztam a komfortzónát. Ennek érdekében és a helyes           érték megállapításához, láztalan betegek hőérzetét is vizsgálni kell.

 

 30. Die Vitalkapazität der Mecseker Grubenarbeiter als maßstab  für Reihenuntersuchungen. Von J. SOMFAI, Pécs.

        Mit 2 Textabbildungen. (Eingangen am 23. November 1964.) ==  Int. Archiv für Gewerbepathologie und                              Gewerbehygienie 21, 167-171. 1965. Aus dem Hygienischen Institut der Medizinischen Universität Pécs.

          1496 esetben végeztem vitálkapacitás vizsgálatot panaszmenteseknél. Ez egyértelműen igazolta, hogy az elbírálásnál a                  kórtani intézet és a károsodást megállapító szervek, az elfogadott vitálkapacitás szintet, irreálisan magasnak veszik. Így                  feltehetően gyakrabban állapítják meg a légzésfunkció károsodását,mintha az általam vizsgálatokkal igazolt szintet vennék            figyelembe.

 

 31. Dél-Dunántúli dolgozók balneotherápiás igényei és lehetőségei. : PÁTER J. - BARLA SZABÓ J. - SOMFAI J.

       == Hidrológiai Közlöny, 1965. 5. sz. p. 219-223.

       Dél-Dunántúli hévízelőfordulások. A harkányi fürdőkórházban   folyó gyógyító-, és kutatómunka. A sikondai szanatóriumba            tervezett mozgásszervi komplex funktionális  kezelési módok.

 

 32. Balneotherápiás lehetőségek Délkelt-Dunántúlon. ==Pécsi Műszaki Szemle, 1965. X. évf. 2. sz. április-június. p. 13-14.

       Csokonyavisonta, Csisztapuszta és Igal vizeinek jellemzése és fejlesztési lehetőségei.

             

 33. Irodahelyiségek nyári és téli összehasonlító bioklímavizsgálata.: KIENLE   Ernő - SOMFAI Jenő Budapest.

       == Egészségtudomány. 1966. 10. sz.   p. 258-263. Különlenyomat. Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézete,

         Pécs. Közreműködött: KOVÁCS Ildikó és PUSZTAY Piroska asszisztensek.  Irodahelyiség vizsgálatánál a klíma, különösen télen          volt kedvezőtlen, túlfűtöttségre utaltak.

             Kerekasztal-konferencia a ,,Porártalom a bányászatban" c. főtéma anyagából. A konferencia elnöke: BANK József.

             Tagjai: BALOGH László, BRANYICZKY László, EMBER Kálmán, GÁRDOS László, GYURKÓ István, HÁBER József, HORVÁTH

             Mihály, KARDOS Kálmán, KREFLI Gábor, MAKKAY László, SCHWARTZ János, SBÁLINCZKY András, SOMFAI Jenő, TÍMÁR

             Miklós. == A bányaegészségügy egyes kérdései. 2. Sikonda, 1966. p. 75-123. p.

 

 34. Mozgásszervi betegségek és vasúti szolgálat. == Munkavédelem, különszám. 1966. IX: 28-30. p. 79-80.

        202 fő, 40 évesnél idősebb ipari dolgozó ötéves megfigyelése alapján, a következő megoszlást tapasztaltam: 24.3 %                     mozgásszervi betegség, 22.8 % Röntgen elváltozás, 40 % panaszmenes.                                              

 

 35. A munkakörülmények és a degeneratív gerincváltozások. Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézete,           Pécs. == Egészségtudomány,    1967. XI. évf. 11. sz. p. 243-247.

       Kerekasztal-konferencia a ,,Mozgásszservi megbetegedések és rehabilitációjuk a bányászatban" c. főtéma anyagából.

       A konferencia elnöke: GURIN József. Tagjai: CSAPÓ Kálmán, HORVÁTH Boldizsár, KONKOLY-THEGE Aladár, MAKKAY László,                SOMFAI Jenő, SZÁNTÓ Dezső,TORMÁSI István, VÁRADY Sándor. A rehabilitáció phisicotherápiás lehetőségei. A bánya-                    egészségügy egyes kérdései.. 1968. 3. p. 333-367 A rehabilitáció minden lehetőségét kellő időben, maximálisan alkalmazni           kell: elektro-, hidro-, és mozgástherápia.

   

 36. A balneotherápia rehabilitácós lehetőségei. == Vasutasegészségügy, 1969.        4. évf. 1. sz. p. 35-43.

        A MÁV rendelőintézetében bevezetett mozgásszservi gondozásról.

 

 37. A mozgásszervi rehabilitáció fokozásának munkavédelmi, oktatási és szervezési lehetőségei.

         == Felsőoktatási munkavédelmi tanulmányok. Budapest, 1971. 550-553. p.

               

 38. A korszerű elektromos ingerkezelés ==Vasutasegészségügy, 1971. 4. évf. 4. sz.   p. 169-172.

        A mozgásszservi károsodások megelőzése és helyreállítása érdekében, a komplex funktionális kezelést korai időszakban kell             megkezdeni.

 

 39. A mogásszervi rehabilitáció komplex funktionális kezelési módjai. == Vasutasegészségügy, 1971. 4. sz. p. 187-190.

 

 40. A munkaegészségügy oktatásának vezérfonala. == Felsőoktatási munkavédelmi tanulmányok. 2. köt.

        Budapest, 1976. p. 263-268.